Megindító bejegyzést tett közzé az amerikai illetőségű house DJ, Behrouz felesége: „Ha jobb napokat akarsz látni, el kell viselned a rosszakat is”.
Nekik pedig határozottan rosszul telnek a napjaik április 24. óta, amikor is DJ Behrouz agyvérzést kapott, miközben a kaliforniai Santa Barbara-ban éppen egy fesztiválfellépésre készült. Azonnal egy helyi kórházba szállították, a vizsgálatok pedig megerősítették, hogy az agy bal féltekéjén bekövetkező vérzést a magas vérnyomás okozta. Az orvosok Behrouzt két hétre mesterséges kómába helyezték, hogy megállítsák a folyamatot és csillapítsák a vérzést. A beavatkozás sikeres volt, Behrouz azonban nem kapott elegendő oxigént, aminek következtében lebénult a jobb oldala és beszédzavar keletkezett nála. A későbbiekben sajnos több alkalommal is kórházba kellett szállítani és nemrégiben újra agyvérzést kapott. Behrouz azóta kómában fekszik a Los Angeles-i intenzív osztályon.
Behrouz felesége így nyilatkozott: „Szeretnék köszönetet mondani jó barátunknak, Sasha Jensennek, hogy segített elindítani a gyűjtést a GoFundMe oldalán Behrouz számára. Kemény három és fél hónap áll mögöttünk. Már nagyon közel álltunk ahhoz, hogy Behrouzt hazahozzuk Miamiba, amikor a második agyvérzés során bekövetkezett a tragédia. Mindenki azért küzd, hogy megmentsék a férjemet. Sajnos az egészségügyi rendszerünk túlterhelt, az elmúlt hónapokban rengeteg akadályt kellett leküzdenem, aminek során félre kell tenni a büszkeséget és hagyni, hogy a család és a hozzád közel állók segítsenek. Ezért szeretnék köszönetet mondani mindenkinek, aki az elmúlt hónapokban minden lehetséges módon segített nekem és családomnak, akikkel ezt a szörnyű időszakot próbáljuk átvészelni. Behrouz sok éven át sokaknak segített és boldoggá tett a zenéjével. Remélem, hogy a jövőben is ez fog történni, hiszen annyi közös dolgot terveztünk még együtt. Szeretlek titeket, és köszönök mindent!”
Behrouz Nazari gyógykezelésére már 136 000 dollárt gyűlt össze a GoFundMe-n. A DJ-társadalom is összefogott, olyan nagynevű előadók segítették már adománnyal Behrouz gyógyulását, mint például Sven Väth, Timo Maas, Seth Troxler, Guy Gerber és Damian Lazarus.
Meseszép környezetben, gazdag összművészeti programmal hívja a kultúra szerelmeseit Nagymarosra a június 20. és 23.…
Óriásit megy Raul Young idén (is)! Ha lehet ilyet mondani, minden kétséget kizárólag ő az…
Július 12-én és 13-án reggelig tartó újhullámos techno és határfeszegető elektronika költözik a tavaly az…
Lassan végérvényesen beköszönt a nyári szezon. Az egyik szemünk örül, a másik viszont sír. Nagyon…
A Kerekdomb Fesztivál szeptember 13. és 15. között összművészeti programokkal, különféle borkóstolókkal és dűlőtúrával várja…
Idén is lehet rendelkezni a személyi jövedelemadó 1+1%-áról legkésőbb 2024. május 21-ig, az szja-bevallástól függetlenül…