Az indusztriális techno vonalát kedvelőknek valószínűleg nem kell bemutatni a szubzsáner egyik legkarakteresebb kiadóját, az OMEN Recordings-t. A Los Angeles-i illetőségű kiadó eddig számos nemzetközileg kiemelkedő producer kiadványát jelentette már meg, nemrég pedig elindította saját VA kiadványát, a Ritualt, amelynek ötödik epizódján egy kettős magyar vonatkozású zene is található Benke és Man + Machine koprodukciójában.

Az OMEN 2016 óta látja el jobbnál jobb kiadványokkal a nemzetközi underground techno szcénát, ami különösen érdekes annak fényében, hogy a kiadó nem Berlinben, vagy Párizsban, hanem az Egyesült Államokban működik, azon belül is Los Angeles-ben és kifejezetten innovatív előadókkal dolgozik. Hogy csak néhányat említsünk, az OMEN-nél jelent meg már többek között KØZLØV, Brecc, Vlaysin, Ayarcana, Brayan Valenzuela, HATELOVE, vagy Alessandro Nero.

A kiadó repertoárjába pedig most újfent bekerült két magyar producer is Benke, illetve Man + Machine személyében, mégpedig a Plague On You című számukkal, aminek vokálját a cyberpunk körökből ismert Ray Koefoed biztosította

A dal létrejötte kapcsán Benke és Man + Machine úgy fogalmazott, hogy pár hónappal ezelőtt Benke megmutatta a track eredeti, nyers változatát Man + Machine-nek azzal a felvetéssel, hogy szerinte jól állna neki némi EBM-es felhang. Mindezt Koefoed vokálja különösképpen indokolta, így a zenébe belekerült Man + Machine részéről egy EBM szintetizátortéma, valamint egy élő dobszólam, illetve néhány apróbb változtatás. A kész szerzeményt végül elküldték az OMEN-nek, ami pedig néhány napon belül jelezte nekik, hogy a dal rákerül az 5. Ritual kiadványra. 

A végeredményt alább lehet meghallgatni:

Képek: Boross Zsuzsi