Az elektronikus tánczenétől sosem volt idegen a rockzene, legyen az csak egy hangminta, egy remix, vagy akár komplett stílusok fúziója. De ugyanez igaz fordítva is; ennek tanúságára egybegyűjtöttük kedvenc electronica-feldolgozásainkat a rockzenék világából.

Northern Kings – Killer (2008)

A brit acid house punk-gyökerű úttörője, Adamski első és legnagyobb slágerét maga a közreműködő énekes, az akkor még ismeretlen Seal is feldolgozta 1991-es bemutatkozó albumán, majd George Michael is felvett belőle egy toplistás covert. Ezt a 2008-as verziót, ahogy a névből is sejthető, egy skandináv metálzenekar követte el, méghozzá egy popfeldolgozásokra összeállt finn szupergrupp, többek közt a Night Wish és Sonata Arctica tagjaiból.  Az örökzöld klasszikust a tánczenében rengetegen  „legyilkolták” ATB-től Don Diablóig, de ezeknél a merényleteknél (talán a Boys Noize-féle változat a legsikerültebb) ezerszer ihletettebb és autentikusabb a német punknagyasszony Nina Hagen – német nyelvű –  2011-es verziója.

Franz Ferdinand – Sexy Boy (2005)

Az AIR gyermekien ártatlan dalát az elektronikuszene-rajongó skót indierockerek csavarták zajos gitárszőnyegbe.

Paulson – Beter Off Alone (2007)

Az Alice Deejay ’99-es kult eurotrance-himnuszának depis hangulata remekül rezonál mindenféle búvalbélelt zenére sadboi rap-től a witch-house-ig, így természetesen egy igazi lehangolt gitáros emo-verzió sem maradhatott ki – ami azért ironikus, mert a holland projekt egyetlen albuma a Who Needs Guitars Anyway? címet kapta.

Dillinger Escape Plan – Come To Daddy (2002)

Aphex Twin ’97-es eredetije eleve extrém hardcore/metal-szerű ideglelés, így  az amerikai metalcore-legendáknak nem volt annyira nehéz dolga ezzel az átdolgozással – de Mike Patton szokásosan beteg énekével azért sikerült rátenni még egy lapáttal.

WhoMadeWho – Satisfaction (2004)

Az olasz Benny Benassi épp 20 évvel ezelőtt rukkolt elő ezzel az idegesítő, de kivédhetetlenül agyba vésődő crossover partibombával, amit azóta is mindenki kapásból el tud dúdolni, akár bevallja, akár nem. A szám az electroclash-hullám végét kapta el, és már megelőlegezte az electro-house-korszakot; ebben az átmeneti időszakban tűnt fel a máig aktív dán WhoMafeWho trió is, akkor még inkább a gitáros-táncos punk-funk vonalon – lásd ezt a viccesen egzaltált feldolgozásukat. (A Two Covers For Youur Party maxi B-oldalára pedig a  Flat Beatet gitározták el.)

Gilla Band – Why They Hide Their Bodies Under My Garage (2015)

A brit újvonalas techno-különc Blawan hullatáncoltató 2012-es trekkje simán elfért volna egy 80-as évekbeli posztpunk/indusztriál zenekar repertoárjában, de a jelek szerint egy 2010-es években indult ír noise/experimental rockzenekarhoz is passzol.

Bud Spencer Blues Explosion – Hey Boy Hey Girl (2009)

A dob-gitár felállású White Stripes-iskolát követő olasz garázs-bluesrock duó legnyerőbb húzása (a műfajban alapnak számító amerikai Jon Spencer Blues Explosion nevének vicces kifordításán túl) a Chemical Brothers ’99-es slágerének frenetikus rockosítása, avagy block beatin’ rocks.

Riddarna – Rytmen I Natten (2011)

Szabad a gazda? A Corona The Rhythm Of The Nightjának svéd nyelvű post-grunge interpretációja. Lazán lenyomja (nyomottságban) a Bastille verzióját.

Uminski – Harder, Better, Faster, Stronger (2003)

A Daft Punk mémesedett 2001-es eredetijét (melynek acapellája azóta önálló életet él) számtalanszor szemplingelték Kanye Westtől a Black Eyed Peasen át Diplóig, de ez a francia indierock-verzió vitt bele igazán új csavart/lendületet.

Poster Children – I Feel Love (1995)

Giorgio Moroder és Donna Summer együttműködésének legnagyobb hatású és jelentőségű eredménye, a mai értelemben vett elektronikus tánczene 1977-ben lerakott alapköve érthető módon az egyik – ha nem a – legtöbbet feldolgozott, remixelt, hangmintázott felvétel, örökéletű mű, amit egyszerűen lehetetlen elrontani (és ki akarná?) Az I Feel Love gitárzenére átültetve is ugyanolyan felemelő, lásd ezt az amerikai indierock covert (de a brit Curve indusztriál-rockos adaptációja is felfelé húz, nem lefelé.)

