Nem is kezdődhetne jobban az év, mint egy jó kis PULSE bulival, főleg hogy van ám mit ünnepelni, hiszen az esemény házigazdái közül hárman is az esztendő első hónapjában köszöntek „Hellot” a világnak. Squirrel Project, Monofade és Push Gergő fergeteges produkcióval vár mindenkit, aki velük ünnepelne.

Squirrel Project továbbra is romantikusan kísérletező egyéniségéhez híven különleges összeállítással készül az estére, melyben fellelhetőek lesznek az indie dance és melodic techno elemei is, bár a fősordrás továbbra is a nagy szerelem a progressive house hangzás felé fog kacsingatni.

A dallamok és ritmusok variálásának mestere a MONOFADE rendhagyó produkcióval lepi meg az ünneplő közönséget. Minden bizonnyal felcsendülnek majd a korábbi évek legnagyobb zenéi a saját szerzeményei mellett, mint a decemberben debütált daluk a „Sun Goes Down” Tomek közreműködésével. Érdemes lesz figyelni a vadiúj ütemekre is, hiszen márciusban jelenik meg a Dear Deer labelen a „Remembering Challenger” EP, mely egyébként egy remek SNYL remixet is hordoz majd. Legfrisebb zenéjük kapcsán pedig nemrég írtak alá a Natura Viva kiadóval, ahol rendszeresen megjelennek a világ legjobb elektronikus zenei előadói, mint Joris Voorn, Monika Kruse, Joseph Capriati, Pig&Dan, ANNA, vagy éppen Tale of US, Carl Cox, és Solomun.

A Push’n’Ball duo a számtalan EP és remix kiadványok után ezekben a hónapokban a szerzői albumán dolgozik, melyet egyelőre még rejtelmes titok leng körül. A születésnapi megmozdulásra azonban nem talány, súlyos ütemek, emelkedett dallamvilág jellemzi majd eklektikus előadásukat.

Az év első napját a Heaven INC. duo Moshic és a hazai elektronikus szcéna eminens képviselőivel ünnepelte azon a bizonyos hatalmas sikerű afteren, amiről már minden bizonnyal ti is hallottatok. Szokták mondani, hogy amilyen az év első napja, olyan lesz a többi is. Nos, ez a Heaven INC. esetében bebizonyosodni látszik, ugyanis a nagy sikerű szilveszteri after után februárban érkezik a „ Stigmata” a holland Nova Collecitve Recordsnál, áprilisban a Freegrant Music égisze alatt kerül fel egy válogatás albumra a „ Desire”, júniusban pedig dupláznak a Polyptych Records Limited kiadványán a „Glory” és a „Unity of love” szerzeményükkel, amihez Low Contrast napjaink egyik legtehetségesebb, feltörekvő dj/producere készített remixet.

Csaky az elmúlt időszakban bekuckózott a stúdiójába, és saját szerzeményeire koncentrált, melyek közül néhányat biztosan letesztel majd, emellett ütemesebb friss megjelenésekkel, és ezer éve elfeledett kötelező darabokkal készül a nagy napra.

Tehát 2023. január 28-án találkozunk az Akvárium Lokálban, ahol a Squirrel Project, Monofade, Push’n’Ball, Heaven INC. és Csaky gondoskodnak arról hogy a bazi nagy születésnapi party az valóban emlékezetes legyen.

Facebook esemény: https://www.facebook.com/events/1132256580800694
Facebook oldal: https://www.facebook.com/PulsePartySeries