Nyár közepén írtunk a Svetec által útjára indított Mad Fusions című sorozatról, ahol mindegyik track a szcéna egy-egy ismert szereplőjével való kollaboráció eredményeként jött létre. A MDMMF01 címke alatt debütált kiadvány keretein belül a stílus olyan nagyágyúival együttműködve készültek zenék, mint Fatima Hajji, Vendex, O.B.I., Harmonie és a szintén hazai színeket erősítő Sikztah.

A kiadvány akkor egyből a Beatport hardtechno-ra fókuszáló Top 10-es listájának élén találta magát, vagyis július végén ez lett a legtöbbször megvásárolt EP a hardtechno rajongók körében. Különösképpen a Sikztah-val közös szerzemény nyerte el a közönség és a szakma tetszését, hiszen a Beatport hardtechno track Top 10-es listáján végig megelőzte a másik három szerzeményt.

Ezután külföldi lejátszások sora következett. Először Kobosil Awakenings Festival-os szettjében hallhatuk Svetec és Sikztah közös szerzeményét, aztán a Boiler Room manchesteri adásában Trym is pörgette. Ezt a felvételt már lassan félmillióan látták a Youtube-on, így nem túlzás kijelenteni azt, hogy a zene az egész világot meghódította. Sokáig stabilan tartotta második helyét, míg végül a napokban az élre tört a Beatport Hardtechno Top 100-as listáján. Számokban kifejezve ez azt jelenti, hogy hetente nagyjából 300-an veszik meg a zenét. Bár sokan mondják, hogy az ilyen és hasonló ranglistákból nem szabad messzemenő következtetéseket levonni, azonban mégis szemléltetik valamennyire az artistok nemzetközi ismeretségét és megbecsülését.


A két DJ / producer nem csak a stúdióban, hanem a lemezjátszók mögött is gyakran találkozik egymással. Múlt hétvégén Svetec volt a Sikztah által életre hívott The Etiket egyik headlinere, szombaton a Flashbackben, október 22-én pedig az Arzenálban, a Mad Made x Dead End közös buliján állnak ismét a pult mögé.