A Monegros Desert Festival kétségtelenül az egyik legjelentősebb elektronikus zenei esemény a nemzetközi fesztiválpiacon. Az Arnau család által megálmodott dzsemborit 1994-ben rendezték meg először a spanyolországi Fraga városának közelében, ami Barcelonától alig 100 km-re található. Nem sok hasonló helyszínt találunk Európában, ugyanis a Monegros igazán extrém környezetbe hívja a szórakozni vágyókat, mégpedig a sivatagba!

A Monegros 2014-ben ünnepelte fennállásának 20 éves jubileumát. Akkor még senki nem sejtette, hogy hosszú időn keresztül az lesz az utolsó alkalom, hogy partyarcok tízezrei zarándokoljanak el a sivatagba. Az Arnau család úgy tervezte, hogy 2020-ban újra indítják az eseményt, azonban a koronavírus közbeszólt. Most viszont azt ígérték, hogy a 2022-es kiadás lesz a leglátványosabb az eddigiek közül.

Összesen 11 színpadról fog szólni a zene, ami július 30-án délután 2-kor fog kezdődni és egészen másnap délelőtt 10-ig fog tartani. Vagyis összesen 20 órán keresztül fogják váltani a DJ-k egymást a pultban! A Monegros szervezői az összes színpad látványtervét elkészítették. A 360 fokos szögben virtuálisan körbejárható emelvények még a számítógép, vagy éppen a telefon kijelzőjén keresztül nézve is egészen felemelő érzést nyújtanak. Hát még élőben! A monumentális látványelemekhez szinte felfoghatatlan hangtechnika párosul. Na de nézzük is a részleteket!

A Sound System Temple névre hallgató nagyszínpad összesen 30 000 ember befogadására képes. A fából készült színpad a 90-es évek korai rave bulijai előtt tiszteleg. Igazán lenyűgöző méretekkel rendelkezik, ugyanis 70 méter hosszú és 20 méter magas lesz! A négy. egyenként 50 000 lumenes kivetítőt a világ legjobb vizuálosai (TAS, Delta, Impact Vision) fogják megvilágítani. Brutális hangerőre, több mint 1 400 000 wattos teljesítményre kell számítani! A pultban pedig olyan nevek fogják váltani egymást, mint például Adam Beyer, Amelie Lens, Busta Rhymes (eredetileg a Wu-Tang Clan érkezett volna), Charlotte de Witte, Paul Kalkbrenner, Richie Hawtin vagy éppen Vitalic.


A Techno Cathedral elnevezésű színpad összesen 12 000 partyzót képes egyszerre vendégül látni. A megfelelő árnyékolásról 16 méter magas fagerendákra függesztett ponyvák fognak gondoskodni, a zene pedig 400 000 watton fog szólni! Itt fog fellépni – többek között – ANNA, Ben Sims, Paula Temple, Pan Pot és Sam Paganini is.

Az Elrow Stage által a sivatagban is megkaphatjuk a varázslat és harsány színek oázisát. Az összesen 10 000 főt befogadni képes helyszín főbb zenei felelősei: Basement Jaxx dj set, Loco Dice, Luciano, Joesph Capriati és Michael Bibi.


Az Open Air névre keresztelt helyszín volt az első színpad a fesztivál történetében. Összesen 6000 főt képes befogadni Laurent Garnier, Octo Octa (őt Kolorádón is hallottuk, azóta is ódákat zengünk a teljesítményéről), Oscar Mulero és Seth Troxler főszereplésével. Kösse fel a gatyáját, aki itt szeretne táncolni, ugyanis semmi nem fog megvédeni a nap perzselő sugarától.

Muszáj még megemlítenünk a „The Club by 8.6” elnevezésű helyszínt, ami összesen 800 ember befogadására képes. Különlegessége, hogy a táncteret egy óriási Airbus repülőgép belső tere szolgáltatja, amit direkt a fesztivál kedvéért vontattak a sivatagba!

A Monegros nem egy fesztivál a sok közül, hanem kétségtelenül a kontinens egyik legkülönlegesebb elektronikus zenei eseménye, amit mindenkinek látni kell legalább egyszer. A részvétel mindenképpen alapos felkészülést igényel az extrém körülmények miatt. Napközben pokoli hőség lesz, éjszaka viszont akár 12 celsius fokra is lecsökkenhet a hőmérséklet. A közönségnek azzal is számolnia kell, hogy a sivatagban nincsen térerő. A megfelelő hidratálás elengedhetetlen, ingyenes ivóvíz pontok állnak rendelkezésre.

A belépőjegy ára pedig igazán barátságosnak mondható, jelenleg a hetedik elővételes kör indult és még most is csak 80 euróba kerülnek a jegyek. A Primate.hu csapata is részt vesz az eseményen, melyről természetesen részletesen beszámolunk képes, szöveges és videós formában is. Ha esetleg te is jönnél, akkor üzenj nekünk és bulizzunk együtt a sivatagban!

Esemény: https://www.facebook.com/events/728870847556582
Jegyek: https://monegrosfestival.howler.events/events/monegros-desert-festival-2022-927d/tickets?