Idén nyáron negyvenöt éve, hogy az amerikai mozikban kasszát robbantott az első Csillagok háborúja-film. A George Lucas által megálmodott űreposz tulajdonképpen egyidős a modern elektronikus tánczenével, az elmúlt közel fél évszázad alatt pedig olyan elképesztő mennyiségű Star Wars-ihletésű elektronikus zene készült, hogy a válogatás ezekből stílszerűen megér egy trilógiát – íme, az első rész.

1977. május 25-én mutatták be az amerikai mozik a Star Wars (később Star Wars: Episode IV – A New Hope, nálunk: Egy új remény) című játékfilmet, amely azonnal meghódította a nézőket, közel s távol az egész világon. George Lucas űrmese folyamának – rendhagyóan a negyedik fejezettel felütött – kezdete egybeesett a space disco zsáner felfutásával, ráadásul a filmmel szinte egy időben, 1977 júliusában jelent meg Donna Summer Giorgio Moroder által kreált dala, az I Feel Love, amely futurisztikus hangzásával és négynegyedes elektronikus pulzálásával gyakorlatilag pályára állította a mai értelemben vett tánczenét. A diszkó, tágabban a klubok, partik közege eleve az eszképizmus, az elvágyódás, a földhözragadtságból kilépés érzését közvetítette, erre csak ráerősített a kitalált űrbéli világban játszódó fordulatos saga, amely közvetlenül vagy közvetve azóta is elapadhatatlan ihletforrást jelent az elektronikus zenei szféra számára. A Star Wars kultusza talán csak a hiphopban nagyobb (ott a zenére jönnek még a rapszövegbeli idézetek, utalások), de a Star Wars-inspirálta electronica sem kevésbé gigászi szelet a saját műfaján belül. Így ennek áttekintésekor meg sem próbálunk a teljesség igényére törekedni; merítésünket leszűkítettük a főbb zenei témákra, a legjellegzetesebb hangokra, a legismertebb karakterekre, helyszínekre, tárgyakra, de még ezzel a szűrővel is jócskán bőséges – remélhetőleg a befogadhatóság határán belüli – válogatásra számíthatnak a Star Wars/elektronikus zene rajongói. Hiperűrugrásra felkészülni, irány a messzi-messzi galaxis!

Nevek

Nincs olyan fontos szereplője a Star Wars-univerzumnak, akinek a nevét ne vette volna fel egy (vagy több) dj, producer. Hogy csak a legismertebbeket említsük: a Jedi Reecordings, illetve Cantina Cuts labeleket is irányító oldskool UK breakbeat/happy hardcore harcos DJ Jedi; az angol szkreccsnagymester DJ Yoda; a brazil EDM-duó Darth & Vader; az ausztrál bassline house/breaks lovag Kid Kenobi, az industrial hardcore egyszemélyes német csapásmérő egysége, Stormtrooper; a UK garage veterán Wookie, de a bass musicról technóra váltó kaliforniai Lando Kal monikere is önmagáért beszél.

A névbitorlások között akad néhány igen érdekes projekt. A Jedi Knights például egyike Mark Pritchard és Tom Middleton közös alkalmi formációinak. Ha a Star Wars-mániájuk ennyiből nem lenne egyértelmű, electrufunkos bemutatkozó számuk címe May The Funk Be With You, a címkéjén pedig ez áll: „recorded live at Mos Eisley Bar, Tatooine” – ami azóta is visszatérő poén (nem csak) az elektronikus zenében. Hasonlóan hardcore Star Wars-fanatikus kell legyen, aki a Tatuinon élő taszkenek, vagyis a buckalakók után választ aliast; ez a valaki nem más, mint Mike Paradinas, a Planet Mu kiadó feje, aki 1995-től kezdett zenéket kiadni a – buckalakók böszme haszonállata után elnevezett – Bantha Trax EP-ken, olyan címekkel, mint Tatooine Sunset vagy Banthacid). Egy idő után azonban a Lucasfilm szerzői jogi ügyvédei kiszúrták és rövid úton eltiltották a névhasználattól. Válaszul a sajátos humorú Paradinas kihozott egy gabba/breakcore maxit, mint Rude Ass Tinker  – ami a Tusken Raiders anagrammája.  (Slusszpoén, hogy 2020-ban visszahozta az inkriminált nevet, félig-meddig fű alatt, self-released megjelenésekkel.) Maradva a Tatuinon, itt működött a Max Rebo Band, Jabba palotájának házi zenekara; tőlük vette a nevét a 90-es évek derekán működő, rövid életű német formáció, amely nem a galaxis-szerte kedvelt jizz zenében, hanem földi drum’n’bass-ben és downtempóban utazott. További kapcsolódásként volt egy Cantina című számuk, ami viszont nem a jól ismert Star Wars-betétdal feldolgozása – inkább a névadójuk eredeti stílusához közelít. Szintén a 90-es évek közepén, szintén Németországban jött ki egy hard trance szám a Tatuin hírhedt űrkikötője után választott Mos Eisley néven; a Statik alkotópárosa Arno Kammermeier és Walter Merziger, akiket inkább Booka Shade néven ismerünk.

