Nagyon büszkék lehetünk Tóth Andrisra. Múlt héten együtt ünnepeltük szülinapját a Pavilonban, ahol a csütörtöki nap ellenére is sikerült teltházat csinálni. Persze ez talán nem is olyan meglepő. Hiszen nem sok hazai DJ / producer tett le hozzá hasonlót az asztalra. Számos vinyl megjelenéssel büszkélkedhet itthon és külföldön is, amit pedig a Litttle Helpers-szel eddig véghez vittek, az már szinte történelem!

Amikor 2009 decemberében Andrew Rasse (a.k.a. Butane) és az azóta sajnos már elhunyt Sean O’Neal (a.k.a. Someone Else) megalapították a Little Helpers elnevezésű kiadót, szerintem maguk sem gondolták, hogy micsoda őrület fogja majd egyszer körülvenni a labelt. Azok a dj-k, akik az underground deep / tech house szcénában mozognak, szinte egész biztosan lejátszottak már legalább egy tracket a kiadó repertoárjából, és akkor még talán túl visszafogott voltam ezzel a kijelentéssel…

Butane és Tóth Andris kapcsolata pedig már nagyon régre nyúlik vissza. Bizonyíték erre az a számtalan vinyl megjelenés, amit közösen hoztak össze. Január 23-án fog kijönni a Little Helpers 397. kiadványa, amit szintén együtt készítettek el. A megjelenés pedig John Digweed figyelmét is felkeltette, aki már hónapokkal a hivatalos release előtt is pörgette a „New York, New York” című track-et, egészen pontosan a hetente jelentkező mixsorozatának, a Transition keretein belül mutatta be Tóth Andris és Butane közös zenéjét.

Ilyenre egyébként már korábban is volt példa, az angol dj legenda tavaly is játszotta már Andrisék egyik közös szerzeményét. De ezen nincs is mit csodálkozni. Mindegyik zenéjük a a minimalista és mély hangzással operáló house zenék legfelsőbb polcára való. Hallgassunk is bele!

Aki pedig kihagyta Tóth Andris múltkori szettjét, annak sem kell bánkódnia. Hamarosan megismételjük a bulit egy hétvégi időpontban is!