A Burning Man több, mint egy fesztivál. Felejthetetlen élményt nyújt szélsőséges időjárási körülmények között. Nappal 40 fok feletti a hőmérséklet, éjszaka viszont a 10 fokot is alig éri el a hőmérséklet. A Burning Man leginkább a radikális önkifejezésről, civilizációtól való elvonulásról, másokkal való együttélésről szól. A fesztivál radikálisan eltér a profitorientált óriásrendezvényektől, mivel itt tiltott a pénz használata (még a fellépők sem kapnak gázsit). Kimondottan a fogyasztó társadalom ellenpólusaként zajlik a rendezvény, itt cserekereskedelemmel szerzik be a résztvevők, amire szükségük van. Idén azonban számos kritikával illették a rendezvényt.

  Mennyi pénzbe kerül a Burning Man?

Az egész világot bejárt képek tanulsága szerint a Burning Man látogatóinak ezrei rekedtek a sivatagban. Az általuk használt lakóautók és egyéb járművek ugyanis akkora dugót okoztak, amit még az űrből is látni lehetett. Több, mint tíz órán keresztül állt a sor. Az idei eseményen nagyjából 80 ezren vettek részt. A koronavírus járvány miatt az előző két évben is törölték a hivatalos programot.

A fesztivál legfontosabb alapszabálya: „Közösségünk tiszteli a környezetet. Megígérjük, hogy nem hagyunk nyomot magunk után, bárhol is találkozunk. Eltakarítunk magunk után és arra törekszünk, hogy lehetőség szerint jobb állapotban adjuk vissza ezeket a helyeket, mint ahogy találtuk.”

Ez azonban csak üres frázisnak tűnik, ha megnézzük a hátrahagyott bringákról készült képeket. Több száz bringát hagytak a nevadai sivatagban a Burning Man fesztivál befejezése után.

Az első Burning Man fesztiválon mindössze 20-an vettek részt. Ez még 1986-ban történt. Azóta minden év szeptemberében több tízezren gyűlnek össze a nevadai sivatagban, a Lahontan tó partján. A korábbi rendezvényeken – melynek hatodik napján elégetik a névadó szobrot – készült képek leginkább az emberi kreativitást és a bizarr járműveket helyezték fókuszba.

Forrás: [Fazemag]