Zenei témák

A Star Wars univerzális és töretlen népszerűségében nem kis szerepe van John Williams zenéjének, amely olyan szervesen beépült a Lucas által teremtett világba, hogy el sem tudnánk képzelni a filmeket (főleg a klasszikus trilógiát) nélküle. Az 1977-1983 közötti epizódok lerakták a Star Wars világának és (család)történetének alapjait, és ehhez az epikus world buildinghez hozzátartoznak Williams egyes szereplőkhöz vagy fontos dramaturgiai elemekhez – mint az Erő – hozzárendelt, ismétlődő, visszatérő, variálódó zenei motívumai,  melyek egyfelől vezetik a nézőt, másrészt kitörölhetetlenül rögzülnek.

Állandó és hálás vitatéma, hogy vajon a szimfonikus zenei kíséret mennyire illik/illik-e a sci-fikhez, ahogy persze abban sincs egyetértés, hogy a Star Wars a tudományos fantasztikum vagy a fantasy műfajához áll-e közelebb, az azonban biztos, hogy az amerikai komponista nagyzenekari aláfestése a klasszicizáló alapkoncepció elidegeníthetetlen része, amelytől még a különféle spin-offok és sorozatok sem mernek elrugaszkodni (talán a modern classical felé húzó The Mandalorian volt eddig a „legbátrabb”). Akár tetszik, akár nem, ezek a dallamok, témák mostanra az egyetemes kultúra részévé váltak, gyakorlatilag úgy terjednek, adódnak tovább és annyira ismertek, mint a népzenék. 

A Star Wars főbb témáit már az ovisok is eldúdolják akár álmukból felkeltve, néhány civilizációtól teljesen elszigetelt bennszülött törzsön kívül valószínűleg nincs olyan ember, aki ne ismerné (fel) ezeket – és épp ezért kockázatos hozzájuk nyúlni. Általánosságban kijelenthetjük, hogy kontextusukból kiragadva Williams – valljuk be: olykor dagályos, túláradó(an érzelmes) – neo-romantikus tételei könnyedén hathatnak nyálasnak, giccsesnek, sőt akár viccesnek, amire pedig szándékosan valószínűleg senki sem törekszik, kivéve, ha direkt ez a cél.  A Star Wars legismertebb témáinak bármilyen zenei feldolgozására, hangmintázására igaz, hogy csak igazán kevésszer sikerül a geg szintjétől elrugaszkodni, ami persze pont Williams eredeti zenéjének mély kulturális beágyazottságából adódóan nem is igazán lehet másként – és nincs is ezzel semmi gond, ha az a geg működik!

Az első ilyen geget rögtön az első film bemutatásának évében elsütötte az amerikai zeneszerző-producer Meco Monardo, aki kiváló érzékkel egyszerre lovagolta meg az akkor kirobbant Star Wars-őrületet és az éppen tetőző diszkó-lázat a Music Inspired By Star Wars And Other Galactic Funk című lemezzel, melynek A-oldala a ’77-es film zenéjének zanzája diszkóritmusra. A klasszikus zenéből merítő szimfonikus diszkózenének nagy keletje volt akkoriban (bár inkább a franciák jeleskedtek benne, mint Cerrone, Alec R. Costandinos, Don Ray), így a Meco-féle medley is betalált, sőt, egy egész trendet indított el, sorra jöttek a hasonló Star Wars-diszkóátiratok, pl. a francia Bang Bang Robot és Galaxy 42 vagy az amerikai Galactic Force Band, és hosszan sorolhatnánk.

