Ötödik alkalommal rendezik meg július 14-17. között a Dunai Nyári Tábort, ami az elmúlt évek alatt szép lassan az egyik legjelentősebb underground elektronikus zenei minifesztivállá nőtte ki magát. A tavalyi eseményre mi is ellátogattunk és csupa pozitív élménnyel távoztunk. Aki még nem járt itt: a Dunai Nyári Tábor olyan, mint az ezekben a pillanatokban is zajló Alkotótábor, csak kicsiben. És aki járt már a másik fesztiválon, az tudja, hogy ez a legnagyobb dicséret. Megkaptuk a “nagytestvér” szellemiségét, még ha a szervezők szemmel láthatólag a saját útjukat járják és az elmondások szerint évről-évre magasabb a színvonal.

Palms Croatti

Örülök hogy a kezdetektől ott lehetek mind a szervezésben mind a zenélésben. Egy nagyon családias közösség alakul ki mindig, akik értékelik a jó elektronikus zenét, és ilyenkor az ember azt érzi, hogy megérte belefektetni a sok energiát. Egyszóval nagyon jó! A fesztivált mindenkinek ajánlom, aki szereti az elektronikus zenét vagy akár csak most ismerkedik vele, hiszen három nap alatt elég sok zenei stílusba belekóstolunk. A zenei élményen kívül számos Off-program is várja a látogatókat, a Mandala-festéstől elkezdve a kézzel készült törzsi ékszereken át mozgás-masszázs terápián keresztül számos érdekességgel készülünk. A legkellemesebb emlékem ha jól emlékszem a második DNYT-n történt. Reggel napfelkelténél amikor beálltam zenélni és úgy igazán minden kiadta! Gyönyörű volt a napfelkelte, úgy éreztem a szettem is nagyon rendben van, meg van a “Vibe”, a közönség is nagyon élvezi és mintha megállt volna az idő. Csak mi voltunk a zene és a természet, brutális energia bomba volt számomra. Imádtam!

Jaffa Surfa

Eddig az összes tábor emlékezetes volt valamiért, nehéz egyet is kiemelni. Az új helyszínnek nagyon örülök, szerintem jobban fog klappolni ez a zegzugos placc. A rendezvényt pedig ajánlom minden jóérzésű táncoslábú villanyzene fan-nak aki csípi a szabadabb, kisebb “erdős” bulik hangulatát.

Daniel Meister

Számomra különösen jó , sokadjára megyek már ide! Azért is más mint a többi mert a crew szinte egy család , jó érzés köztük lenni és velük dolgozni! A közönség is nagyon jó , sokukat ismerem és ez így együtt egy különleges vibe ot-ad!

Octile

Távol a világ zajától, festői helyszínen, kedves embereknek zenélni mindig nagyon hálás feladat. Tavaly elég gyorsan belopta magát a szívembe ez a fesztivál, így nagy örömmel fogadtam el idén is a szervezők meghívását. Várom már a pillanatot, hogy megérkezzünk a táborba és koccinthassunk az ismerős arcokkal az új helyszínen.

Niceberg

Tavaly debütáltam a táborban, mint fellépő. Mindig is vonzott az alföldi tájegység és azon belül szervezendő megmozdulások. A 2021-es fesztiválra korán megérkeztünk, hogy átvegyük a helyszín hangulatát és ráhangolódjunk a helyi vibe-ra. Nagyon jófej szerevezőbrigád fogadott, akik végig pörögték a fesztivált, hogy minden patent legyen a 4 napban. Pár szóban megtudtuk honnan indult a story és mik voltak a fő állomások. Respekt! Már napközben is komoly dj szetteket halottunk a frankón beállított hangtechnikán és tisztán látszódott, hogy mennyire igényes és nyitott közönség gyűlik össze fokozatosan. Menetközben összefutottunk pár ismerőssel, bandáztunk ismeretlenekkel, akikkel azóta baráti kapocs alakult ki. Kora este álltam a pultba és addigra kb. megvolt fejben, hogy mi fog történni a nekem szánt periódusban. Részemről tök jól éreztem magam a dj szett közben, technikailag profi volt minden, tánctéren mosolygós arcok, sok pacsi és pár kísérletező track is elsült… A fajszi szobor park remek választás volt egy 4 napos táborra viszont idén új helyszínre költözik a feszt ami előzetes infók alapján még zöldebb lesz. Yeah! Szuper lesz visszatérni ismét a tábor családias közösségébe. A feszt után három fogalom megmaradt bennem amit hazahoztam középföldére: elszántság, zenei nyitottság, alföldi rave betyárok…

cenTro

Nagy köszönettel tartozom a Dunai Nyári Tábor csapatának, hogy immár második alkalommal lehetek részese ennek a hiánypótló mikrofesztiválnak. Mindig öröm ezen az eseményen részt venni, akár fellépő akár fizető vendég az ember, hiszen igazán családias a légkör, mindig nagy hangsúly van a minőségen, és egy olyan fesztivál feelinget ad, ami garantálja a maradandó élményt. Remélem sokatokkal találkozom majd idén is! Pacsi

Sajnos külső tényezők miatt négy év után el kell hagynia szeretett otthonukat a Dunai Nyári Tábor szervezőinek és vele együtt a több 100 fesztiválozni vágyónak. Ők azonban gyorsan reagáltak a kialakult helyzetre és 5 km-el arrébb, a Duna túlsó oldalán találtak egy új, tóval és fákkal körülvett meseszép helyszínt a Dunai Nyári Tábornak.

Az 5. Dunai Nyári Tábor július 14. és 18. között kerül megrendezésre. 4 napos bérleteket 15 000 Ft-ért, napijegyeket pedig már 4000 Ft-tól tudtok venni a Tixa oldalán: https://tixa.hu/dunainyaritabor-2022
Esemény: https://www.facebook.com/events/1003161546897367