Április végén indul a Cruisin idei szezonja. A Sasha nevével fémjelzett nyitóeseményre alig egy nap alatt elfogyott az összes belépő. Ilyen nagyarányú érdeklődésre talán még a szervezők sem számítottak. Így aztán máris kiderült az is, hogy ki lesz a két héttel később esedékes hajós buli vendége. Május 13-án egy másik hazai közönségkedvenc érkezik az Európa Hajó fedélzetére.

Guy J nevét a Bedrock Records felfedezettjeként ismerhette meg a világ, az izraeli származású csodagyerek aztán lépésről-lépésre haladva küzdötte fel magát az elitligába. Ugyanis már 14 éves kora óta foglalkozik a zenével. 18 évesen járt először Budapesten. Volt a Vigadó téri Pacha-ban és elnézett a Budapest Parádéra is. Ekkor még csak mint csak bulizó, hiszen két évvel később jelent meg első saját szerzeménye. De az igazi lendület akkor érkezett meg számára, mikor egy évvel később a Bedrock Records címkéje alatt kijött a Save me című alkotása. Ekkor 2007-et írtunk és Guy J még mindig csak huszonegy éves volt.

Innentől kezdve aztán nem volt megállás. 22 évesen már önálló albummal jelentkezett a John Digweed által vezetett kiadó címkéje alatt és ezzel végérvényesen bebizonyította azt, hogy a Bedrock-nál nem kell aggódni az utánpótlás kérdése miatt.

Guy J életében a 2012-es év hozta el az újabb fordulópontot. Ebben az évben alapította meg saját kiadóját. A Lost & Found saját zenéi mellett olyan – az általa tehetségesnek érzett – producerek munkának ad teret, mint például Kevin Yost, Guy Mantzur, Secret Cinema, Sebastian Leger, vagy éppen Eelke Kleijn.

Közben ő maga is sorra jelenteti meg zenéit a stílus legnívósabbnak számító címkéinek soraiban. Ilyen például a Sudbeat, Proton Music, Deep Records, Turbo és a Manual Music.

Guy J nem csak producerként alkot nagyot, hanem DJ-ként is kiemelkedő! És akkor még finoman fogalmaztunk. Úgy kezel egyszerre négy sávot, hogy azt élmény nézni! Éppen  10 évvel ezelőtt történt, amikor a legendás Balance sorozat felkérte őt a következő mix elkészítésére.

Guy J az elmúlt években számos alkalommal megtáncoltatta már a hazai közönséget, legyen szó klubfellépésről vagy éppen a legnagyobb elektronikus zenei fesztiváljaink valamelyikéről. Persze ezen nincs mit csodálkozni. Vele egyszerűen nem lehet mellélőni, minden egyes alkalommal képes a csúcsteljesítményre, teljesen megérdemelten őrzi a vezető szerepek egyikét a progressive house oltárán.

A headliner személye mellett a hazai körítésről is mindenképp érdemes lenne pár szót megemlíteni. A megfelelő fel- illetve levezetésről Mulya, Thirsty Eyes és Marco Grandi fog gondoskodni.

A belépők rohamosan fogynak, 50%-a egy nap alatt gazdára talált, ezért nem ajánlatos sokáig halogatni a jegyvásárlást.

Esemény: https://fb.me/e/3jkFN6Tni
Jegyek: jegyl.ink/GUY-J-CRUISIN-TICKETS