Gőzerővel dübörög a klubszezon, sorra érik egymást az események. Budapesten szerencsére bőven van miből választani, az underground szórakozóhelyek sorában kétségtelenül a D9 Dark Nine számít jelenleg a techno egyik elsőszámú fellegvárának. Március 24-én pedig egy olyan előadó érkezik az IAM Productions jóvoltából, akiről bátran kijelenthetjük, hogy személyében tisztelhetjük a nemzetközi techno közösség egyik legbefolyásosabb személyiségét.

Bár Belgium területe mindössze harmad akkora, mint Magyarországé, mégis igen komoly pozíciókkal rendelkeznek a nemzetközi elektronikus zenei piacon. A belgák rengeteg ismert DJ-t adtak már a világnak. Farrago pedig az új generáció egyik legfontosabb képviselője. A Sam Deliaert néven anyakönyvezett fiatalember civilben ráadásul nem más, mint Amelie Lens férje.

Na de ne szaladjunk ennyire előre! 2013-at írtunk, amikor is Farrago kiadta az első EP-jét, igaz akkor még Talbot Wood-ként alkotott, ezzel egy időben pedig már több nemzetközi fellépést is a magáénak tudhatott. A névváltozást maga a szó jelentése motiválta. A Farrago szót ugyanis nagyjából úgy lehetne latinról magyarra fordítani, mint „zavaros keverék„. Ez pedig korábbi munkásságának és örökségének, valamint új ötleteinek és a közelmúlt fejleményeinek ötvözetét jelképezi. Később három EP-je is megjelent a berlini székhelyű Arts gondozásában. Az egyik lemezen Amelie Lens is közreműködött, akivel akkor már hosszú ideje egy párt alkottak. Még tinédzser korukban ismerkedtek össze egy buliban. 14 év együttlét után végül 2022-ben mondták ki a boldogító igent. Persze addig még sok dolog történt és a pályafutásuk is szorosan egymáshoz kapcsolódik. Ilyen például két kiadó elindítása és felfuttatása: 2018-ban a Lenske, 2021-ben pedig az Exhale indult útjára.

Farrago szettjeiben általában a psy hangzással átitatott techno és trance dominál, a legfrissebb információk szerint pedig – amiről ő maga mesélt – hamarosan új kiadót indít, ahol éppen az ilyen stílusú zenéket alkotó előadókat kívánja reflektorfénybe helyezni. Várhatóan itt fog napvilágot látni Farrago debütáló albuma is.

Ha szereted a trippy hangzással kevert gyors ütemeket, akkor március 24-én a D9-ben a helyed! A megfelelő fel- illetve levezetésről TAMAS SZABO, Polar és George Jr. fog gondoskodni.

A jegyek árusítása már megkezdődött, az early bird belépőket pillanatok alatt elkapkodták. Igazán különleges éjszakára van kilátás, hiszen Farrago személyében olyasvalaki érkezik, aki az összes ujját rajta tartja a techno nemzetközi vérkeringésén.

Ha érzed magadban az elhivatottságot; akkor akár dj-ként is részt vehetsz ezen a bulin! Az IAM Productions és a The Kids Want Techno együttműködésében ugyanis tehetségkutató indul, melynek során lehetőséged nyílik arra, hogy március 24-én a lemezjátszók mögött is bizonyítsd tudásod a D9-ben!
Részletek: [ITT]

Esemény: https://www.facebook.com/events/896422901492745
Jegyek: jegyl.ink/FARRAGO-D9-TICKETS