Hosszú hónapok várakozása után végre újra teljes kapacitással dübörög az Arzenál! A Soroksári úti techno intézmény ugyanis felújítás miatt a tavalyi év végén ideiglenesen bezárásra kényszerült. A munkák aztán sajnos egy kicsit tovább tartottak annál, mint ahogyan arra előzetesen számítani lehetett. A végeredmény azonban önmagáért beszél: változásokon esett át a belső tér, le lett cserélve a hangrendszer és teljesen megújultak a mellékhelyiségek is. Bátran kijelenthetjük, hogy most már tényleg ideális körülmények között szórakozhat az, aki ellátogat a kilencedik kerületi gyártelep első számú klubjába!

A techno rajongói pedig igazán elégedettetten tekinthetnek az Arzenál közelgő eseményeire, ugyanis a szervezőcsapatok sorra térnek vissza a korábbi bázisra. Nagyon erős hónapra van kilátás, ahol minden partyarc megtalálja a számításait, legyen is szó a stílus bármelyik alfajáról. Február 17-én például három szervezőcsapat (Refactore x Reform x Der Morgen) összefogásának eredményeként rögtön három nemzetközi artist fog érkezni.

Még három év sem telt, mióta Rikhter szinte berobbant a nemzetközi vérkeringésbe. Az orosz származású DJ / producer egészen rövid idő alatt vált a magyar közönség egyik új kedvencévé. Pedig a kezdeti lendületet aztán szinte rögtön megtörte a covid, de a karantén feloldása után rendszeresen megfordult hazánkban is, legutóbb novemberben járt nálunk utoljára. Rikhter nem csupán egy újabb maszkos csávó, aki elvetemült technót játszik, hanem a volt Berghain rezidens Kobosil kiadójának úttörője, aki nem kérdez, nem szól, csak bele nyomja a fejünket vehemens négynegyed elképzeléseibe.

De nem csak Rikhter fogja képviselni az R-Label Group színeit ezen az éjszakán, hanem Wallis is. A francia származású hölgyről akkor hallottunk először, amikor is Ferike klasszikus ördögűzéses videójából hallhattunk egy részletet. DJ, live act és kiadótulajdonos egyszerre, a techno új generációjának egyik legígéretesebb képviselője. Kreativitása és hangmérnökként szerzett korábbi tapasztalata lehetővé tette számára, hogy megalkossa saját egyedi hangzását, ami mára a védjegyévé vált.

A nemzetközi fellépők táborát még B2 fogja erősíteni február 17-én az Arzenálban. A német származású DJ / producer 2019-ben tette le névjegyét a nemzetközi piacon, azóta pedig sorra szállítja a megjelenéseket. Ő az olasz 999999999 duó által működtetett NineTimesNine kiadó egyik legtehetségesebb előadója, Heavy Machine című szerzeménye lassan 1 millió megtekintésnél jár a Spotify-on.

A megfelelő fel- illetve levezetésről Detective Kelly, Umut Sefiloglu és Aga2l fog gondoskodni. A belépők értékesítése megkezdődött, az early bird jegyeket pedig már el is kapkodták.

Kinek ajánljuk ezt a bulit? Mindenkinek, aki szereti a keményebb hangzást, de ódzkodik a techno zsákutcájának számító neorave vonaltól. Ha kíváncsi vagy arra, hogy 2023-ban hol tart a techno, akkor itt a helyed!

Esemény: https://fb.me/e/3pizRdZ5W
Jegyek: https://eventix.shop/sfgzs3vz