A magyarországi Depeche Mode rajongók közössége joggal pályázhat a legfanatikusabb hazai zenei csoportosulás címére. Egészen elképesztő az a fajta elhivatottság, amivel évtizedek óta ápolják az együttes zenei örökségét. Az 1987-ben (!!!) alapított rajongói klub az egyik legnagyobbnak számít Európában. Ez nem egyszerűen egy klub, ahol a zenekar számait szokták játszani. Több magyar együttes, illetve zenész is ezeken az esteken kezdte a pályafutását. Innen indult a Populär, amelynek két alapító tagja, Milkovics Mátyás és Moldvai Márk a Neo nevű formációval tett később hatalmas népszerűségre, és a Kozmix is itt léphetett fel először nagyobb közönség előtt.

Ők mind megszólalnak abban a több, mint két órás dokumentumfilmben, amit a Depeche Mode magyarországi rajongói készítettek az együttes fennállásának 40 éves jubileuma alkalmából. A filmet tavaly már az ország számos pontján levetítették, néhány nappal ezelőtt viszont már a Youtube-on is elérhető teljes terjedelmében az alkotás, ami „Az én szememmel” címet viseli.

A forgatókönyvet írta és a filmet rendezte: Misli Balázs
Vezető operatőr és vágó: László Tamás
Hang utómunka: Kis Sándor