Egy új klubest startol el szombaton a budapesti Playgroundban. A görög illetőségű BODJ lesz az est külhoni vendége, akiket illusztris hazai line up támogat, egyfelől a Bedroom alapító házigazdái Monoclick és Eelectric Boutique, másrészt a Ramazuris duó Kirill és Kernel, illetve a klubest megálmodóit jelentő trió: Attic-Ears, Luiz és a veterán James Cole. A srácoktól gyors rákérdeztük mi áll a klubest mögött, és tudnak-e pár extra részlettel szolgálni…

Kezdjük azzal, hogy áll össze a csapat és honnan jött az ötlet?

LOST IN SPACE (LIS): Attic-Ears (Totya), Luiz (Zoli) és James Cole (Jani) hárman alkotjuk a szervező csapatot, de szorosan együttműködünk és átbeszéljük az elképzeléseinket Golyóval (Gallai Gábor) aki ugye a Playgroundot képviseli. Régóta dédelgettünk mindannyian egy önálló kluestet az általunk preferált hangzást bemutató hazai és nemzetközi arcokkal, Golyó telefonja, – „hogy nincs-e kedvünk esetleg egy ilyenbe belevágni” – volt az a szikra ami be is indította a tényleges elhatározást és megvalósítást.

Milyen zenei világot szeretnétek közvetíteni?

(LIS): Nagyon nehéz bekategorizálni ezt a műfajt, elsősorban olyan artistokat, kiadókat tudnánk említeni példaként, akik inspiráltak minket, akiket akár el tudnánk képzelni nyilván fellépőként is… Ha nagyon körül kéne írni, akkor ez egy modern minimal-deep-tech house világ, angol, francia, vagy épp holland, német fellegvárakkal és arcokkal… nem ro-minimal, de nem is a tech-house világa. Ha neveket kéne említeni: Archie Hamiltont, vagy Enzo Siragusat, a Locus-t, az East End Dubs-ot, Rossi-t, RichNXT-t, Seb Zito-t, Madvilla-t, Kepler-t a britektől, a hollandoknál Chris Stussy-t, Prunk-ot, Toman-t, Closte to Custom-ot, a PIV, az UP THE STUSS labeleket, az Anotr duót és a NoArt-ot… de az új hullámos francia arcokat is ide sorolhatjuk, mint Vitess, Sweely, Oden and Fatzo, Wlad/Mancini a klasszikusokat, mint: az Apollonia, Janeret, Politics Of Dancing, Djebali, D’Julz, Bass Culture, Rutilance, Talmann, Yoyaku, HedZup labelek, a németeknél Gene On Earth, Fabe (GER), DJOKO (Kolter), Youandewan, Cab Drivers és sorolhatnánk rengeteg oldschool és új arc is van akik életet, színt hoztak a HOUSE műfajba annak a gyökereiből táplálkozva modern eszközökkel megújították azt…

Honnan jött az ötlet/név választás?

(LIS): Jani készíti a grafikákat és az 50-es 60-as évek régi képregényei apropóján valami „űrhajósat” képzeltünk el és innen jött a név és arculat inspiráció….

A hazai klubsorozatok palettáján úgy érzitek hiány volt ebből a műfajból? Egyáltalán hova próbáljátok majd építeni a brandet/klubestet?

(LIS): Nyilván itthon is többen szeretjük ezt a műfajt és a teljesség igénye nélkül sok hazai arc szívén viseli ennek a műfajnak a sorsát – akár djként, akár klubesten reprezentálja ezt a világot. Isuék, Toloék és a LavaLava, Po:ti-ék, a Contra Mundum/Corvin crew, Blatt Imi, Polarize Nono, a BedRoom csapata Mono és Electric Boutique, a Ramazuris srácok Kirill és Kelner akiket pont ez miatt tartottunk fontosnak meghívni az első bulira, – de a producerekből Capeesh Society, Daniel Meister, Jaffa Surfa… és sok új arc is van akik szeretik, élik ezt a zenét. Sőt Kriko is a Cinematinékon, vagy épp a Debut-ökön, illetve Garay Andrisék a Disqrate-vel hozott el egy-egy olyan arcot, akik ebben a hangzásban egyediek és előre mutatóak. Az elmúlt években tehát volt jó pár ilyen buli, de mostanában talán kevesebb és ezt szeretnénk pótolni, kiegészíeni.
Épp ezért mi úgy gondoljuk ezt a már meglévő hazai hagyományt szeretnénk folytatni, hozzátenni, és tovább színesíteni, építeni. Kevesen tudják de Totyáék anno Szegeden a JATE-ba pl elhozták az East End Dubs-ot már akkor (2013-ban) és Jani is régóta részt vesz hol bookingban, hol djként producerként is a stílus népszerűsítésében… A teljes hazai egykori és új generációs arcokból szeretnénk majd időről időre meghívni, bevonni ezekbe a bulikba mindenkit aki elkötelezett e hangzás iránt.

Az első bulin mi várható?

(LIS): Ahogy említettük a házigazda 3-ason kívül a BedRoom és a Ramazuri duója lesz a vendégünk, akik felé ezúton is szeretnénk kifejezni respektünket, hiszen az elmúlt években elhivatottan építik ezt a hangzást. A fő vendégünk az athéni illetőségű BODJ lesz, akinek épp most jelent meg a legendás Locus-on egy komoly cucca. A Tessallate lemezét rongyosra játszottuk, de érdemes a bandcamp csatornáját is lecsekkolni. Vinyl és digi releasekben is nagyon ott van! Hajnal 2-4ig (vagy kis ráadással) áll majd a pultba, utána Totya és Zoli játszanak, majd Jani vállalt egy hosszabb after hours szettet, amihez majd becsatlakoznak a többiek is egészen kifulladásig. (A buli 22:00-tól másnap 12:00-ig hosszú nyitvatartással tervez)

Egyszeri alkalomról, van szó, vagy hosszabb távú terveitek vannak?

(LIS): Hosszabb távon tervezünk, de a puding próbája az evés, így a szombati buli után már bővebben tudunk nyilatkozni, de természetesen rengeteg ötletünk, elképzelésünk, ha úgy tetszik víziónk van arról mit és hogyan szeretnénk felépíteni…

Szeretettel várunk mindenkit!

ESEMÉNY: https://www.facebook.com/events/802938567455991
FB OLDAL: https://www.facebook.com/lostinspacebp
INSTA OLDAL:  https://www.instagram.com/lostinspace_bp/
BODJ: https://bodj.bandcamp.com/