Jay Lumen alighogy visszatért 4 állomásos amerikai turnéjáról, máris egy remek feladat várt rá Örményországban. Hosszú idő után az első techno előadóként hívták meg Jerevánba, mely óriási visszhangot kapott. A rendezvényre a 2500 főre limitált helyszín minden jegyét eladták 2 héttel az esemény dátuma előtt.

Jay Lumen turnéja folyamatosan zajlik a világ körül. Nemrég hallhattunk amerikai turnéjáról, melynek keretében, köztes állomásként Kolumbiába is ellátogatott, ahol a Sonorama vendégeként igencsak megremegtette a falakat. Játszott Miamiban, El Pasoban és Austinban is, majd irány Európa és Lengyelország, majd Németország következett, hogy végül egy a techno berkein belül kissé fehér foltnak minősülő Jerevánba látogasson el.

A helyi promóterek nem titkoltan techno nagyköveti címmel ruházták fel Jay-t, mivel hosszú idő után először került nagyszínpadra ilyen jellegű elektronikus zene Jerevánban.

Az estnek a Hayfilm Studio 2500 fős rendezvényterme adott helyet, melynek érdekessége, hogy kicsit több, mint 30 évvel ezelőtt még szovjet moziként üzemelt. Így a terem akusztikája különösen alkalmas zenés események befogadására.

Az esemény akkora visszhangot kapott, hogy a jegyeket 2 héttel a buli előtt már mind eladták, így mindenki izgalommal várta a rendezvény napját.

Jay-nek egy rövid városnézésre is maradt ideje és ellátogathatott egy a várostól 1,5 órányira lévő zarándokhelyhez is. A tengerszint felett 2000 méter magasan található 900 éves templom együttes megkapó természeti környezetben található és egyedi energiákkal tölti fel a látogatókat.

A bemelegítés után pedig következhetett az este, mely sem Jay Lumen-nek, sem a közönségnek nem okozott csalódást.
Mind a hangulat, mind a helyszín önmagáért beszélt, így biztosak lehetünk benne, hogy lesz folytatás.

Itt te is belenézhetsz a buliba: https://www.facebook.com/watch/?v=711926366816812

Jay Lumen az alábbi szavakkal kommentálta az eseményt:

„Fantasztikus élményben volt részem, melyet egész biztosan nem fogok elfelejteni. Mindig jó érzés valami új részesének lenni, látni, ahogy elindul a kultúra új iránya egy országban, városban. Itt is ebbe csöppenhettem bele és ahogy látom ez az irány tartós lesz. Nagyon jó energiák dolgoztak, mind magában a városban, mind a buli alatt a közönség és köztem. Köszönöm ezt az élményt!

Jay Lumen persze ez után sem állt meg. Következett egy buli Ben Klock-al és Speedy J-el a Heaven and Hill fesztiválon Németországban, de saját kiadói estje is remekül sikerült itthon a szegedi Sing Sing-ben, ahol Deas és Wex10 voltak Jay vendégei.

A következő állomás pedig egy indiai turné lesz, ahogy Jay 3 városban fog játszani.
Ami pedig számunkra is jó hír, hogy júliusban találkozhatunk vele a Cruisin buliján az Európa hajón.