Tegnap közzétették a szomszédos horvátországi SONUS fesztivál programjának napi bontását, szinte rögtön azután, hogy kihirdették a line up végső turnusát. Az utolsó listában többnyire feltörekvő tehetségek, szomszédos országok legnépszerűbb rezidensei foglalnak helyet, továbbá helyi legendák, akik épp olyan elismert művészek a nagyvilágban, mint otthon. Ilyen például a horvát származású Petar Dundov vagy a szerb Dejan Milicevic is.

Érdemes megismerkedni a frissen publikált nevekkel is, akik tehetségükkel kiemelkedtek és átmentek a Time Warp szervezőinek rostáján.

Aney F. a dj-k új generációjának tagja és Szlovénia egyik legfőbb exportja, hiszen már több kontinenst bejárt fellépései során. Az Innocent Music 2012-es megállapítása óta rányomta bélyegét az elektronikus zene világára.
Ani. a megfoghatatlan micro house irányába mozog, sajátos organikus csavarral és deep house-al építi fel szettjeit. Pörgős, provokatív, de egyedi hangulatával egyben lebegő és érzéki is. A horvátországi underground szcéna meghatározó előadója.
Bronski több mint egy évtizede stabilan helyt áll a horvát zenei szintéren. Egyedülálló szettjében elragadtatott csavarokkal teli deep hangzást szolgáltat majd a Sonus-on.Ű
Dejan Milicevic neve legalább két generációnak ismerősen kell csengjen, hiszen a kétezres évek elején számtalanszor fordult meg Magyarországon is. Igazi szerb legenda, aki a 90-es évek viharos időszakában, mikor még bakelitet is csak külföldön lehetet vásárolni, társaival együtt építették fel a belgrádi techno szcénát.  30 évvel később pedig a béke jegyében zenél a SONUS-on.

Dj Jock az Ambassador Award for Best Croatian Techno DJ háromszoros nyertese, sikere pedig már hazáján kívül is érzékelhető. Tehetségét most mutatja meg először a fesztiválon.
Felver a balkán régió nélkülözhetetlen művésze. Hangzásának sötét energiája és vonzereje immár több mint három évtizede ellenállhatatlan.
GLIA a nemzetközi techno szcénában már elismert DJ és hangmérnök. A szlovén Maja Ceh sikerét egyben annak is köszönheti, hogy élt kint Berlinben, ahol számos klubban látták viszont tehetségét.

Kali nagyszerű példája a legfrissebb zenei előadók új generációjának Zágrábból, akinek műfaját tekintve tipikusan több lábon áll.
Marin Biocic a tánczene deepes értelmezésével és a közönségből való olvasás képességével volt jelentős hatással az isztriai elektronikus zenei életre.
Mate Ceko mindig is hangzás vezérelt egyéniség volt, végül a deep és minimal house-t választotta a techno mélységeinek felfedezése mellett. Legutóbb olyan jól sikerült Sonus-os fellépése, hogy ezúttal sem maradhat ki a névsorból.

 

Mimi a hírhedt zágrábi Ekstrakt kollektíva egyik alapitó tagja, aki kiváló szelektorként és technikás lemezlovasként építette hírnevét. Mai napig csak a bakeliteket részesíti előnyben.
Dj Mony két évtizede tevékenykedik és az elektronikus zene különböző stílusainak fúzióját hozza a deep house-tól a melodic technóig a Noa Beach Club rezidenseként.
Petar Dundov horvát producer és hangmérnök, aki leginkább csodálatos, dallamosan összetett techno producerként már nagyon is jól ismert a nemzetközi szintéren.

Pips elsősorban a hedonizmus és a jó kis groove-ok nyughatatlan felfedezője. A Sonus-on már védjegyévé vált 4×4-es hangzását mutatja meg.
Tomo in der Muhlen előadásai hibrid performanszra vagy tiszta modulárra épülnek fel. Igazi szenvedélye a szintetizátorok illetve a hard techno sajátos, általa megalkotott verziója.
Urban Pfeifer munkásságának meghatározója a house, de annak minden formájában, méretben és színben, egy kicsit inkább a műfaj sötétebb oldalára hajló gondolkodással. Nevét már letette a régióban, most pedig készen áll arra, hogy ismét részese legyen a Sonus fesztiválnak.

A fent felsorolt nevekkel egészül ki a 2022-es SONUS fesztivál végső line up-ja, mely immáron 73 előadót tartalmaz. Többek között olyan legendákkal, mint Ben Klock, Carl Cox, Joseph Caprati, Loco Dice, Ricardo Villalobos, Richie Hawtin, Sven Vath. A legnagyobbak között/mellett ott lesz Boris Brejcha, Dax J, Dixon, I Hate Models, Jamie Jones, Maceo Plex, Pan-Pot, Rodhad és még napestig sorolhatnánk. Jó hír, hogy az eddig 5 napos eseményt kiegészíteték egy nyitónappal is, így hat naposra bővült a fesztiválprogram.

A horvát Pag szigeteki Zrce Beachen augusztus 21 és 25 között kerül megrendezésre a SONUS fesztivál, összesen öt szabadtéri, tengerparti klub helyszínen és hajópartin. A jegy értékesítésmár az utolsó köröket futja, de érdemes csatlakozni a hivatalos magyar facebook csoporthoz is, ahol már folynak a jegyek cserélgetése, szerveződnek a fuvarok és bármilyen kérdésre megkapod a választ a tagoktól és adminoktól. Sonus Festival Group Hungary

További info: https://www.sonus-festival.com/