Amikor a techno és dance kéz a kézben jár: egy furcsa párosítás története

El tudod képzelni, hogy egy techno/trance producer és egy eurodance-slágergyáros összeálljon? Pedig megtörtént, igaz, még a hőskorban – az alkalmi társulás eredménye viszont egy örök klasszikus.

Na de kik is az egyszeri kaland szereplői? Egyfelől a német elektronikus tánczene állócsillaga, Oliver Lieb, másfelől a Culture Beat révén nemzetközi popsikereket bezsebelő Torsten Fenslau; és bár a kooperációjuk még évekkel azelőttre datálódik, hogy nevüket megismerte volna a világ, már a korszak és a kontextus miatt érdemes körüljárni a sztorit. Egészen 1989-ig megyünk vissza; nagyjából a berlini fal leomlásának idején vagyunk, de nem a német fővárosban, hanem onnan délre, Frankfurtban, és akkor ugorjunk is fejest a virágzó Majna-parti nagyváros akkori underground klubszínterének sűrűjébe!

A nyolcvanas évek végén Frankfurt ha nem is legmenőbb, de mindenképpen legprogresszívebb zenés-táncos éjszakai klubjának az 1978-ban megnyitott, a repülőtér egyik termináljának alagsorában működő Dorian Gray klub számított; a csúcskategóriás hanggal és fénnyel felszerelt szórakozóhely ebben az időben egyet jelentett a keményebb, táncos, elektronikus hangzású zenékkel; kezdetben főként szintipop/wave, industrial és EBM szólt, ehhez jött később a new beat és a korai acid house, és ezek különféle elegye. Ha viszont valakit akkor megkérdeztek, mi megy a Dorian Grayben, habozás nélkül rávágta, röviden és tömören: „techno”. A gyűjtőcímkét a klub népszerű dj-je, Talla 2XLC találta ki még 1982-ben a különféle technológia-alapú tánczenékre a lemezboltban, ahol dolgozott, majd a saját klubestjét is így nevezte el. Hogy tisztában volt-e a detroiti techno fogalmával és hogy az némileg mást jelent, nem tudjuk, az viszont jól dokumentált tény, hogy az 1984-ben elindított Technoclub volt a frankfurti elektronikus tánczenei színtér egyik – ha nem a – legfőbb, mára kultikus státuszt nyert keltetője. (Mindezt – és tágabban a német elektronikus tánczene korai időszakát – dolgozza fel az Electronic Beats remek dokuja). Innen, és a Dorian Grayből (ahová 1987-ben került át a klubest) nőtte ki magát Sven Väth (1982-től az Omen ’88-as megnyitásáig dj-zett a klubban), a Luca Anzelotti-Michael Münzing páros (a Snap! előtt Papa Svennel már belekóstoltak a popsztárságba az OFF és a 16 Bit formációkkal), DJ Dag (a frankfurti trance sound úttörő-előfutára, lásd s Dance 2 Trance projekt Jam El Marral a Jam & Spoonból), illetve ’88-’93 között gyakori dj-partnere, a klub veterán rezidense, Torsten Fenslau, történetünk egyik alanya.

Az 1964-es születésű, építésznek készülő, de aztán a zenébe beleszédülő Fenslau 1982-ben állt be először a Dorian Gray dj-pultjába, ahol 11 évet töltött. A Talla-féle technóhoz hasonló zenei vonalon mozgott, és ez hamarosan saját zenei produkcióiban is visszaköszönt. A Dorian Grayben kultivált stílusokból természetesen hamarosan kialakult egy önálló hangzásvilág, amely magába olvasztotta a szintipop, az EBM, az electro, a new beat és az acid (sőt, bizonyos mértékig a hiphop, valamint az italo-/eurodiszkó) elemeit, de a végeredmény egy új, sajátos(an német) zenei hibrid lett, melynek lájtosabb formája a kommersz eurodiszkó felé, míg a keményebb vége az underground „hard beat” irányzatok felé tendált. Maga Talla a teljes spektrumot lefedte projektjeivel (Axodry, Two Of China, Moskwa TV, Micro Chip League, Robotiko Rejekto, Bigod20) illetve az általa gründolt labeleken (Future Dance, Techno Drome International), az időközben ugyancsak producerré avanzsált Fenslau pedig az arany középutat vette célba. Első projektje 1988-ban mutatkozott be Out Of The Ordinary néven: a Martin Luther King híres beszédét hangmintázó The Dream a klubokban és a rádióban egyformán működő eurodiszkó-new beat-acid ötvözet, amely nyomokban már az eurodance-t is előrevetíti. (A számot és a hasonló crossover produkciókat – Boys From Brazil, Oh Well, Okay! – a magyar rádió is játszotta annak idején.) A dal szép sikert aratott, Fenslau így magabiztosan folytatta a dj-zés mellett a zenekészítést, és a következő évben már egymást érték a projektek, más-más társalkotókkal, más-más stílusokban: az Abfahrt első maxija a KLF What Time Is Love-jának nyomdokait követő proto-trance new beat-felütéssel (a később a Captain Hollywood Projecttel robbantó Nosie Katzmann közreműködésével), a szintén Abfahrt néven indított kiadójánál megjelent Klangwerk (benne a később a Culture Beat áttörést hozó második lemezén is dolgozó Peter Zweierrel) kísérteties EBM-trance, de a label igazi bombája az év végére jutott – egy friss arc, az akkor még ismeretlen Oliver Lieb jóvoltából.