Mindeközben, a Star Wars-film komoly lökést adott a korszak másik jellegzetes tánczenei hangzásának, a space disco irányzatnak, melyet a – Daft Punknak zenei és imidzsbeli mintát adó – francia Rockets zenekar nyomában olyan stúdióprojektek fémjeleznek, mint a Space, az Arpadys, a Black Devil. Vagy éppen a Droids, melynek ötlete egy fiatal francia lemezcéges vezető fejéből pattant ki, miután megnézte a Star Warst. Ha ezt nem tudnánk, a projekt nevéről, illetve egyetlen slágerének címéről – (Do You Have) The Force  – le sem tagadhatná, honnan inspirálódott. Ugyan nem francia, és nem is űr-, inkább hagyományos nagyzenekari diszkó a Giorgio Moroder stúdiózenészeiből egy lemezre 1978-ban összeállt Gaz, ám a The Force számcím itt is árulkodó (a Cantina Band feldolgozás pedig teljesen egyértelmű.)

Apropó, futurisztikus hangzás: születtek ebben az időszakban olyan Star Wars-átiratok is, melyek kvázi a sci-fi szférájába transzponálták a film zenéjét – ilyen az amerikai szintetizátor-úttörő Patrick Gleeson helyenként egészen bizarr átdolgozás-lemeze, vagy a beszédes nevű brazil The Electric Moog Orchestra Music From Star Wars albuma. Ez utóbbi mai füllel már inkább komikus hatást kelt (és egyértelműen a fenomenális The Moog Cook Book poénzenekar egyik előképe), de akkor ez a jövő zenéjét képviselte – és el lehet gondolkozni azon, milyen lenne a Star Wars, ha mondjuk Wendy Carlos szerezte volna a zenéjét.

Visszatérve a Star Wars-diszkósítás divatjához, az egészen az 1980-as folytatásig (A Birodalom visszavág) kitartott, bár egyre hanyatló lendülettel, ami érthető azok után, hogy 1979-ben a diszkót halottnak nyilvánították az ominózus chicagói baseball stadionos lemezégető balhén, és a kegyvesztett műfaj visszaszorult a föld alá. Jellemző módon ezek a feldolgozások már inkább az szalonzene vagy az easy listening felé húznak, jól mutatva, mit tett néhány év alatt a kommerciális szemlélet a diszkózenével; Boris Midney Music From The Empire Strikes Back albuma határeset, de a The Now Sound Orchestra Csillagok háborúja / 2001 űrodüsszeia / Harmadik típusú találkozások feldolgozásai maximum az exotica/lounge rajongóinak figyelmére méltók. Őket amúgy két évvel megelőzte a brazil Signus, amely filmes konceptlemezén egy medleyben letudta a fenti három film fő témáit. 

