Sorra jelenti be nyári eseményeit a Cruisin. A hajós bulik specialistája erre a szezonra is egy sor különleges rendezvényre készül a Dunán. A Sasha és Guy J nevével fémjelzett bulikra pillanatok alatt elkapkodták a jegyeket. Hasonlóan izgalmas lesz a folytatás is. Május 27-én újra a microhouse kerül főszerepbe a Deepfields és a Bipolar (b/plr.) csapatának összefogásából.

A budapesti közösséget megtestesítő Deepfields és a szomszédos ország színeit képviselő Bipolar csapatának összefonódásából megrendezésre kerülő esemény pedig egészen biztos a nyár egyik legnagyobb durranása lesz! A román és a magyar microhouse közösség ugyanis legendásan jó kapcsolatot ápol egymással. Ez nem csak abban merül ki, hogy sűrűn látogatják egymás rendezvényeit, de közösen is nagy dolgokat hajtanak végre. Többször egyesítették már erejüket a Dunán. Nem csak, hogy megtöltötték a Cruisin fedélzetét, a jegyet vásárlók nagy része egyenesen Romániából érkezett.



A Bipolar (b/plr.) az egyik legerősebb brandnek számít a porondon. Több száz bulit szerveztek már Romániában és szerte Európában, legyen szó beltéri vagy open air rendezvényekről, hegyekről (Winterjam) vagy éppen egy tópartról (Lakhouse). Temesvárról indultak, 2015-ben nyitották meg saját klubjukat. Ekkor még csak egy igen szűk létszámú helyi közösségről lehetett beszélni, ők azonban hétről-hétre szállították a legizgalmasabb hazai és nemzetközi artistokat, melynek hatására egyre többen ismerték meg a nevüket. Az Exit Festival együttműködésében 2017 óta rendezik meg Temesvár zenei fesztiválját. A Revolution évente mintegy 25 000 látogatót vonz és hozzájuk köthető a történelmi Déva várában megrendezésre kerülő Citadela Festival is.

A Bipolar és a Deepfields csapata ugyanazokat az értékeket képviselik, a román és a hazai microuse szcéna igazán rangos képviselői kapcsolódnak egymáshoz május 27-én a Cruisin fedélzetén. Ennek megfelelően alakul a fellépők listája is. Gescu 2007-ben csatlakozott a stílus legkiemelkedőbb művészeit tömörítő Sunrise csapatához. Rendszeres fellépőnek számít a kurrens román rendezvényeken, ezek közé tartozik néhány maratoni hosszúságú b2b a Sunwaves afterpartiján, de zenélt már Párizsban, Amszterdamban vagy éppen Barcelonában is.

Az UVAR a román microhouse színtér egyik legjelentősebb kiadójának számít, amit 2013-ban alapított Nu Zau & Sepp. További közös tulajdonságuk pedig az, hogy mindketten ott lesznek a Cruisin DJ-pultjában! Nu Zau eddigi diszkográfiáját három album és több tucat EP színesíti. Saját címkéje mellett olyan labelek gondozásában jöttek már ki zenéi, mint például a Giles Records, Aeternum Music és a Memoria Recordings, fellépései során pedig olyan klubokba is ellátogatott már, mint a Sanseis (Ibiza), Gipsy (Moscow), Origami (Tokyo) és a Bloc (Barcelona). DJ-szettjét sötét, funky  és perkusszív elemek jellemzik, csakúgy mint társa esetében. Sepp azonban a finomabb hangzásra is törekszik, éppen ezért saját projektet is indított. A Catren elsősorban a líraibb szerzemények kiadására összpontosít.

A Szoba Studio csapata által elindított Deepfields nevű partisorozat 2012 óta van jelen a budapesti éjszakában. A családias atmoszféra érzése máig megmaradt, pedig azóta szinte az összes jelentős hazai fesztiválon megmutathatták már magukat a microhouse hangzás aktuális hazai és nemzetközi szereplőit felvonultatva. A gondosan összeválogatott zenei szelekció mellett a látványra is megkülönböztetetett figyelem hárul, ilyenkor egyszerre akár több projektort és festett diákat is hadrendbe állítanak. A Deepfields csapatának képviseletében  Li & Baco áll a lemezjátszók mögé.

A belépők értékesítése megkezdődött. A teltház garantált, ezért aztán nem érdemes sokáig halogatni a jegyvásárlást!

Esemény: https://www.facebook.com/events/1430264504445737
Jegyek: https://cooltix.hu/event/640f8bd680d17bb7e4b7e50c?fbclid