Na ez már igen! Az igényes techno kedvelői elégedetten dörzsölhetik a tenyerüket. Összeállt egymással a két holland techno legenda. Jochem Paap aka Speedy J, illetve Steve Rachmad is hosszú évtizedek óta karakteres szereplői a színtérnek.

Ezt a fantasztikus hírt maga Steve Rachmad osztotta meg a Facebook oldalán: „Nagyon örülök, hogy bejelenthetem, miszerint Speedy J és jómagam egy új élő improvizációs duót alkotunk. Speedy J (csodálatos) stúdiójában élő jamek sorozatát rögtönöztük. Éreztük, hogy remekül kiegészítjük egymást, így nem sokat kellett gondolkoznunk a következő lépésen. Az első kiadványunk – ami egy tavaly áprilisi jam session eredménye – már elérhető (sőt azóta már el is fogyott – a szerk.) a STOOR Bandcamp oldalán, és 2023-ban közös turnéra is indulunk Speedy & Steve néven!”

Speedy J már nagy tapasztalatot szerzett az efféle kollaborációkban. A legtöbben a Chris Liebing-gel közös “Collabs” produkciójára emlékezhetünk, de dolgozott ő már együtt Henry Rollinsszal és a Cypress Hill-lel is.

Speedy J az egyik legelső európai technoproducer, aki alapvetően befolyásolta az irányzat fejlődését. Alig múlt tizennyolc, mikor ’90-ben első zenéit a Richie Hawtin- és John Acquaviva-féle Plus 8 kiadta (Intercontinental). A Pull Over című track már 20 éves kora előtt meghozta neki a világhírnevet. Számos zenét írt Electric Deluxe néven is, 2002-ben kiadott Loudboxer című albuma pedig máig hivatkozási pont.

Steve Rachmad minden kétséget kizárólag Hollandia egyik legjelentősebb techno producere. A kilencvenes évek elejétől fogva a detroiti hangzás zászlóvívője. Több álnév alatt alkotott, mint például Sterac, Ignacio, Didato, vagy Parallel 9. Karrierjének egyik csúcspontját jelentette Sterac alteregoja alatt 1996-ban megjelent Secret Life Of Machines című albuma.