Az első Star Wars-trilógia harmadik része (A Jedi visszatér) még „mostohább bánásmódban” részesült a maga idejében tánczenei részről, az ugyanis épp üresjáratban volt – a diszkón túl, de a house-on, technón még innen. Az átmeneti időszakban Amerikában tarolt a synth-funk/electrofunk, miközben kifejlődött az electro és szárnyait bontogatta a hiphop. Utóbbi Star Wars-mániája egy másik történet, az electro inkább a Kraftwerk robotembereit tekintette (hang)mintának, mint a Star Wars droidjait, a slágerlistát uraló funkos szintipop pedig főleg az férfi-női hódításokra és az ágyban zajló szexcsatákra fókuszált holmi galaktikus konfliktusok helyett – a csupa-lány Klymaxx Video Kid című kordokumentumnak beillő dalában azért felcsendül a Star Wars main title pár taktusa. (A fent már említett Max Rebo jizz-zenekara által Jabba palotájában előadott Lapti Nek pedig eleve egy elképesztően funky pángalaktikus sláger.) A 80-as évek első felében keletkezett tánczenei űrt Európában sikerrel töltötte be az italo-disco, ám ahhoz képest, hogy mennyire előremutató hangzást hozott (a korai korszakában) és a sci-fi vonala is erős, konkrét Star Wars-utalásokat nagyítóval találunk csak a stílusban; az italo-kulcsfigura Mario Boncaldo (lásd még Klein & M.B.O: Dirty Talk) Ewok ünnepléssel kombinált főtéma-átirata 1983-ból inkább novelty kategória,  míg az olasznak indult, aztán hollandoknak átjátszott Koto 1986-os maxija, a Jabdah inkább azért érdekes, mert a címét copyright okok miatt ferdítették el (a számban viszont már félreismerhetetlenül elhangzik, hogy Jabba The Hutt). Még érdekesebb, hogy a Koto és olasz társai (Hipnosis, Cyber People) által formába öntött, majd egy szűkebb holland kör által kisajátított space dance/spacesynth irányzat (Laserdance, Proxyon, Syntech, Rygar) sem bővelkedik Star Wars-referenciákban, holott pont olyan romantikus és gyermeki fantáziálással kalandoznak a világűrben – talán ezekben a zenékben a direkt referenciák nélkül is nyilvánvaló a kötődés Lucas világához.

A Jedi visszatér után maga a Star Wars is légüres térbe került, hogy aztán 1999-ben folytatódjon – mint tudjuk, az előzményekkel. A közben eltelt bő másfél évtized alatt persze nem halt el a Star Wars iránti rajongás; a régi fanok kitartóan várták a következő epizódot, miközben egy új generáció ismerkedett meg és cseperedett fel a klasszikus trilógián. De felnőtt az elektronikus zene új nemzedéke is, amely immár olyan „fegyverek” birtokában volt – élen az elérhető árú szemplerekkel – , melyekkel könnyedén kiélhette akár a Star Wars-imádatát is: ahogy a kilencvenes évektől a műfaj fejlődése hiper(űr)sebességbe kapcsolt. úgy ugrott meg a Csillagok háborújából ihletet/hangmintát merítő zenék mennyisége és gyakorisága.

Maradva – visszatérve – a főtémához, az annyira nyilvánvaló, hogy viszonylag kevesen nyúlnak hozzá és/vagy hoznak ki belőle olyat, ami nem végtelenül cheesy. Persze a zenei cheese is lehet élvezetes, főleg, ha van benne valami plusz, egy csavar vagy kis fűszer, mint a jól ismert dallam amen breakekkel összeaprítása jungle-módra,  vagy acid trance-be forgatva és női vokállal megszórva, netán baljós psy-trance-be töltve, hangulatoldónak, esetleg dilis breakbeat-ágyon tálalva. Itt muszáj megjegyeznünk, hogy bár elsősorban a hivatalos kiadványokat fésültük át, az önjelölt (hálószoba)producerek különböző zenemegosztó platformokra feltett produkcióinak feneketlen mélységébe és a Bandcamp bugyraiba nem táncoltunk bele, kutatásunkat így is reprezentatívnak véljük. Így ki merjük jelenteni, hogy jungle/drum’n’bass, illetve trance/goa vonalon csoportosul a legtöbb Star Wars freak, és szorosan a nyomukban a gabberek is súlyosan rajta vannak a témán. Ha már freak és gabber, nem maradhat ki a műfaj német veteránja, The Speed Freak, aki a Star Wars főtémája mellett A Birodalom visszavágból vett szövegfoszlányokat is felhasznált a Let The Attack Begin! intrójához –  és ez a speedcore attack minden, csak nem cheesy!

