A Depeche Mode kétségtelenül az egyik legnépszerűbb zenekarnak számít hazánkban. Talán nincs is még egy ilyen banda, aki generációkon átívelve is töretlen népszerűségnek örvend. Ráadásul a zenei érdeklődéstől függetlenül ugyanúgy rajonganak érte a rock zenét kedvelők és az elektronikus zene fanatikusai is.

A Depeche Mode-dal nem lehet mellélőni. Éppen ezért állandó teltház jellemzi az összes hazai koncertjüket. 1985. július 23-án adtak első ízben koncertet a vasfüggöny mögött, Budapesten, a Volán pályán. Az akkor még csak mindössze 8-10 ezer fős közönség nagyobb része NDK-ból érkezett turista volt. Az együttes a Duna Intercontinental hotelben szállt meg, és akkoriban még nem alakult ki körülöttük az a hisztéria, ami aztán a későbbi magyarországi tartózkodásaikat jellemezte.

  500 zenész játszotta el egyszerre Kecskeméten a Depeche Mode slágerét

Az együttes öt éves szünet után indul újra turnézni. melynek részeként Budapestet is érintik. A koncertsorozat állomásait a mai napon tették közzé, melyből az is kiderült. hogy a Depeche Mode 2023. július 28-án a Puskás Arénában fog fellépni!

A Depeche Mode tavasszal új albummal is jelentkezik. A Memento Mori lesz a tizenötödik nagylemezük a sorban. A dalok nagy része még a pandémia alatt íródott, de az új zenei anyag elkerülhetetlenül reflektál Andy Fletcher, az együttes májusban elhunyt alapító tagjának hiányára is. Dave Gahan, a Depeche Mode frontembere azt nyilatkozta az új albumról, hogy szerinte „Andy imádta volna ezt az albumot.” 

Borítókép: ANTON CORBIJN / DEPECHE MODE / LIVENATION