Idén teljes kapacitással tér vissza a Campus Fesztivál, végre a hazai könnyűzenei élet legismertebb és legjobb képviselői mellett két év szünet után a külföldi sztárfellépők is újból Debrecenbe érkeznek. Négy este összesen 19 programhelyszínen több mint 200 koncert és dj fellépés, valamint számtalan egyéb program várja a páratlan nagyerdei környezetben a látogatókat. Az egyik legnagyobb hazai könnyűzenei fesztivál, a Campus idén már a 14. kiadásához érkezik. Nyitás ma, 14 órától!

„Nem akarom elkiabálni, de gyakorlatilag ugyanolyan jól állunk a jegyértékesítéssel, mint az utolsó teljes évben, 2019-ben, nem kizárt, hogy lesz olyan este, amikor teltház közelében lesz a fesztivál.” – nyilatkozta Miklósvölgyi Péter ügyvezető igazgató.

Debrecen legnagyobb szabású kulturális eseménye tele van egyszerre izgalmas, hasznos és előremutató programokkal, közkedvelt szolgáltatásokkal és emlékezetes attrakciókkal. A könnyűzenei programban nehezen találunk olyan stílust és zenei szubkultúrát, amely ne jelenne meg valamilyen formában, két év kihagyás után ráadásul visszatérnek a nemzetközi produkciók is a Campusra.

„A holland sztár-dj, Tiësto, a különleges hangú és személyiségű norvég énekesnő, AURORA a svéd popdíva, Zara Larsson, az 1979-ben alakult ikonikus punk-rock legenda, a The Toy Dolls, valamint a Magyarországon kirobbanóan népszerű angol Chase & Status duó is Debrecenbe érkezik.”

A látogatók kényelmét számos szolgáltatás segíti. A kerékpártároló 1000 bringát tud befogadni, van érték- és csomagmegőrző, változatos streetfood pontok, 0-24 órás orvosi és mentőügyelet, 150 vízöblítéses WC. Minden eddiginél nagyobb területen és új helyszínen várja koncertekkel, tudományos előadásokkal, szakmai beszélgetésekkel a Campus Fesztivál „okos helyszíne”, az Egyetem Tér a fesztiválozókat. A Debreceni Egyetem több mint negyvenféle programmal és tizenhat standdal készül, a DE harminchárom szervezeti egysége mutatkozik be. 

A Campus egyik legnagyobb hagyományokkal rendelkező programhelyszínén mintegy félszáz civil szervezetet és intézményt találunk a fontos társadalmi ügyek, a mentálhigiéné, az ismertterjesztés, a fenntarthatóság és számos más témakör mentén. Ugyanitt rendezzük be Magyarország egyik legnagyobb játszóházát: a kilátogató családok nagy örömére interaktív játékok, attrakciók, vásári komédiások, gyerekprogramok százai várnak a legkisebbektől a legnagyobbakig mindenkit. Vendégünk a nemzetközi hírű Vándor Vurstli megalkotója, a győri Karzat Színház lesz.

A Campus Fesztivál 2022. július 20-án (szerdán) 14.00 órakor nyitja kapuit. A rendezvény vendégeinek július 24-én (vasárnap) 10.00 óráig kell elhagyniuk a helyszínt, de addig még nagyon sok minden történik Debrecenben.