Zebra & Bagad Karaez – Right Here, Right Now (2012)

Ami a gitáros Fatboy Slim-átdolgozásokat illeti, a The Rockefeller Skank lett volna a nyilvánvaló választás, amiből számtalan ilyen verzió létezik (egy időben még a Pixies-vezér Frank Black is előadta a szóló koncertjein, nem is akárhogy) – pont ezért itt most nem játszik. Helyette legyen inkább ez a stadionrockos Right Here, Right Now az első számú francia mashup dj Zebra egyik élő zenekaros konceptlemezéről, amit egy breton duda (bagad) zenekarral vett fel. Kell ennél többet mondani?

TM Juke & The Jack Baker Trio: Put Your Hands Up for Detroit (2009)

A holland Fedde La Grand 2006-os electro-house klubkedvencét angol producerek ültették át funky fúvósokkal megbolondított izgága garázsrockra a Tru Thoughts kiadó válogatására.

Friendly Fires – Your Love (2006)

A Your Love a house egyik alaptéglája, amelynek eredete máig vitatott; az első verziója állítólag 1984-ben készült, még női énekkel, de két évvel később, Jamie Principle vokáljával nyomták először vinylre, és Frankie Knuckles 1987-es mixe tette azzá, ami. (A basszusmenet az Electra 1982-es italodiszkó klasszikusából való, az biztos.) A szívkitáró énektéma mellett a hipnotikus szintidallam a szám maradandóságának kulcsa – nem hiányozhat a 00-ás évek derekán felcsapott, indie-t elektronikával ötvöző brit hullámból kinőtt Friendly Fires feldolgozásából sem. (Sőt, az amerikai Animal Collective legismertebb, legfogyaszthatóbb dala is a Your Love-ra épül, nem titkolt tisztelgésként – a demója még House címen futott.)

Klaxons – The Bouncer (2006)

Maradjunk még a kétezres évek közepének brit zenéjénél, melynek egyik rikító-vakító neon-színfoltja volt a gyorsan elhalványult nu rave színtér. Ennek tulajdonképpeni névadója a Klaxons, akik azzal az elhatározással indultak neki, hogy a kora-90-es évek UK rave zenéinek energiáját és hangulatát ültetik át a poszt-posztpunk gitárzenékbe – ezt rögtön a Kicks Like A Mule 1992-es breakbeat hardcore-himnuszának elgitározásával nyomatékosították. (A K.L.A.M. nem mellesleg az XL Records két alapítójának projektje volt.) Ennél is nagyobbat szólt egy évvel később a Paul Oakenfold-féle Grace Not Over Yet slágerének feldolgozása, ami a Klaxons második legsikeresebb kislemeze lett.

The God Machine – What Time Is Love (1993)

Az utánozhatatlan KLF mindent kifordító működéséhez méltó, hogy a számaikból készült legdurvább gitáros feldolgozás elkövetőinek felbujtói ők maguk voltak, amikor az 1992-es Brit Awards zenei díjkiosztó gálán az Extreme Noise Terror crust/grindcore zenekarral adták elő a 3.A.M. Eternalt (majd birkavérrel locsolták le és géppisztolyból leadott vaktöltényekkel sorozták meg a közönséget, ezzel vettek búcsút a zeneipartól.) Ezt a mutatványt lehetetlen überelni, de azért ez az amerikai átirat elég súlyos.

Melt Banana – Showroom Dummies (1998)

A legnehezebb kör. A megszámlálhatatlan Kraftwerk-feldolgozáson belül gitárzenei áthangszerelésből is rengeteg van, kozmikus-pszichedelikus rockostól dark/goth-oson indusztriális metaloson és death metaloson, alt-rockosig vagy épp noise-rockosig és mindezeken is túl. Ez a japán noisepunk riCSAJozás viszont valószínűleg a legtöbb olvasónknál ki fogja csapni a biztosítékot, úgyhogy tessék! (A Musique Non Stop japán tribute-válogatásról még ez a tétel is idekívánkozik.)

Razed In Black – Thousand (2002)

Hawaii szigetét nem feltétlenül kapcsolnánk össze a dark electro-industrial zenével, de erre az előfeltételezésre cáfolat ez a 90-es és 00-ás évek fordulóján működő zenekar, amely egy amerikai tribute-válogatásra Moby legőrültebb, 1000 BPM-ig felpörgő számát dolgozta fel.  Moby azért különösen érdekes az összeállításunk szempontjából, mivel egy hardcore punk zenekarban (is) gitározott, mielőtt átnyergelt a dj-zésre és az elektronikus zenére, hogy aztán karrierje felívelő szakaszában egy váratlan gitárlemezzel behúzza élete legnagyobb kereskedelmi buktáját.

