A Diffuse Reality története 2013-ban indult Bueanos Aires-ből, mint független lemezkiadó, akik saját bulikat is szerveznek. Később Barcelonába helyezték át a székhelyüket. Mindent megtesznek annak érdekében, hogy értéket nyújtsanak a szcénának, ezért tartják sokan az egyik legjelentősebb és leszimpatikusabb underground techno label-nek a kontinensen. Az elmúlt évek során megjelenések tucatjainak adtak teret. És bár igazán nagynevű (értsd ez alatt olyanokat, akik a legjelentősebb fesztiválok headlinerei) külföldi DJ-t nem találunk a kiadó szerződtetett művészei között, a kollektívát mégis az egyik legjelentősebb underground techno label-nek tartják, ahol korábban már egy honfitársunk is büszkélkedhetett megjelenéssel. Cvrdwell után pedig egy újabb magyar kap náluk lehetőséget. Murahni ráadásul egy egész albumnyi új zenével fog megjelenni 2023. január 10-én.

Murahni (eredeti nevén Murányi Barnabás) Székesfehérvár környékéről származik. 16 éves kora óta foglalkozik komolyabban az elektronikus zenével, nagyjából 2015 környékén találta meg a helyét a techno műfaján belül. Úgy gondolja, hogy sikerült kialakítania egy rá jellemző, sajátos hangzást. 2018-ban jelent meg az első hivatalos zenéje jelenlegi néven, ami egy válogatáson való részvétel volt Rob Hes kiadóján, a Pursuit Recordings-on. Teljesen viszont soha sem elégedett magával, mindig látja, hogy miben tudna még fejlődni. Ebből a szempontból saját maga legnagyobb kritikusának számít.

Ha zeneírásról van szó, akkor a laptopja előtt érzi magát a legkomfortosabban, bár korábban próbálkozott hardware eszközökkel is. Alkalmanként egy-egy sáv felvételéhez elő szokta kapni a kedvenc eszközét (Elektron Analog Four mk2), illetve ötletek gyártásához néha összeköti még egy dobgéppel (Roland Aira TR8 mk1). Egy-egy ilyen ötletelős session később egész track-et szül, de egy gyors, Ableton Live-ba történő rögzítést követően visszatér a szoftver használathoz.

A producerkedés közben leginkább élethelyzetek és érzelmek tudják inspirálni. Ilyen például a düh, szomorúság, a sorbanállás, idővel való versenyfutás, a jövőbe tekintés, vagy éppen az elmúlás. Nem szeretne senkire sem hasonlítani, de persze vannak előadók, akik nagyban befolyásolják a hangzásvilágát. Ilyen például Axel Karakasis, Cari Lekebusch, Michael Klein, Matrixxman és Maetrik, a hazai előadók közül Viktor Abai és Episode1 munkássága áll hozzá a legközelebb.

Pedig Murahni először csak egy EP ötletével kereste meg a kiadót. Ők azonban nem elégedtek meg ennyivel. Megkérdezték, hogy tudna-e még zenéket küldeni. Bőven volt miből válogatni, ugyanis a saját készítésű szerzemények folyamatosan csak gyűltek és ezeknek csak később kezdett volna el megfelelő kiadót keresni. A Diffuse Reality végül összesen 9 tracket kapott és a label mindegyikre rá is bólintott. Így aztán az eredetileg 3 számos EP egy 9 zenéből álló LP formájában láthat napvilágot!

Ez már csak azért is izgalmas kihívást jelent a fiatal DJ / producer számára – mert bár zenék iránya ugyanaz – az összhang mégis változatos lett, hiszen Murahni különböző alkotói időszakából származnak és viszonylag hosszú időn keresztül ívelnek át. Számára ez az album egyben egy korszak lezárását is jelenti. Ez persze nem azt jelenti, hogy a jövőben ne várhatnánk új zenéket. Hamarosan a szintén hazai illetőségű Rawflex Music-nál is ki fog jönni egy EP, és Murahni addig is a friss zenék készítésére koncentrálhat.

Érdemes megemlíteni néhány szót az album különleges címéről is, amiről Murahni eképpen nyilatkozott: „Találtam némi morbid romantikát abban a tényben, hogy egy testet örökre elnyel a sötét, gomolygó tenger. Éppen csak annyira félelmetes gondolat ez, hogy remek cím legyen belőle.

Murahni zenéit olyan nagynevű előadók pörgették már, mint Joris Voorn, Drumcomplex, Rob Hes, vagy éppen Sanfranciscobeat, aki a Petőfi Elektrik adásában mutatta be az egyik track-et.

Ha pedig első kézből szeretnéd hallani Murahni szerzeményeit, akkor gyere január 21-én a Fabrikába, ahol a Primate.hu buliján Barna is a lemezjátszók mögé áll.