Aki figyelemmel kíséri a dél-magyarországi régió eseményeit, az biztosan találkozott már a Flipside csapatával. Ők szervezik a  Dunai Nyári Tábort, nyáron pedig bevonultak a Tettye Katlanba.

A pécsi partyarcoknak biztosan nem kell bemutatni ez utóbbi helyszínt. A Flipside csapata több éves kihagyás után hozta el újra a tettyei kőfejtős bulik egyedi érzését. A hangulatra most sem lehetett panasz, a közönség és a vendég DJ-k elmondása szerint kétségtelenül az év egyik legjobb buliját sikerült tető alá hozni, ráadásul a szezonban két alkalommal is.

A Flipside a hideg idő beköszöntésével sem hagyja magára a különleges helyszíneket kedvelő pécsi közönséget. November 11-én egy újabb nagyszabású elektronikus zenei eseményt rendeznek a Baranya megyei székhelyen. Ezúttal a hűvös őszi estéken is fényárban úszó, impozáns Trezor Rendezvényház biztosítja a helyszínt.

Péntek este az érzelmekkel átitatott elektronikus zene kerül középpontba az Indigo Theory főszereplése mellett. A Budapest Calling rezidensei ezúttal is live act szettel lépnek a színpadra, ahol a finom eleganciával fűszerezett ritmusokat Kinga selymes vokálja teszi még különlegesebbé. Érdemes korán érkezni, ugyanis a buli Vyntrip bemelegítése mellett már este 8-kor kezdetét veszi. A megfelelő zenei ív biztosításának folytatásáról Palms Croatti, a Flipside rezidense fog gondoskodni. Éjfélkor lép színpadra Indigo Theory, akik live produkcióhoz képest szokatlanul hosszú, két órás játékidővel készülnek. De ezt azt hiszem senki nem fogja bánni! A péntek éjszaka levezetése pedig Szamy feladata lesz,. Nevét a veteránok is jól ismerhetik, a psychedelic szcénában is otthagyta már a kézjegyét. ő igazgatja a Haraszti birtok eseményeit, idén debütált az Alkotótáborban, ahol deep-house-techno analóg vinyl szettel érkezett. Valami hasonlóra számíthatunk tőle péntek éjjel is. 

Esemény: https://www.facebook.com/events/1236593927137313

Borítókép: istockphoto