Belching Beet – Blue Monday (2002)

A New Order és az elektronikus tánczene korai időszakának kulcsdalát kismillióan újrahasznosították, a feldolgozásai közül talán az Orgy nu metal-verziója a legismertebb, illetve mostanában ez a viral hit – de ezzel a bődületes(en vicces) német grindcore-osítással egyik sem versenyezhet! (Ugyaninnen ajánljuk még a You Spin Me Round agyonklopfolását.)

Self Improvement – Firestrater (2021)

Az elektronikus és gitár-alapú hangzások gyakorlatilag a 60-as évektől flörtölnek egymással, és azóta minden évtizedben össze-összejönnek valamilyen formában. A 90-es években is volt egy masszívabb dance-rock fúziós hullám, amit ugyan nem a Prodigy indított el (hanem olyan zenekarok, mint a Jesus Jones vagy a Pop Will Eat Itself), de náluk – bennük – csúcsosodott ki; az önjelölt „elektronikus punkok”  a második albumukon mozdultak rá a kemény gitárriffekre (a pont a PWEI-vel közös Their Law, na meg a Voodoo People), és nyerték meg maguknak a rockereket, egy életre. A Prodigy zenéjéből adódóan a gitáros átdolgozásokban nincs igazán nagy hűha-faktor, a Firestarterből újat kihozni pedig különösen nehéz kihívás, de ennek a kaliforniai artpunk zenekarnak sikerült.

The Dirtbombs – Strings Of Life (2011)

Detroit motor cityje elképesztően gazdag zenei hagyományainak két egymástól távol eső elemét, a város garázsrock/proto-punk örökségét illetve techno-múltját kombinálta a ’92-ben alakult The Dirtbombs 2011-ben, méghozzá egy egész album erejéig. A Party Store-on mások mellett a Cybotron (Juan Atkins), az Inner City (Kevin Saunderson) az Innerzone Orchestra (Carl Craig), az Aztec Mystic (DJ Rolando) emblematikus trekkjeinek feldolgozásai sorakoznak, az egészet ide tehetnénk, mutatóba legyen a Derrick May-féle Rhythim Is Rhythim  ’87-es techno-alapvetése.

Bloodhound Gang – Weekend! (2008)

Ha mindig tudni akartad, hogy hangzana egy Scooter-szám megafonba kiabált összezagyvált szövege énekelve, szerencséd van: a Bloodhound Gang megmutatta. (A Weekend! refrénje amúgy egy 1979-es holland popslágerből való.)

Agresión – Pump Up The Jam (2000)

Ha megengedjük, hogy ami az elektronikus tánczenének az eurodance, az a rockzenének a nu metal, akkor ez a Technotronic-feldolgozás magától értetődik. De a gondolatkísérlet nélkül is működik. Nem? Akkor talán ez a neofolk-verzió bejön. (Az ugye megvan, hogy a Technotronic a számot Farley Jackmaster Funktól nyúlta?)

Get Well Soon – Born Slippy NUXX (2008)

Ha pedig mindig tudni akartad, hogy hangzana az Underworld egyetlen crossover slágere német akcentussal előadva, Konstantin Gropper egyszemélyes indierock projektje segít.

Metal Service – Rydeen (1998)

A „japán Kraftwerk”, azaz a Yellow Magic Orchestra a modern elektronikus zene úttörő jelentőségű, fontossága ellenére még ma is némileg alulértékelt és kevésbé ismert formációja (itt kezdte Ryuichi Sakamoto), életművük kötelező tananyag a műfaj hívei számára. Mi lett volna, ha összeállnak az Iron Maidennel? Ezt a bizarr fantáziát váltotta valódi lemezre a japán Metal Service; a Yellow Metal Orchestra egyben az igazi,  de ha csak ízelítő, íme a nyitó tétele.

Leo Moracchioli – No Limit (2014)

A norvég zenész popslágerek metal-feldolgozásaira specializálódott, ez a 2 Unlimited-cover még egy korai cover-kollekcióján szerepel; jelenleg a 39-nél tart (!), szóval úgy tűnik, ebben számára tényleg nincs határ.

+1 „Rock band covers a popular techno song”

Ezzel a címen fut több mint egy évtizede a YouTube-on az a videó, amin egy ismeretlen zenekar Eric Prydz Pjanooját zúzza. Vannak fent hasonló amatőr videók, de ez a legjobb.

Borítókép: www.wallpaperflare.com