Bár a farsangi időszak éppen, hogy véget ért, ezen a hétvégén még egészen biztosan találkozhatunk majd álarc mögé bújt zenésszel a színpadon. Headless Horseman személyében ugyanis a nemzetközi techno közösség egyik legtitokzatosabb előadója fog Berlinből egyenesen Győrbe érkezni.

A szombati buli lesz az első a „The Etiket” idei évre tervezett rendezvényeinek sorában. Hazánk egyik legrégebb óta futó partysorozata több, mint 20 éve örvendezteti meg a győrieket a nemzetközi és hazai színtér aktuális kedvenceivel és nagy hangsúlyt fektet a feltörekvő nevek bemutatására is.

„Porból lettünk s porrá leszünk” – tartja a bibliai mondás és a The Etiket szombati évnyitójának főszereplője ennél többet nem is kíván magáról elárulni. Az eredetileg New York-ból származó fej nélküli lovas 2013-ban lépett ki először az árnyékból és a sötétség birodalmából. A fizikai személyéhez köthető zenei munkássága azonban sokkal régebbről eredeztethető, már a 90-es végén is aktív szerepet töltött be a germán techno színtéren. Alkotói tevékenységének korai fázisát azonban évekig tartó megpróbáltatások sora törte le, amire nem létezik ellenszer. Egy dolgot leszámítva, ez pedig a zene.

Headless Horseman hangzását a fémes-zajos indusztriális hangok, illetve a testet megremegtető subokkal fűszerezett kíméletlen törtek jellemzik. Az elmúlt években számos EP-je látott napvilágot, többek között a Tommy Four Seven-által irányított 47 gondozásában. De az esetek többségében nem szokta kiengedni kezéből a gyeplőt (hiszen mégiscsak egy lovasról beszélünk), ezért aztán általában saját kiadójának címkéje alatt jönnek ki a zenéi. A diszkográfia részét képezi két nagylemez is, a legutolsó 2020-ban jelent meg. Elmondása szerint addig számára ismeretlen és feltérképezetlen területeken találta magát, időnként kimerészkedett a fényre, vállalva az ezzel járó kockázatot. De talán nem árulunk el nagy titkot azzal, ha a hallgatóság értésére adjuk: örömzenélésre továbbra se számítson senki!

Ennek megfelelően fog alakulni a The Etiket 2023-as nyitó eseményének hazai körítése is ahol természetesen ott lesz Sikztah, a The Etiket és DDEMF (DUMDUM Electronic Music Fest) atyja és a kultikus Rómer Ház mozgatórugója, aki évtizedek óta biztos kézzel kormányozza Győr zenei életét. Figyeljétek az oldalunkat, mert hamarosan mindkét hely, illetve esemény kapcsán friss infókkal szolgálhatunk!

Szombaton itt lesz Svetec, aki kétségtelenül az egyik legtöbbet foglalkoztatott hazai DJ a nemzetközi piacon, a globális hardtechno szcéna legkiemelkedőbb képviselői között tartjuk őt számon. Man + Machine sajátos ipari, EBM-től, post-punktól, illetve metaltól inspirált hangzásának köszönhetően minden szettje különleges élményt nyújt. Aga2l & NVKP pedig számos alkalommal bizonyította már az elmúlt években, hogy teljes közöttük a zenei összhang.

The Etiket ❘ HEADLESS HORSEMAN (D), SVETEC, SIKZTAH, MAN+MACHINE, AGA2L B2B NVKP
Helyszín: Octagon – Győr Richter J. u. 11.
Esemény: https://www.facebook.com/events/1584706138674806
Jegyek: https://oneticket.hu/the-etiket-headless-horseman-230225