Petőfi Rádió népszerű mixműsora, a Petőfi Elektrik az év elején hirdette meg az ország legnagyobb DJ tehetségkutatóját. A Szelektrik DJ-versenyre a pályájuk elején járó lemezlovasok jelentkezését várták. A zsűri több száz induló közül választotta ki első körben a hatvan legtehetségesebb versenyzőt, akiknek országos bemutatkozási lehetőséget biztosítottak a Petőfi Rádióban és a M2 Petőfi TV-ben. Matt Klear sikerrel vette az akadályokat, bejutott a legjobb 10 közé is, végül a második helyen végzett és a különdíjat is elnyerte. Mostantól a lemezlovas egy éven át rezidensként tevékenykedik a rádióban, minden hétfőn élőben hallható a rádió hullámhosszán Jay Lumen társaságában.

Az Elektrik Masterclass a Petőfi Elektrik részeként hazánk legelismertebb, legtehetségesebb DJ-it mutatja be. A tizenegyedik adásra a Szelektrik második helyezettje, Matt Klear igazán ütős mixszel érkezett, melyet többkamerás, extra látvánnyal, fényvilággal és vizuállal ellátott stream-en keresztül is közvetítettek élőben.

Matt Klear minden lépését a tudatosság jellemzi. Az elmúlt évben egyre nagyobb produceri sikereket ért el. Vezette már a Beatport Top 100 Electronica Hype chartot, valamint az Electronica Top Ten Releases-t is. Májusban pedig a Zana című szerzeménye tanyázott a Beatport Electronica Top 10-es listáján.

Szerzeményeit olyan nagy nevek pörgetik rendszeresen, mint például Nick Warren és a Catz ‘N Dogz. A lengyel duó olyannyira a magáénak érzi Matt Klear hangzásvilágát, hogy legutóbb megjelenő kislemeze egyenesen a páros által életre hívott Pets Recordings gondozásában látott napvilágot, és a Navsagda című szerzemény (ezzel kezdődik egyébként az Elektrik Masterclass mixe is) is egyre feljebb kúszik a Beatport sikerlistáján.

A Szelektrik dj versenyén elért különdíj és a produceri sikerek a szakma figyelmét sem kerülik el. Matt Klear első alkalommal állhat a lemezjátszók mögött az október 15-én megrendezésre kerülő Bónusz Fesztiválon. De addig is minden hétfőn 22:00 és 23:00 között élőben hallhatjuk a Petőfi Rádió hullámhosszán. Rendhagyó döntés született, ugyanis  Matt Klear szerepkésével nem csak az első, hanem a második helyezett is éves rezidenciát kapott a Petőfi Rádiónál.


Matt Klear a stílusok fúziójában hisz. Saját munkásságára a breakbeat, electronica, garage és house egyvelege jellemző, de időnként a trance és techno elemek is felbukkannak a mixeiben és a saját készítésű szerzeményeiben. Munkásságára az észak-ír Bicep duó zenéi vannak a legnagyobb hatással, a napokban töltötte be a huszonnyolcadik életévét, 13 éves korában ismerkedett meg először a dj-zés alapjaival. Első sikereit a Used Disco formáció tagjaként érte el. Három éven keresztül voltak a budapesti Tesla klub rezidensei. Az ország számos pontján felléptek, többek között a Balaton Sound-on is.

Matt Klear eltökéltségére jellemző, amit a Petőfi Rádió dj versenye kapcsán nyilatkozott:: „Úgy érzem, hogy hatalmas felelősség van a kezemben azáltal, hogy én is az Elektrik rezidensi csapatát erősítem.” A szakma számára elsősorban a hitről, alázatról, kitartásról és rengeteg  belefektetett energiáról szól. A recept úgy tűnik, hogy bevált nála. Ha a jövőben is így folytatja, akkor hamarosan nemzetközi szintén is egyre többen fogják megismerni a nevét.