Az elmúlt hetekben szinte felrobbantotta az Internet Ida Engberg egyik képe. A svéd dj hölgy – akiről köztudott volt, hogy a Drumcode vezér Adam Beyer felesége – egy másik techno legendával, Chris Liebing-gel pózolt az egyik fotón. Rögtön beindultak a találgatások és a közösségi oldalakat is elárasztották a témával foglalkozó mémek.

Ida Engberg a napokban tiszta vizet öntött a pohárba. Az Instagramon közzétett bejegyzése szerint Adam Beyer és ő már már két éve elváltak. Úgy gondolták, hogy ez nem feltétlenül tartozik mindenkire és szerették volna diszkréten kezelni a helyzetet, már csak a gyerekeik érdekében is. De a sokat árulkodó képek után már nem igazán lett volna értelme tovább titkolózni.

Ida Engberg jelenleg – sok kollégájával egyetemben –  Floridában tartózkodik, hiszen ezekben a napokban rendezték az Ultra Music Festivalt. A tavasz egyik legjelentősebb eseményére pedig természetesen újdonsült párja is elkísérte. Sok boldogságot kívánunk nekik!

Borítókép: The Worst Techno Memes Ever Group Page