A két helyszínen megrendezett szilveszteri buli elképesztő sikere után nincs sok idő a pihenésre: máris itt a folytatás!
A Minimal Art Family igazán emlékezetes bulit hozott össze az utolsó éjszakáján. Aki ott volt, az a mai napig emlegeti. Akinek kimaradt, az viszont bánhatja a dolgot, mert óriásit ment a két helyszínesre duzzadt újévköszöntő rendezvény.
A Fabrika helyszínéül szolgáló óbudai harisnyagyár idén ünnepli megalakulásának 100 éves évfordulóját. Jäger András – a Fabrika tulajdonosa – pedig azt ígérte, hogy a kerek évforduló apropójából még biztosan számíthatunk néhány ilyen és ehhez hasonló megmozdulásra az év folyamán.
A pénteki szezonnyitó alkalmából a hard technoé lesz a főszerep. Az Outrage sorozat következő állomásán ezúttal Toth, NoChoice, Francis mellet Oxcart is a lemezjátszók mögé lép.
Esemény: https://fb.me/e/36CVhqCKn
Szombaton pedig a minimal és a house fanatikusai örülhetnek ,ugyanis aznap lesz a Minimal Art Family saját sorozatának, a MAF szezonnyitója. Ez alkalommal pedig két kecskeméti előadó (Balooh és Monocron), két erdélyi lemezlovas (NDR és YME), valamint a helyi erők képviseletében Tony Belicosso és Andrija Jäger szerepel a lineupon.
Esemény: https://fb.me/e/3RuOhYNLm
Az intim helyszín, a családias hangulat, az ódon falak, a Corvintetőröl megörökölt Martin Audio hangládák, sejtelmes fények és füstgép gondoskodik arról, hogy teljesen elvesszünk a térben és időben. Abban is biztosak lehetünk, hogy egyik bulit sem fogják már reggel 6-kor lehúzni. Aki egy igazán különleges helyszínen szeretne bulizni, annak mindenképpen itt a helye!
Comments are closed for this post.