A Belgrád rakpart 9. szám igazán különleges látványt nyújt. A Duna partján egyből feltűnik egy egészen fura ingatlan. Az alsóbb szintek semmiben nem különböznek a környékre jellemző neoklasszicista bérházaktól, azonban a felső szinteket különös üvegburkolat fedi.

Ennek oka pedig az, hogy a 2000-es évek elején engedély nélkül húzták fel a felső szinteket. Ezek helyére most azonban új tervek születtek. A kormányhivatal novemberben engedélyt adott az épület átalakítására és bővítésére, valamint egy személyfelvonó telepítésére is – közölte az Infostart.

A kérelem benyújtója egy  „egy visszafogott, a környezetébe illő hatlakásos lakóépületet” kíván létrehozni.

A világörökségi, műemléki jelentőségű területen álló az 1890-es években épült Korb Flóris tervei alapján. Földszintjén a Mahart irodája működött sokáig. A kétezres évek elején egy vállalkozó többségi tulajdonába került az épület. Ő volt az, aki a házra engedély nélkül épített rá három, üvegfal mögé zárt szintet. Ezt követően hosszas pereskedés vette kezdetét. A régi építtető azzal védekezett, hogy neki csak törvényi kötelezettsége volt az eredeti magasságúra visszaeépíteni a házat, mivel korábban leégtek a régi szintek.

Arról egyelőre még nincs hír, hogy mikor kezdődik a bontás. Nem mondhatni, hogy különösen várnánk ennek az időpontját. Az épület ugyanis számos elektronikus zenei bulinak és afterpartinak adott helyet egészen a közelmúltig.