Ha a Main Title beidézésétől/feldolgozásától ódzkodik (joggal) az elektronikus zene, a birodalmi indulóról egyszerűen képtelen lejönni. Ugyancsak joggal: Darth Vader bevonuló zenéje A Birodalom visszavágból a legkúlabb (és természetszerűen a legkevésbé érzelgős) az össze téma közül, perkusszív, dallamával, katonásan pattogós ritmusával, sötét atmoszférájával gyakorlatilag bármilyen stílusba beilleszthető, mindig működik, és egyszerűen tényleg megunhatatlan. Ezek után nem könnyű menet az Imperial March-ihletésű tánczenékből válogatni, az izgalmasabbak is kitennének egy önálló cikket, de a szelekciós erő velünk van!  Kezdjük ezzel a ’93-as breakbeat hardcore gyöngyszemmel, amelyben a téma úgy hangzik, mint valami betépett westernfilmzene. Ray Keith saját jungle-klasszikusár (The Renegade: Terroristupdate-elte az Imperial March-csal, bónusznak birodalmi TIE vadász hangokkal – és most képzeljük el, ahogy Darth Vader erre ikszelget (vagy erre a témát szanaszét szabdaló ’95-ös variációra.) A jungle-lel egy tőről fakadó angol happy hardcore korai mezőnyéből kiemelkedik ez a hoover-szintis megfejtés, illetve ez a direkt hangmintás, a Sötét Nagyurat cheesy csűrdöngölésbe rántó feldolgozás. Vader zenei ID-ját a gonoszkodásra, paráztatásra eleve rájátszó industrial hardcore/gabber és annak összes leágazása is imádja, lásd ezt a ’97-es német dolgozatot, vagy az Imperial March beemelésével gyakran együtt járó„“You underestimate the power of the dark side!” Vader-idézetet a címében is elsütő gabba-verziót a holland hardcore atyaisten Paul Elstaktól. (Rokon irányzatok tekintetében, íme egy-egy átültetés hardstye-ra és jumpstyle-ra.) A keményebb trance mezőnyéből tipikus példa az eredeti vonósokat jellegzetes germán szintihangokra cserélő ’99-es német feldolgozás, míg a nevében a jedik kiirtását elrendelő birodalmi parancsra utaló Order 66 Anakin Skyalker  és Palpatine szenátor párbeszédéből is idéző 2005-ös tétele tökéletesen reprezentálja a  UK hangzást. (Brit trance-ből lásd még DJ Droid verzióját vagy ezt az I Feel Love-val felütött megoldást.) A psy-trance háza tájáról legyen a dél-afrikai Twisted System Stark Ravere, ami arra is remek példa, hogy a stílustól elidegeníthetetlen bugyborgós szintihangokkal nem árt vigyázni, ha ennyire közismert zenei témára alkalmazzák, mert az könnyen nevetségesnek hathat az egyszeri kívülálló hallgatók számára. Eddig az Imperial March legkézenfekvőbb elektronikus tánczenei beágyazódásai, de minden idők legismertebb filmes indulója/főgonosz témája tényleg minden létező irányzatot megihletett, legyen az diszkó, breakz, electro-house, industrial technoglitch, trap, lento violento, makina, Baltimore club vagy éppen footwork/juke. Az abszolút személyes kedvencünk viszont ez a 2003-as Rai-beütésű house-trekk.

Ahogy a Birodalmi indulóból nehéz vicceset kihozni (bár mint fentebb láttuk, néha sikerül, ha nem is szándékosan), úgy az 1977-es eredeti Star Warsban hallható Cantina Band tételét képtelenség komolyra hangolni, hiszen eleve humorosnak szánták. Geotge Lucas azt az instrukciót adta John Williamsnek, képzelje el, hogy a jövőben idegen lények találnak pár Benny Goodman-lemezt és megpróbálják levenni azok vérbő szving-hangzását. Így született meg a Mos Eisley-i kantin zenekara, a Bith fajhoz tartozó Figrin D’an And The Modal Nodes által előadott instrumentális jizz-szerzemény, pontosabban a kultikussá lett (amúgy Mad About Me című) zöngemény, mert a banda egy másikat is előad az űrkikötő rossz hírű kocsmájában játszódó részben. A vendéglátós zenekar ugyan csak néhány percre tűnik fel, mégis önálló életre kelt, még hangoskönyv is született a történetükről,  fülbemászó slágerük pedig a legismertebb földönkívüli zenemű (a mindenáron földhözragadtak kedvéért: kitalált filmbeli űrlényeknek tulajdonított zenei stílusimitáció), valahol a retromodern szving és a Benny Hill főcímzene között. Mivel eredendően gegnek készült. a maximális poénfaktor a feldolgozásokra is áll: a fidget-house-úttörő angol Jesse Rose white label remixe, ez a felpitch-cselt francia happytekcore-verzió, ez a német sramli electro-house-átirat, a kanadai Tokyo Machine erősen szaxualizált funky EDM-numerája, vagy a megtévesztő módon Jabba’s Groove címet kapott amerikai ghetto-tech átdolgozás mind azonnal fülig vigyorra késztet. (Utóbbihoz hasonlóan a leedsi Rameses B 2015-ös trekkje is több szimpla Cantina covernél, inkább tisztelgés a Star Wars előtt glitch hop alapra felfűzött hangmintákkal, szövegfoszlányokkal.)

