A Fabrika egyre nagyobb népszerűségnek örvend a budapesti éjszakában. A múlt szombati Kindergarten eseményén  annyian voltak, hogy menet közben kellett kitenni a megtelt táblát.

A helyet üzemeltető csapat végtelen lelkesedéssel készül minden hétvégén. Ugyanez jellemzi a klubban lehetőséget kapó kisebb szervezőcsapatokat is, akik ugyanezt az attitűdöt kölcsönösen átadva segítik egymást.

Ilyen például a Tranzistor csapata, akik tavaly szervezték meg az első eseményüket a Fabrikában, azóta pedig töretlen lelkesedéssel fejlődnek eseményről-eseményre. Március 10-én újra techno zenével fogják megtölteni az apró óbudai underground klubot. Jómagam még nyáron jártam először a Tranzistor buliján. Csak egy ismerősömet szerettem volna meghallgatni, de úgy beszippantott a vibe, hogy csak a késő reggeli órákban sikerült hazaindulni. Persze ezen nincs mit csodálkozni. A Tranzistor eseményein proper techno szól! Olyan, amilyet mostanában egyre ritkábban lehet hallani. A line up-ot elnézve persze ezen nincs is mit csodálkozni.

Alexs Void életeben több zsáner is felbukkant korábban, de szerencsére kedvenc stílusunk mellett kötelezte el magát leginkább. Dorian Knox és Wildcrush neve a régi motorosok számára is ismerősen csenghet, hiszen már a 2000-es évek eleje óta tudja róluk mindenki, hogy nevük a minőségi technoval forrt össze a budapesti éjszakában. Oxcart újabban nem csak a techno terén mutatta meg magát, de szombaton újra az igazi énjét hallhatjuk majd. Cosmic Xplorer ismét hybrid szettel készül, hiszen producerként egyre több megjelenéssel büszkélkedhet, Zenéi tele vannak energiával, mégis hipnotikus, kellően magas érzelmi és értelmi intelligencia szinttel. Fourk is egyre nagyobb sikereket ér el producerként, szettjeiben pedig ugyanaz a rá jellemző dinamikus hangzásvilág köszön vissza. A sort ezúttal is NøChøice zárja, az immár hagyományosnak mondható hard techno szettjére mozgósíthatjuk az utolsó energiánkat.

A korábban titkos rave bulik helyszínéül szolgáló Fabrika már három éve megnyitotta kapuit. A folyamatos fejlesztéseknek hála nagyobb lett a tánctér, több a pihenős rész, az újonnan kialakított bár pedig meglepően jó áron fut. Ha úgy érzed, hogy nem találod a helyed az egyre nagyobb divathullámokat generáló jelenlegi technoközegben, akkor itt biztosan megleled a számításaidat.

Az idén 100 éves óbudai harisnyagyár területén fekvő intim helyszín, a családias hangulat, az ódon falak, a Corvintetőröl megörökölt Martin Audio hangládák, sejtelmes fények és füstgép gondoskodik arról, hogy teljesen elvesszünk a térben és időben.

Mivel a helyszín befogadóképessége erősen limitált, érdemes előre megváltani a belépőt a biztos bejutás érdekében. A buli már este 10-kor elkezdődik és egészen másnap délelőttig fog tartani. Kössétek fel a gatyátokat, ez kemény menet lesz!

Esemény: https://www.facebook.com/events/4129020943989783
Jegyek: https://cooltix.hu/event/63ffa2b09192ce1ce8bb25db