Új fejezet kezdődik a Producerek Éjszakája rendezvénysorozat életében, ugyanis szeptember 23-án könnyes búcsút vett egy emlékezetes bulival a Secret Room-tól, a jövőben pedig az Akvárium Klub Volt Lokál ad otthont a zene ünnepének. Az új kezdettel Andrewboy, HK:22, GREG GERE valamint a rezidensek Heaven INC., HiBoo, és SNYL bontja le a korlátokat, és formálja újra a hazai szcéna egymáshoz való viszonyát.

Az est sztárvendége Andrewboy lesz, aki nemrég előkelő 63. helyre lépett elő a világ legjobb progressive-house dj ranglistáján. Szeptemberben jelent meg a „Spiritual life” névre keresztelt EP-je, mely a Miss Monique kijevi székhelyű kiadójánál a Siona Rencords-nál jött ki, és a Beatport top 100-as listáján is előkelő helyet foglal el. Andrewboy zenéivel egyébként több ízben is találkozhattatok a nyár folyamán, például a Tomorrowland-en, vagy a Cercle adásaiban is nagyot szoltak.

Feltörekvő tehetségek is jelen lesznek ezen az estén. A Melodic Attitude mögött álló HK:22 és GREG GERE nagyjából másfél éve jelent meg a magyar zenei életben, és idén már a Balaton Sound, EFOTT, és a SZIN közönségét is meghódították. A srácok azt ígérték, hogy az este folyamán különleges produkcióval készülnek, eddig még soha nem hallott zenék fognak felcsendülni az előadásuk alatt. A jövőben is érdemes lesz követni a munkájukat, hiszen jó néhány rendezvényötlettel is kacérkodnak, mint például egy többnapos sport-zenei fesztivál melyet jövő nyárra terveznek, de előtte még számos megjelenésre is lehet számítani tőlük, hiszen sorban állnak a kiadásra váró zenéik.

A Producerek Éjszakája rezidensei sem hiányozhatnak az új kezdet estéjén. A Heaven INC. egy exklúzív track bemutatót ígér, ugyanis hamarosan megjelenik a „Desire” névre keresztelt zenéje Max Freegrant kiadójánál a Freegrant Music égisze alatt. A „Glory”-t pedig a holland Nova Collective vitte. Számos pozitív visszajelzés érkezett már a zenék kapcsán a szakmától, de nagyközönségnek ezen az estén lesznek először bemutatva.

Az őszi szezont kimaxolta SNYL is. Másodjára hívták vissza Berlinbe a KitKat Clubba, Lipcsében is lehengerelte a közönséget, majd októberben az ADE védjegye alatt kápráztatta el a nagyérdeműt, melyről felvétel is készült, amit itt hallgathattok meg, Nemrég jelent meg a berlini Katermukke labelnél egy kislemeze, melyre a kiadó vezetője Dirty Doering is dobott egy remixet. November 18-án pedig a tőle megszokott módon fergeteges zenéket ígér.

Az esemény napján jelenik meg HiBoo gurulós basszusokra épülő acid-es elemekkel megspékelt legújabb EP-je az Alaula Music gondozásában. Mindeközben gőzerővel készül a progressive house, melodic techno darabokkal operáló live act videójának következő epizódja, melynek előreláthatólag tavasszal lesz a bemutatója. A Producerek Éjszakája apropóján pedig energikus, erős zárást garantál.

A nagy sikerű rendezvénysorozat küldetése elsősorban a honi szcéna támogatása. Az eseményeken a feltörekvő producerektől a neves művészekig bárki helyet kaphat a line up-ban amennyiben munkájával értéket képvisel a magyar és nemzetközi zenei piacon. Ennek szellemében meleg szívvel ajánljuk figyelmetekbe nem csak a soron következő, de a jövőbeni eseményeket is.

Dátum: 2022.11.18. (péntek)
Helyszín: Volt Lokál – Akvárium Klub
Fb esemény: https://www.facebook.com/events/637571307737875