Egészen különleges fesztiválélményben lehet része annak, aki úgy dönt, hogy a horvátországi Umagba utazik május 19-20. között, ugyanis ekkor rendezik meg az 5. Sea Star Fesztivált. A Stella Maris lagúnájának üdülőnegyedében, mindössze csak pár méterre a tengertől olyan nevek lépnek majd színpadra, akik garantáltan megadják a nyári hangulatot. Itt lesz egy igazi zenei óriás, akinek visszatérése ebben a fesztiválszezonban az egyik legkeresettebbek között van – pár év kihagyás után újra zenél a The Prodigy. A másik headliner pedig a feltörekvő techno-üdvöske, Indira Paganotto, aki most először lép a Sea Star színpadára. 

A The Prodigy évtizedek óta vezeti a zenei globális piacot. Ők voltak az első Sea Star headlinerei. Kifogyhatatlan energiájukat a legnagyobb színpadokra is elhozzák 2023-as világkörüli turnéjuk keretében, amelyet a következő szlogennel jelentettek be: „Készüljetek a tűz új hullámára!!!”.

A The Prodigy és a Sea Star Fesztivál már korábban is történelmet írt együtt; 2017-ben a zenekar teljesen megőrjítette a közönséget a fesztivál legelső évében, és fellépésével feltette Umagot az európai fesztiváltérképre. A zenekar tagjai az akkori turnéjuk egyik legjobb előadásának nevezték azt a fellépést.

„Amikor 2017-ben elindítottuk a Sea Star-t, volt egy 5 éves tervünk, hogy a régió egyik legfontosabb fesztiváljává tegyük, ezért meghívtuk a Prodigy-t, hogy nagy lökést adjon nekünk már a legelején. A körülmények úgy diktálták, hogy az ötödik alkalom csak a hetedik nyáron jöjjön el, de szerencsére az első Sea Star headlinerek pontosan olyanok, akiket a világ összes nagy fesztiválja szívesen látna a line-upjában. A The Prodigy a Sea Star-t választotta, ami azt mutatja, hogy küldetésünk sikeres volt, és hogy a zenekar és az EXIT csapata közötti kötelék elszakíthatatlan” – mondta a Sea Star Fesztivál igazgatója, Sanjin Djukic.

Indira Paganotto most először érkezik a Sea Star színpadára. Ő a globális techno színtér egyik legizgalmasabb új neve, aki energikus előadásaival világszerte meghódítja a közönséget. A techno és a psytrance egyedi kombinációját ezúttal az umagi lagúnába hozza majd el.

JEGYEK: https://www.seastarfestival.com/hu