Raul Young a 2023-as évet is ott folytatja, ahol tavaly abbahagyta: sorra szállítja a bomba megjelenéseket!

Februárban egy Planet Rhythm release-zel nyitotta a sort, március közepén pedig a Marco Bailey által irányított Materia gondozásában jött ki egy új EP-je. De ja vu érzésed van? Nem véletlenül. Ez ugyanis immáron az ötödik megjelenése a belga legenda által vezetett kiadó címkéje alatt!

Hogy ez mekkora szó, azt leginkább azoknak a névsorával tudnánk jellemezni, akiknek szintén jött már ki EP-jük a Materia-nál. Ilyen  például Emanuel Top, Cristian Varela, Alex Bau Kyle Geiger és Electric Rescue. Ha pedig azt nézzük, hogy Raul Young frissen megjelent EP-je mindössze a 66. release volt a Materia eddigi kiadványai közül, akkor azt hiszem már tényleg felesleges tovább ragozni, hogy mekkora hazai sikerről is van szó.

Raul Young eddigi megjelenéseit hadrendbe állítva pedig egyből szembetűnik az, hogy egyre érettebb és kifinomultabb a hangzásvilága. Bátran mer kísérletezni és eltérni a biztos sikert jelentő főműsoridős sodorról. Erre utal a frissen megjelent anyag címe is. Az „Against The Wind” című EP-n szereplő tételeket hallgatva mind azt érezhetjük, hogy szembe megy azzal, amit eddig megszokhattunk a kőszegi származású DJ / producertől.

Külön érdekességként említhetjük még a „Sudden Jamming” című szerzeményt. Ahogy a címe is utal rá, ez a zene csak amolyan kísérletezgetésnek indult mindenféle ötlet nélkül. Végül rekord gyorsasággal, a megszokottnál jóval rövidebb idő alatt készült el. Mindössze egy fél éjszakára volt hozzá szükség, a végeredmény pedig önmagáért beszél. Olyannyira, hogy ez a track lett Marco Bailey kedvence a kiadványról!

A március 13-án megjelentAgainst The Wind” című EP-t nagyon jól fogadta a nemzetközi DJ-szakma, olyan nagynevű előadók méltatták az új megjelenést, mint például Amelie Lens, Paula Temple vagy éppen Sam Paganini.

Amelie Lens „Great EP thanks a lot for sending!!”
Arnaud Le Texier „Familiar Presence for me. Thx”
Electric Rescue „nice release thanks a lot”
Ilario Alicante „Downloading for Ilario Alicante, thanks for the music!”
Michel Lauriola „full support”
Paula Temple „I love the music by Raul Young. Especially love the first track”
Ramon Tapia „will try”
Sam Paganini „Nice! Downloading thanks”
Wlderz „Thanx”

Raul Young-ot az elkövetkezendő hetekben az országos számos pontján elkaphatjátok, ha szeretnétek élőben is meghallgatni a játékát. Április 1-én Szombathelyen, míg egy héttel később Kalocsán lesz hivatalos. Április 15-én pedig a Hyperspace közönsége előtt is számot adhat a tudásáról.