Kétségtelenül a Main Title, az Imperial March és a Cantina Band a klasszikus trilógia három legismertebb zenei betétje, talán még az Erőhöz társított visszatérő motívum az, ami a legtöbbünk fejében ott van; az először  a ’77-es Star Warsban a Binary Sunset témában felhangzó leitmotif  adja az intróját ennek az 1990-es angol piano rave-klasszikusnak (megfejelve Obi-Wan.Kenobi utolsó szavaival), de néhány éve készült belőle hatásos synthwave-átirat és a francia hardtek-huszár Mat Weasel is kalapált belőle egy kickbass-ott trekket. Az igazán izgalmas kalandok pedig még csak itt kezdődnek, a kollektív emlékezetbe nem vagy csak jóval kevésbe bevésődött tételek újrahasznosításaival, amilyen a Princess Leia’s Theme klasszikus diszkóra hangszerelveYoda témája az angol tánczene hőskorának újítói, a Renegade Soundwave dub-orientált zenei kollázsában, a The Hologram című tétel Luke Vibert oldschool rave érát megidéző – a Rave Wars-trilógiában helyet kapott –  breakbeat-lükéskedésében vagy a Tales Of A Jedi Knight / Learn About The Force tétel ábrándos downtempóra átültetve.

A további trilógiák aláfestő zenéjéből egyértelműen a sagát nyitó Star Wars Episode I: The Phantom Menace  (Baljós árnyak) drámai, dörgedelmes kórussal erősített központi tétele, a Duel Of The Fates a legemlékezetesebb, naná, hogy ehhez nyúltak az electronica-univerzumból a legtöbben; született belőle többek közt progressive breaks, neurofunkos drum’n’bass, romantikus zongorás eurotrance, hardstyle és hardhouse adaptáció, de még a breakcore viking külsejű különce, Venetian Snares is kezelésbe vette a maga módján (értsd: szanaszét cincálta). John Williams zenéje az 1999-2005 közötti előzmény trilógia epizódjaiban már „halványabban muzsikált”, jóval kevesebb bennük az igazán markáns, fogós dallam és úgy általában az eredetiség/ihletettség. nem csoda, hogy nem különösebben mozgatta meg az elektronikus zenei szféra fantáziáját (A Sith-ek bosszújából Padmé tépelődéséből a német Phace duó azért kihozott egy sötét techstep drum’n’bass rollert), a 2015-2019 közötti kaotikus és rohamtempójú lezáró részekben pedig erőtlenül a háttérbe szürkült. A 2000-es évektől a mozifilmek árnyékából egyre határozottabban kibújtak – a könyvek, képregények, videojátékok mellett – a kánont és legendákat bővítő, történetbeli lyukakat betömő és új mellékszálakat kezdő animációs sorozatok, mint a Star Wars: A klónok háborúja, és a Star Wars: Lázadók – utóbbi John Williams fő témáját interpoláló főcímzenéjéből Flux Pavilion kreált röfögős EDM-veretést). Ezt a trendet emelte új szintre a The Mandalorian és nyomában a többi Disney-féle sorozat, de  ez a mi cikktrilógiánkat nem érinti: Star Wars-inspirációk tekintetében az elektronikus zene maradt a klasszikus forrásoknál.

