Kereken húsz évvel ezelőtt vettem részt az első VOLT Fesztiválon, ami azóta is szinte minden évben fix pontnak számít a naptárban. Idén sem volt ez másképp. Három év után adatott meg újra a lehetőség mindenki számára, hogy nagy nyári rendezvényen vehessünk részt. A korábbi évekkel ellentétben (Depeche Mode, Linkin Park, Cypress Hill, Manu Chao, The Prodigy és még sorolhatnánk) idén nem volt olyan headliner, aki különösen érdekelt volna. Persze a hazai előadók közül – stílustól függetlenül – sokakra lettem volna kíváncsi, különösen azokra, akik a covid megjelenése óta törtek be az iparba és ezáltal még nem volt lehetőségem arra, hogy élőben is meghallgassam őket. Végül a pénteki napra esett a választásunk, Pont arra, amikor igazából senki nem érdekelt különösen.

Kora délután érkeztünk meg Sopronba, A terv az volt, hogy délután 5-re már a nagyszínpadnál leszünk. Ebből persze idén sem lett semmi, de legalább végre jutott idő arra, hogy a soproni barátainkkal nyugodtan eltölthessünk egy kis időt. A vendéglátást és a fuvart ezúttal is köszönjük! Mindig rettegek attól, ha csúcsidőben érünk oda egy fesztiválra. Sajnos megint sikerült összehozni, de egy jó 20 perces sorbanállás után meg is kaptuk a karszalagokat. Igaz majdnem újból sorba kellett állni, mivel a társaságból ketten karszalagot cseréltek. A beléptetésnél viszont lecsipogják a karszalagot és olyankor egyből látszik az illető arcképe is a monitoron. A turpisság egyből kiderült, de aztán sikerült megoldani a helyzetet. Azariah koncertjéről már rég lemaradtunk, pedig tényleg kíváncsi lettem volna rá, nem igen van nála népszerűbb előadó napjainkban a 20 évesek vagy annál fiatalabbak körében.

Örömmel konstatáltam, hogy a sör ára  nem lépte túl a lélektani 1000 ft-os határt. A VOLT Fesztivál az utolsó években egyre inkább elhagyta a régi területét, a camping hűs fái alól egyre inkább csak nyugati irányba tolódott. A fesztivál védjegyének számító árnyékos, fás részből szinte semmi nem maradt, egy nagy üres placc lett az egész, kb.pont mint EFOTT-on. A nagyszínpad előtti dodzsem látványán is teljesen elképedtem. Mi ez, falunap? Azért szerencsére maradt a vadregényes részből idén is, a nagyszínpados koncertek után ott töltöttük az időnk nagy részét, de ne szaladjunk ennyire előre.

Lazarus koncertjére értünk oda az egyik kisebbik színpadon. Ennek sok jelentősége nincs, mivel kb. csak elsétáltunk előtte, viszont örömmel konstatáltam, hogy a rockzene még mindig jelen van a fesztiválon és nem halt ki teljesen. Pedig én anno 17 éves megmondóemberként azért utasítottam el élből ezt a fesztivált, mert „rockerek közé nem megyek„. Visszasírom azokat az időket! Már a 19.45-kor kezdődő Irie Maffia is rég elkezdődött, mire megjelentünk a nagyszínpadnál. Pedig nem voltak különös sorok, pár perc alatt mindenhol megkaptuk a piát. Ezerszer hallottam már őket és most sem okoztak csalódást. Bár azon meglepődtem, hogy milyen kevesen vannak, ilyen közelről talán csak Laurent Garnier 2009-es live-ját meg az URH számomra teljesen értékelhetetlen koncertjét hallgattam a soproni nagyszínpad előtt.

Korábban állandó bérletesnek számítottam, de már hosszú évek óta csak napijeggyel mentem. Leginkább azért, mert évről-évre azt éreztem, hogy egyre idősebb vagyok ide. Ez a fesztivál leginkább a 20-25-ös korosztálynak szól. Idén viszont egyáltalán nem éreztem ugyanezt a közönség összetételében. Mintha a covid kitörése óta megjelent legújabb generáció eltűnt volna. De az is lehet, hogy Azariah koncertje után hazaindultak. Irie Maffia után Halott Pénz érkezett, azon már sokkal többen voltak. Nálam a Halott Pénz az a tipikus zenekar, amit nagymama, anyuka és kislány együtt énekelhet a főtéren a város ünnepén. A közönség ennek megfelelően baromi vegyes, az „Emlékszem Sopronban” miatt nyilván itt extrán nagyot üt. Amúgy tök jó volt, de tényleg!