A ’89-ben húsz éves, tősgyökeres frankfurti Lieb mindössze egy évvel korábban kezdett elektronikus zenével foglalkozni, előtte évekig basszusgitározott különféle soul- és funkzenekarokban, de ráunt, hogy ezek nem tartanak sehová, és mivel közben az érdeklődése a szintetizátoros hangzások felé fordult, 1988 végén eladta a hangszeres felszerelését és megvette az első szemplerét. Tehetségét mutatja, hogy az egyik első próbálkozása kapásból jó kezekbe került, és hatalmasat szólt – a Force Legato néven jegyzett System levette a lábáról a klubokat, 60 ezer példányban kelt el és majdnem feljutott a német slágerlistára. Ha lesz rá alkalmunk, ígérjük, rákérdezünk, hogy került kapcsolatba Lieb és Fenslau, illetve kinek mekkora része volt a szám végleges formába öntésében (kettejük mellett Fenslau egyik fix stúdiópartnere, Jens Zimmermann szerepel a krediteknél, ő aztán az első Culture Beat-albumon is dolgozott), addig maradjunk annál, amit tudunk: a System a korabeli német „techno” egyik csúcspillanata, Kraftwerk-hatásokat, EBM-es menetelést és new beat-es paráztatást egyszerű, de nagyon hatásos és masszív módon szintetizáló wagneri banger, amely ma is bármikor felparcellázza a táncteret.

A folytatásnak szánt ’91-es Force Staccato-maxi (társproducer: Marcus Ghoreischian) ellenben nem ütött akkorát (pedig sújt rendesen), Lieb így kilépett Fenslauék kötelékéből. Egy ideig a kommersz-underground határán lavírozott, (egy újabb What Time Is Love-nyúlás a Magic Affair későbbi rapperével, vagy a System felpuhítottt verziója, majd új, önálló útra lépett, és a Harthouse kiadónál elindította Spicelab alteregóját, mellyel besorolt a techno-trance underground élbolyába.

Fenslau viszont épp a másik irányba húzott el, és ráfeküdt az akkoriban felcsapó eurodance-hullámra. Ha azt mondjuk, hogy a Force Legato Oliver Lieb és a Culture Beat fő producerének projektje, akkor tulajdonképpen csak annyit csúsztatunk, hogy utóbbi akkor még nem szólt minden diszkóban és rádióban. A projekt ugyanis 1989-ben már létezett, akkor még alapvetően Fenslau és Jens Zimmermann arctalan stúdióprojektjeként, viszont egyértelműen a szélesebb közönségsikert megcélozva. A Das Erdbeermund című bemutatkozó kislemez (Nosie Katzmann egyik elfekvő szerzeményéből) ügyes gegre épült: németül szavalt Villon-versrészlet (!) rádióbarát house-alapon. A versmondó a frankfurti gay közösség ismert alakja volt, így a szám egyből népszerű lett a meleg klubokban, ráadásul a nemzetközi piac kedvéért angol és francia nyelvű változat is készült belőle. A dal eredetije a 11. helyig jutott a német slágerlistán, és az összesített európai charton is bekerült a top 50-be, innentől pedig egyenes út vezetett az egyre kommerszebb (de első osztályú) eurodance-ig. Sajnos, sosem tudjuk meg, Fenslau merre kormányozta volna a Culture Beatet a Mr. Vain után, vagy feléledt volna-e még az underground énje, mert a globális siker csúcsán, 1993. november 6-án autóbalesetben elhunyt, mindössze 29 évesen. Szerepe, érdemei azonban elvitathatatlanok a frankfurti színtér/német elektronikus tánczene kibontakoztatásában, és mint a fentiekből is jól látszik, ez az akkori közeg korántsem volt elitista, stílusfasiszta, jól megfért egymással populáris és underground. A többség a Culture Beat révén ismeri Torsten Fenslau nevét, de mint az ő példája is mutatja, érdemes a felszín mögé nézni!

A System eredeti, 1.0-ás verziója: