A London közelében megrendezett eseményre múlt hétvégén került sor és a Reading Festival idén is a címlapokra került – és ennek most sem örülhetnek túlzottan a szervezők. Teljes volt ugyanis a káosz: a szemtanúk verekedésekről, fosztogatásokról, tűszúrásos támadásokról, sátrakat égető, sörösdobozokat és székeket dobáló csoportokról számoltak be. A szervezők hivatalos nyilatkozata egyelőre még várat magára.

A dolog nem új keletű, a fesztivál utolsó napjára máskor is elszadult már a pokol. A biztonsági szolgálat mindezek ellenére idén sem tudott úrrá lenni a helyzeten. A fesztivál résztvevői nem csak az erőszakos cselekedetek miatt nyújtották be kártérítési igényüket. Történt ugyanis, hogy három headliner – Måneskin, Jack Harlow és Rage Against The Machine – is visszamondta a fellépését, röviddel a kapunyitás előtt. A szervezők állítólag hajlandóak kártérítést fizetni, az utolsó napon történt agresszor cselekedetekről viszont mindezidáig mélyen hallgatnak.

A Reading Fesztivál eredeti elképzelése szerint valójában a klímavédelmet és a fenntarthatóságot hivatott népszerűsíteni a #NoMusicOnADeadPlanet elnevezésű mottó árnyékában. A jelek szerint nem lett túl nagy sikere az akciónak.

Egy Twitter-felhasználó szerint hasonló állapotok uralkodtak 2007 és 2008-ban is, amikor ellátogatott a fesztiválra. Ezek alapján érthetetlen, hogy történhetett meg a dolog újra és újra.

Az idei Reading Festival-on egyébként olyan nevek léptek színpadra, mint például az Arctic Monkeys, Megan Thee Stallion, Bastille, Enter Shikari és a Bring Me The Horizon.

Forrás: [Tag24]