A techno népszerűbb, mint valaha. Nem csak itthon, hanem bárhol a világban. Még ebben a bizonytalan helyzetben is egymást érik a rendezvények és már a DJ Mag szavazásán is azt tapasztaljuk. mintha a techno népszerűségében lassan az EDM-mel is felveheti a versenyt.

De tényleg ez az, amit szerettünk volna? – tette fel a költői kérdést Richie Hawtin már évekkel ezelőtt. Hát nagyon nem. Legalábbis a többség biztosan nem. Hiszen ami most megy, az már csak nyomokban emlékeztet minket arra, hogy mi volt régen. Miközben a techno soha nem a múltba révedésről, hanem a jövőbe tekintésről szólt. De hogyan is lehetne a jövőbe tekinteni akkor, amikor a hangfalakból pont azok a zenék szólnak egy elviekben „techno”-nak nevezett rendezvényen, mint anno az 1992-es falunapon a dodzsemnél. A „Be my lover” már akkor is ciki volt. Trash zenének tök jó, sőt akár még egy különleges hangulatú maratoni eseményen is el lehet lőni. Na de hogy az ilyen és ehhez hasonló zenék legyenek napjainkban a hivatkozási alap? Azt már ugyan nem!

15 évvel ezelőtt (a nagy belassulás időszakában) a fél kezét odaadta volna egy techno fanatikus azért, hogy gyorsabb legyen a zene. De aztán szép lassan átestünk a ló túloldalára. De nem csak zeneileg. Hanem úgy mindenben. Megszűnt az egyediség, mindenki feketében van, a BDSM-kultúra szerves részét képező kiegészítők lettek 2022 Fila-táskái.

És közben egyre többen adnak hangot nem tetszésüknek. És ez nem a kapuzárási pánik jele. Amit ma kortárs techno kulturának nevezünk, az szellemiségében igen csak elmarad attól, amiről évtizedekig szólt ez az egész. Persze ezen sincs mit csodálkozni. Valahol természetes folyamatról beszélünk. A fejlődés ciklikussága mondhatni körbeért. Innen már nincs tovább, csak lejjebb. Vagy pedig lépjünk hátra.

Ennek értelmében egy különleges zenei kísérlet részesei lehetünk november 18-án, pénteken. Öt DJ fogja megmutatni, hogy a techno 130 BPM alatti tartományban is lehet nagyon izmos és mogorva. Keressük meg közösen a kiútat a 170-es, üveghangon pörgő rave és a 90-es évek trance hangzásával vastagon megkent modern techno zsákutcáiból!

A helyszínválasztás is tökéletesre sikerült az esemény jellegét illetően, hiszen Budapest egyik leghangulatosabb underground klubjában, a Fabrikában kerül megrendezésre. Az indusztriális környezet és az intim hangulat biztosítja azt, hogy ezen az éjszakán minden a zene körül forogjon. És hogy kiket fogunk hallani?

Kinga, a Synapse egyik rezidense, valamint a Mocskos Csúnya Kísérleti Techno projekt oszlopos tagja. Szelekcióinak stílusa változatos ívet követ, korai hatások közé sorolható DVS1, Oscar Mulero, Takaaki Itoh, The Advent, illetve a szlovák techno szcéna nagyjai.

ML91 sokoldalú szelektor, akinek stílusa egészen széles skálán mozog, a mély atmoszférikus ütemeken át egészen a fémes karcolós indusztriálig terjed. Szettjeivel általában arra törekszik, hogy a stroboszkóp és füst fedte tánctéren kaotikus, feszült hangulatot teremtsen.

Cosmic Xplorer 2020-ban indult útjára. A projekt mögött álló Hevesi Dani viszont már a 90-es évek közepe óta foglalkozik undergound elektonikus zenével, azóta több funkciót betöltve támogatja a műfajt. Debütáló albuma rögtön egy francia kiadó jött ki, majd ezután sorra jöttek a felkérések Dél-Amerika bázisú kiadóktól, azóta pedig megjelenéseit többek között Ben Sims és is Rene Wise játssza. Külön említésre méltó DVS1, aki az elmúlt fél évben eddig legalább 15x játszotta Dani megjelenéseit, az Aslice statisztikái szerint. 2021-ben megalapította Hypnosis Multiplex nevű saját kiadóját is, ahol olyan remixerekkel dolgozott együtt mint a Linear System vagy az A Thousand Details.

Dorian Knox a Kashmir Undergroundban kezdett zenélni, ahol évekig több sorozat rezidense volt. Ezt követően számos helyen és rendezvényen megfordult (Showdown, Technopen, Mono Klub, A38, Cinema Hall) és volt alkalma több példaképével együtt zenélni (James Ruskin, Takaaki Itoh, Speedy J). 2010 óta saját zenéket is ír.

Végül de nem utolsósorban Exigent is hallható lesz, aki ráadásul a saját szerzeményeiből összeállított live produkcióval fog készülni. A Mocskos Csúnya Kísérleti Techno alapítója hosszú évek óta tevékenykedik a budapesti éjszakában. Személyében üdvözölhetjük az igényes sötét és tört hangzások hazai helytartóját, számára nem léteznek kompromisszumok zenei téren.

Line up: Kinga&ML91 / Cosmic Xplorer / Dorian Knox / Exigent live
Esemény: https://www.facebook.com/events/605437734616908