2021-ben kétségtelenül a Refactore csapata az egyik leginkább figyelemreméltó új szerveződés. Budapest partynaptára igen csak zsúfolt lett mostanra, Nehéz kitűnni ebben a sokszereplős játékban.

A Refactore csapata tavaly nyáron jött létre azzal a céllal, hogy hidakat építsenek az expatok és a külföldi közösség között a hazai techno szcénában. Legfőbb céltörekvésük a külföldi feltörekvő DJ-k és producerek kollektívába való tömörítése és bevezetése a magyar piacra. Hamarosan egy válogatás lemezt is meg fognak jelentetni és egy nagyszabású fesztivállal is készülnek.

Igazán tekintélyes a Refactore által eddig meghívott nemzetközi fellépők listája: Cleric, Cera Khin, Regal, DJ Stingray (bár ő végül nem érkezett meg), Kobosil és legutóbb FJAAK is az ő meghívásukra érkezett Budapestre. Színes palettán mozognak a nevek, esetenként akár egymástól zeneileg igen csak távol álló zenészekről van szó. Az viszont biztos, hogy ők egytől-egyig a jelenkori techno szcéna legizgalmasabb előadói közé tartoznak a saját berkükben.

A Refactore következő bulijára május 20-án fog sor kerülni, mégpedig az eredetihez képest új helyszínen. Budapest 2021-ben új szabadtéri közösségi helyszínnel gazdagodott. A Telek ráadásul már este 6-kor megnyitja kapuit és egészen reggel 9-ig fog szólni a zene, melyből a főműsoridős sávot az újhullámos electro nagykövetasszonya fogja vinni. Helena Hauff ráadásul három órás játékidővel készül! A hamburgi származású djane tavaly nyáron már elkápráztatta a Kolorádó közönségét, most pedig a Telekben fogja bemutatni azt, hogy miért is ő napjaink egyik legizgalmasabb előadója a nemzetközi színtéren. Ami várható: analóg hatású nyers techno és electro, acid house, EBM és indusztriál.

Hasonló zenékre számíthatunk E-Bony szettjében is, az izraeli lemezlovas produkcióját már a HÖR adásában is volt alkalmunk megcsodálni. A hazai vonal fellépői is hasonló műgonddal lettek kiválasztva, hiszen CT Kidobó, LAU és Max Sinclair fogják adni a supportot. A házigazda szerepét betöltő Refactore három rezidensét is a fellépők között találjuk: Umut Törökországból Algayev és Rawbot pedig Azerbajdzsánból költözött Budapestre.

Refactore pres. Helena Hauff [3 Hours Extended Set]
Esemény: https://www.facebook.com/events/306366604816814
Jegyek: https://oneticket.hu/refactore-helena-hauff-220520