Dialógusok, hangeffektek

Ilyen források pedig a jól ismert zenei betétek mellett a Star Wars-filmek párbeszédei és hanghatásai, melyek mára ugyancsak az egyetemes popkultúra részei – és folyamatos, kimeríthetetlen sample-aranybányát jelentenek a producerek számára. Darth Vader ebben a tekintetben is magasan kiemelkedik  – haha – a sorból mind gépi légzésének ikonikus hangjával, mind szállóigévé lett bemondásaival; I find your lack of faith disturbing, Perhaps I can find ways to motivate them, You have failed me for the last time, Admiral, Destroy them ship by ship, Release your anger, Don’t make me destroy you, If you only knew the power of the dark side, Give yourself to the dark side és persze You don’t know the power of the dark side – hogy csak párat említsünk.

Vader „keresztelőjéből” (amikor Palpatine/Sidious A sith-ek bosszújában átnevezi Anakint) a norvég drum’n’bass nagyágyú Teebee csinált lézerlövés-hangokkal bőven megsorozott trekket. drum’n’bass-t. Vader fia, Luke Skywalker Halálcsillag elleni támadásakor adott rádiójelentése – ’We’re going in full throttle”  – Prodigy-számcímben köszön vissza (illetve hangmintaként is, visszafelé játszva). Mestere, Obi-Wan egyik legtöbbet idézett jedi gondolattrükk-bemondása (“These Aren’t the Droids You’re Looking For”) egy kései Miami electro bass-himnuszban kapott új értelmet. A rangidős jedi mester, Yoda bölcselkedéseit beforgatták electróba, downtempo IDM-be, psy-trance-be, és audiovizuális remixbe is. A nagydumás Han Solo egyik parádés oltása, amikor a fénykarddal gyakorló Luke-nak beszól, több jungle/drum’n’bass producert megihletett. Nem kevésbé frenetikus, ahogy Solót oltja köszöntés gyanánt Lando Calrissian, ennek foszlánya egy ’87-es Miami bass bombába szivárgott be. A Millenium Falcon kapitányát Vader kezére játszó Boba Fett aggodalmaskodását Solo lefagyasztásról a gabberek is szívesen idézik a jelek szerint. A jelenetet, amikor Solo barátját és másodkapitányát, Chewbaccát a fejvadásznak öltözött Leia átverésből felkínálja Jabbának, a már említett Jedi Knights electrofunkosította, de egy lezserül dögös funk jamet is inspirált. A wookie jellegzetes bődülése számtalan zenébe belehasít (például Matt Flores tech-house bangerében), akárcsak R2-D2 füttyögése, bár inkább imitálva, mint Aphex Twin Caustic Widow monikerével jegyzett ’92-es chiptune-rave trekkjében, Kromestar R2 és C-3PO egyik vicces civakodását is beemelő régivágású dubsteppelésében, vagy ebben az amúgy Jabba című tech-house-electro hibridben, Nem véletlenül: a Lucasfilm hírhedten szigorúan védi az összes általuk előállított hangot. Márpedig védjegyes, azonnal felismerhető hangeffektben is bővelkedik a Star Wars univerzuma, legyen az a lézerfegyverek tyutyúzása, a TIE vadászok repesztése vagy a fénykard aktiválása. A nagy hatású producernek, Rick Rubinnak persze nem volt gondja a jogosítással, amikor felkérte a tánczene válogatott krémjét, hogy készítsenek zenét Star Wars-filmekből vett hangeffektekből és dialógusokból – a 2016 elején megjelent Star Wars Headspace az eklektikus közreműködő gárdája (Breakbot, Claude VonStrokeGalantis, Flying Lotus, Röyksopp, Troyboi egy lemezen?) és koncepciója révén a maga nemében egyedülálló tribute. Aki még több Star Wars-idézetes zenét szeretne felfedezni, bátran kutakodjon a megfelelő helyen (gy.k.: whosampled), aki csak egy számot hallgatna meg Star Wars-motívumokkal telezsúfolva, az ezt csekkolja.

Folytatjuk…

Képek: Free Star Wars Wallpaper Downloads