Január 6-án, vízkereszt napjával indult a farsangi időszak, ami egészen február 21-ig, húshagyó keddig tart. Ez a mulatságok és jelmezbálok ideje. De vannak olyanok is, akik nem csak a télbúcsúztatás idején hordanak maskarát. Összeszedtünk 10 olyan DJ-t és előadót, akik nem szokták felfedni az arcukat. Van, aki egy súlyos baleset következtében sérült meg, van köztük olyan is, akinek egy korábbi baklövése miatt kellett újra alkotni önmagát, de szépszámmal akadnak olyanok is, akik csak szimplán a divat kedvéért teszik.
1. Boris Brejcha
Nem volt az olyan nagyon régen, amikor ő még csak egy feltörekvő tehetségnek számított, aztán alig néhány év alatt lépett be az A-kategóriás szupersztárok táborába. A high-tech-minimal koronázatlan királya bármerre is jár a világban, képes sportcsarnokokat megtölteni. 1988. augusztus 28-án a nyugat-németországi Ramstein közelében lévő amerikai légibázisnál történt az egyik legtöbb halálos áldozatot követelő baleset a légi bemutatók történetében. Az olasz légierő három repülője összeütközött, az egyik pedig lángolva az eseményre kilátogató több százezer néző közé zuhant. Hetvenen életüket vesztették, több százan pedig súlyosan megsebesültek a balesetben, köztük Boris Brejcha is, aki hat éves volt ekkor. Az égési sérülés jelei nem múltak el nyomtalanul, emiatt sokat cikizték iskolás korában.
2. Deadmau5
A kanadai DJ és producer, Joel Thomas Zimmerman 2002-ben kezdett el Deadmau5 néven zenélni, 2008 óta pedig általában egy egérfejet mintázó sisakban áll a színpadra. A művésznevét egy tizenévesen a számítógépében zárlatot okozó egér miatt felvett zenész azonban épp a közelmúltban számolt be arról, hogy gerincproblémák miatt kellett orvoshoz fordulnia, amit a méretes maszk okozott.
3. Daft Punk
A Daft Punk tagjainak kiléte sosem volt titok, hiszen tudni lehetett, hogy Thomas Bangaltert és Guy-Manuel de Homem-Christót rejtik az ikonikus maszkok, amiket az együttes egyik barátja tervezett. Eredetileg azért takarták el az arcukat, mert a zenére akartak összpontosítani, ezért aztán a kinézetük felfedését sem látták szükségesnek, meg persze a magánéletük megóvása érdekében.
4. Angerfist
Az 1981-es születésű holland zenész a világ elsőszámű hardcore előadója. 20 éves korában indult a karrierje, agresszív és erőszakos hanghordozásával gyorsan kivívta a tiszteletet a stílus rajongóinak körében. Ahhoz képest, hogy az általa képviselt hangzás rétegzenének számít, állandó helye van a DJ Mag Top 100-as listáján.
5. Claptone
A misztikus aranymaszk mögé rejtőző Claptone egy generációkkal ezelőtti, elfeledett világ madárszerű, mitikus alakja, aki 2012 óta tűnik fel a világ legmenőbb klubjaiban és a legnagyobb fesztiváljain aranyló, csőrös maszkjában, fekete kalapjában és fehér kesztyűjében, hogy aztán a house, funk és techno elemeit ügyesen ötvöző zenéjével babonázza meg a közönségét.
6. Marshmello
Az EDM egyik legnagyobb csillaga 2015 óta takarja egy hatalmas mályvacukor fejfedővel az arcát. 2019-ben az ötödik helyen végzett a DJ Mag Top 100-as listáján. Kilétét sokáig homály fedte, míg végül két évvel ezelőtt éppen a barátnője buktatta le Valentin napon, amikor egy közös képet feltöltve árulta el az 1992-es születésű zenész kilétét.
7. Redshape
A cikkben felsorolt előadók közül kétségtelenül Redshape zenéje áll hozzánk a legközelebb. Az ikonikus vörös maszkban fellépő zenész munkássága a proper techno legmagasabb polcára való.
8. Anklepants
Reecard Farché eredetileg egy pornó komédia kedvéért készítette el a maszkját. A filmet végül soha nem forgatták le. Annál viszont sokkal viccesebben néz ki ez a maszk, hogy csak úgy feledésbe merüljön, úgyhogy hősünk évek óta különleges DJ / Live-Act fellépéseivel borzolja a hallgatóság idegeit. Sokan a nevéhez kötik minden idők legborzasztóbb szettjét a Boiler Room adásában.
9. SNTS
SNTS a hazai közönség egyik legnagyobb kedvence, a kortárs techno azon kevés képviselőinek egyike, akit a proper techno és industrial vonal közönsége is a magáénak tud érezni. Misztikus megjelenésének egészen prózai oka van. Évekkel ezelőtt állítólag plágium botrányba keveredett, ami után teljesen újra kellett alkotnia önmagát.
10. Headless Horseman
Hangzását a fémes-zajos indusztriális hangok, illetve a testet megremegtető subokkal fűszerezett kíméletlen törtek jellemzik. A berlini techno szcéna egyik legtitokzatosabb személye éppen jövő héten fog a győri közönség előtt fellépni.
Comments are closed for this post.