—- ÚJ IDŐPONT: NOVEMBER 25 ——

Bár a nyári szezon véget ért, de aggodalomra semmi ok. Hiszen rögtön fejest is ugrunk az őszi programok sűrűjébe, kezdődik a klubszezon! Nem lesz egyszerű az idei év, amikor a nagy bizonytalanság közepette senki sem tudja, hogy mit hoz a holnap. A legjobb amit ebben a helyzetben tehetünk, hogy megpróbáljuk maximálisan kihasználni a gondtalan szórakozás lehetőségét – ameddig csak lehet.

November 25-én egy igazán különleges eseményre kerül sor az Arzenál újonnan kialakított termében. Minden techno rajongó számára kötelező esemény, hiszen a hazai elektronikus zenei közösség két igazán markáns képviselője fogja egymással egyidőben megosztani pultot.

Isu és CVRDWELL már több alkalommal is b2b-ezett, az idei DAAD Gatheringen például három órán keresztül, ahogyan áprilisban az Arzenálban is. Egész éjszakás közös produkcióra azonban eddig még nem volt példa! Ismerve a két művész kvalitását, egészen biztosak lehetünk benne, hogy maximálisan ki fogják használni a maratoni játékidőben rejlő lehetőségeket és pontos definíciót kaphatunk arról, ahogyan ők értelmezik a kompromisszumoktól mentes, minőségi techno fogalmát. Ez alkalommal olyan zenék is lejátszásra kerülhetnek, amikre korábban a játékidő szűkössége miatt nem volt mód. Jövő pénteken mindenkinek bőven lesz ideje kibontakozni!

  B2B etikett - Útmutató, ha osztoznotok kell a DJ pulton
Isu a 90-es évek közepe óta aktív részese a hazai undergroundnak, már akkor elkezdte a rendezvények szervezését és a kazettáról való DJ-zést. Olyan nagysikerű brandek köthetők a nevéhez, mint például a Minimalheadz, Lick The Click, Sunburst, Technokunst és az Alkotótábor.
CVRDWELL sem ma kezdte, 13 évesen sajátította el a DJ-zést, több mint két évtizeddel ezelőtt. Azóta pedig megkerülhetetlen szereplője lett az éjszakáknak, számos esemény szervezése fűződik a nevéhez. Fiatal kora óta foglalkozik zeneírással is, live fellépései alkalmából gyakran kizárólag analóg eszközöket használ, improvizatív módon.

Isu és Cvrdwell négykezes produkcióját nyolc órán keresztül élvezhetjük, az Arzenál nyárzáró akkordként meghirdetett buli minden techno kedvelő számára igazi ínyencséget jelent. Még kaphatók az early bird jegyek is, amiket igazán baráti áron tudtok beszerezni.

Esemény: https://www.facebook.com/events/777270366646529
Jegyek: https://oneticket.hu/isu-cvrdwell-arzenal-220916