Közben összefutottunk Kornwall-al, akivel alig pár nappal korábban kerültem kapcsolatba egy programajánló cikk kapcsán. Ő minden nap itt zenélt délutánonként, aztán ha már úgy alakult össze is futottunk egy pacsira. Ebből végül az lett, hogy hajnalig együtt mókáztunk 🙂 Remélem hamarosan normális zenék mellett is lesz rá módunk. Mondjuk Sum 41 az kifejezetten jó volt, sőt nálam a kanadai punk/rock zenekar vitte a prímet! Pedig alapjáraton nem igazán rajongok ezért a vonalért, de azért az laikusként is lejött számomra, hogy az általuk preferált zenei világot nem sokan tudják jobban űzni a világon.

Közben egyre több helyről hallottam azt a pletykát, miszerint lehet, hogy az idei lesz az utolsó VOLT Fesztivál. Igazából nem lennék meglepődve: a céget rég eladták, az alapítók épp a napokban jelentették be, hogy véglegesen kiszállnak, szemmel láthatóan kevesebben voltak, mint szoktak. Az elmúlt két év rendesen megtépázta a zeneipart, valahogy épp a VOLT esetében láttam azt, akiken ez az egész szitu a legjobban visszaütött. Szóval valószínűleg ez is hozzájárulhatott ahhoz, hogy annyira éltem a pénteki nap utolsó nagyszínpados koncertjét, az utolsó percekben tényleg közel álltam ahhoz, hogy elsírjam magam. 2002 óta megszámlálhatatlan zenekart hallottam itt. Ha nincs VOLT, az én zenei ízlésem is biztos, hogy sokkal szűkebb látókörű lenne. A VOLT szerettette meg velem az alternatív zenét (sőt mindent, ami alternatív), a rockot, a hip-hopot, a világzenét, a drum and bass-t, sőt igazából a techno-t is. Itt dőlt el minden, 2002-ben Oliver Ho szettje alatt. Szóval tényleg mindent nekik köszönhetek.

Nagyjából ezek történtek éjfélig, igazából egy pillanatig nem unatkoztunk zeneileg. Aztán jött a nagyszínpados koncertek utáni időszak, ami korábban a legizgalmasabb része volt a fesztiválnak. Na hát most 2 db választási lehetőségünk volt, Necc Party és DJ Jokó szettje. Én imádom a trasht, de azért amikor egy ekkora volumenű fesztiválon nincsen más alternatíva éjfél után, az nagyon elszomorító. Szóval fogtuk magunkat és átnéztünk a vadregényes részhez, ami a VOLT igazi esszenciájának utolsó bástyáját jelenti. A Hajógyár Petőfi Színpadon szólt ráadásul az egyetlen elfogadható elektronikus zene, bár én a VOLT-on soha nem ezeket kerestem, de most tényleg felüdülésnek hatott. Még Jeromos business techno-ja is, aki egyébként Wondawulf alteregója. Hajnalban elkezdett cseperegni az eső, bár ez különösen nem zavart, Peter Makto alatt végig a fedett tánctéren csapattunk. Néha elugrottunk kajálni, meg Necc Partyra, de aztán percekkel később általában mindig visszaértünk a hajnali bázisunkra. Persze hazamenésről szó sem lehetett! Ha már egyszer lehet ez az utolsó, akkor ezt már kimaxoljuk 🙂 Végül már rég véget ért a zene a Petőfi színpadnál, az egyik Soproni sátorban zenélt egy DJ tipikus reggeli VOLT Fesztiválos zenéket (mint például az a bornobornoborno vagy micsoda, amit biztos legalább 100-szor hallottam már itt az elmúlt 20 évben, de még mindig nem tudom mi a címe. Aztán amikor reggel 6 magasságában szerettem volna inni egy újabb sört, de az egyik security inkább azt javasolta, hogy a pulttól ellentétes irányba haladjak, akkor inkább összeszedtem a többieket, aztán megindultunk haza.

Írhatnék valami nagyon szentimentális részt a végére, de inkább nem teszem. Csak remélni tudom, hogy nem ez volt az utolsó.

Borítókép: VOLT Fesztivál Official FB