Raul Young személyében üdvözölhetjük a jelenkori hazai techno közösség egyik legígéretesebb képviselőjét. 

A kőszegi származású fiatal DJ / producer ugyanis sorra szállítja a nemzetközi megjelenéseket. Olyan nagynevű kiadók gondozásában jöttek ki már zenéi, mint például a Sasha Carassi-féle Phobiq, a Glenn Wilson által alapított Planet Rhythm, na és Marco Bailey műhelye, a Materia. Ez utóbbi label különösen szoros kapcsolatot ápol Raul Young-gal. Olyannyira, hogy ez lesz immáron a negyedik megjelenése a belga legenda által vezetett kiadó címkéje alatt!

Hogy ez mekkora szó, azt leginkább azoknak a névsorával tudjuk jellemezni, akiknek szintén van már EP-jük a Materia-nál. Ilyen ugyanis például Emanuel Top, Cristian Varela, Alex Bau Kyle Geiger és Electric Rescue. A frissen megjelent EP a 2018-ban alapított kiadó hatvanegyedik megjelenése a sorban.

Raul Young immáron vitathatatlanul a Materia csapatának egyik legtöbbet foglalkoztatott tagja lett. Marco Bailey nem csak a produceri munkákban számít rá, hanem az Amsterdam Dance Event keretében jövő csütörtökön megrendezésre kerülő Materia Klub Night-on is, ahol többek között olyan nagynevű előadókkal osztozik a pulton, mint például Keith Karnal, Temudo és természetesen maga a label boss is.

A ma megjelent EP összesen négy szerzeményt tartalmaz. A „Hangar C” tökéletes felvezetőként szolgálhat egy majd’ két perces intro formájában. Lelki szemeink előtt sejtelmes, ipari környezet képe jelenik meg, hogy aztán a másik három zene – név szerint „Achieve It”, „Cheeky Stab”, valamint „Occult Ride” már elvezessen minket a nyers és mély tónusokig, hűen prezentálva a Raul Young-ra oly jellemző sötét és ipari, már-már túlvilági hangzásvilágot. Ezeket a zenéket mély basszusok és hipnotikus dallamok jellemzik, ami a nemzetközi szakma figyelmét sem kerülte el.

A friss megjelenést olyan nagynevű művészek méltatták, mint például Dave Clarke, Dax J, Richie Hawtin vagy éppen Dubfire, így aztán még akár a hétvégi Bónusz Fesztivál alkalmából is lehetőségünk nyílik arra, hogy élőben is meghallgassuk valamelyik szerzeményt.

Dave Clarke „Will support”
Laurent Garnier „Great moody Techno tracks”
Shlomi Aber „Cool one, thanks.”
Electric Rescue „occult ride for me thanks”
Joel Mull „What a nice release. It has the full spectrum. And i do like all of them. Thank you for the Music & Inspiration.”
Ramon Tapia „will try”
Marcel Dettmann „Thx”
Drumcomplex „great stuff”
Dubfire „Downloaded for Dubfire, thanks!”
Slam „Thanks for the music.”
DEAS „very good Ep, another cool music from Raul ! thank you!”
UVB „nice one thanks !”
Charlton „great EP nice grooves”
Richie Hawtin „downloaded for r hawtin”
Tom Hades „Power tracks !”
Ilario Alicante „Downloading for Ilario Alicante, thanks for the music!”
Ecilo „Acieve It is my Fav Here”
Dax J „Downloading to check it out later. Thanks for sending”
Arnaud Le Texier „Occult Ride is cool. Thx”

RAUL YOUNG – ACHIEVE IT
Release date: 2022-10-14
Label: Materia
Catalog: MATERIA061
https://www.beatport.com/release/achieve-it-ep/3873618

Ráhangolódásként pedig mutatjuk Raul Young legújabb mixét, amit a Petőfi Rádió Dunán úszó stúdiójából prezentált, az A38 fedélzetén. Az Elektrik Masterclass a Petőfi Elektrik részeként hazánk legelismertebb, legtehetségesebb DJ-it mutatja be. Minden meghívott vendég egy-egy kiemelkedő mestermunkával, egyszerre összegző és a jövőbe mutató mixszel készül, melyet nem csak hallgathatsz, hanem többkamerás, extra látvánnyal, fényvilággal és vizuállal gazdagítva is láthatsz.