A teljes várost megmozgató „urbán fesztivál” indul útjára Sopronban.

Április 28-29-30-án a 2023-as év hazai könnyűzenei keresztmetszetének jelentős részét bemutató koncert kínálatnak ad otthont a Lővérek, ahol mások mellett Azahriah, Dzsúdló, a Halott Pénz, Majka, Beton.Hofi, Krúbi, a Valmar, a Tankcsapda és az idei év első koncertjével a Quimby lép színpadra. A Telekom Podcast Fest keretében húsznál is több videós műsor költözik Sopronba, például Istenes Bencével, Kajdi Csabával, Kadarkai Endrével és Miksovits Marcival, Lil Frakkal, illetve a soproni származású Abosi Barnival, aki a SopronFest házigazdája is egyben. Tíz helyszínen nyílnak kiállítások, Soproni Sörnapoknak ad otthont a Fő tér, túrákat szerveznek a városban és környékén több tucat helyi klub, kávézó, étterem és borozó pedig színes programokkal várja a Sopronba látogatókat és a helyieket. Trabantokkal lehet majd bejárni a rendszerváltás legfontosabb helyszíneit, de három napra még a sopronkőhidai börtön is kinyitja szigorúan őrzött kapuit az érdeklődők előtt. Rácz Jenő egy különleges ebéddel készül Sopronba, a Street Kitchen csapata teraszt szervez a Lővérekben, városszerte a bor és a gasztronómia legjobbjai várják a vendégeket. Az ünnepi megnyitó április 27-én este a Fő téren lesz, Charlie-val, a Tűztorony erkélyén pedig a Be Massive Horizon csapatával. A karszalagos vendégeket a város számos vendéglátója is kedvességekkel-kedvezményekkel várja, ők három napon át a városi buszokat is díjmentesen használhatják. Sopron ma már két óra alatt elérhető Budapestről vonattal és autóval egyaránt, így azokat is várja a SopronFest, akik egynapos kirándulást terveznek, de azokat is, akik hosszabb időt töltenének el egy soproni hotelben, vagy akár egy diákszállón.

A tavasz az új nyár!

Így szól a szlogen, amely találóan fejezi ki a SopronFest szervezőinek célját: napsütést, jókedvet hozni mindnyájunk szívébe a szürke, téli napok után. „Egy fesztivál minden város életében a legfontosabb ünnepek egyike, Sopron pedig évtizedek óta a legjobb példák egyike ezen a téren. A várva-várt nyári fesztiváldömping előtt hetekkel most rendhagyó időpontban és különleges kínálattal várunk mindenkit a legnyugatibb városunkba: helyieket és a Sopronba látogató turistákat egyaránt.” – mondja Farkas Ciprián, polgármester.  A SopronFest alapító párosa Fülöp Zoltán és Lobenwein Norbert, akik pont 30 évvel ezelőtt ugyancsak áprilisban indították el az évtizedeken át sikeres VOLT Fesztivált, így nem is olyan meglepő a tavaszi időpont, amikor klubokban, kávézókban, éttermekben, utcákon és tereken zajlanak a programok, amelyeket a soproni vendéglátókkal közösen szerveznek hónapok óta.  Mutasd meg Sopront! – ezzel a címmel arra biztatják a SopronFest szerevzői a helyieket és a Sopronban járt turistákat, hogy rövid videókban mutassák be a várost, mutassák meg a számukra legkedvesebb helyeket. A legjobb videókat hetente VIP-bérletekkel is díjazzák!

30 zenekar a Lővérekben

Három nap koncertkínálatában nehéz összefoglalni, miről is szól a 2023-as év. A szervezők arra vállalkoztak, hogy az idei fesztiválok főszereplői közül szemezgetnek nagyjából harminc produkciót a Lővérekben felállított sátorban. A fő helyszín, a Rádió 1 Színpad vendége lesz Azahriah, a Carson Coma, a Follow the Flow, az Ivan & the Parazol, az On the Low csapatai, Lil Frakk, WellHello, Beton.Hofi, Halott Pénz, Krúbi, Valmar, World is Mine dj-i, Metzker Viki x Yamina, Jauri, JoerJunior, Margaret Island, Punnany Massif, ByeAlex és a Slepp, Tankcsapda, Majka, Dzsúdló, Necc Party és idén először lép színpadra a Quimby!  A korábban bejelentett névsor pár napja a Unicum Színpaddal bővült, ahol például az Analog Balaton, a Bohemian Betyars és Lovasi András mellett a 17 éves szegedi srác, Pogány Induló is színpadra lép, akit országszerte egyre többen várnak a legnagyobb klubokban. Ezekre a koncertekre belépőjegy elővételben www.sopronfest.hu oldalon kapható, a diákok a Soproni Egyetem Diákbérlethez kedvezményes áron juthatnak hozzá – amíg a készlet tart… A koncertek között érdemes levegőzni a sátor környékén a tv-torony árnyékában, ahol a StreetKitchen Terasz az ország legjobb food truckjai közül mutat be néhányat.

Örök kérdés Sopronban, hogy “Lővérek”, vagy “Lőverek” a helyes használat? Erről a SopronFest szervezői vitára is hívják a közönséget a közösségi oldalaikon.

Megnyitó és Soproni Sörnapok a Fő téren

A hivatalos és ünnepélyes megnyitó a Tűztorony árnyékában, a Fő téren zajlik, április 27-én este. A kora esti órákban egy élő legenda, Charlie nyitja meg a koncertsorozatot. Korábban nem volt arra példa, hogy DJ-k vegyék birtokukba a Tűztorony erkélyét. Ezúttal a Be Massive Horizon program keretében Metha és a soproni páros, a Secret Factory zenél itt este 11-ig, miközben drónok köröznek a tér felett, hiszen készül a Sopront bemutató Be Massive Horizon-epizód.

A hosszú hétvégén napközben fontos helyszín a Fő tér, a Soproni Sörnapok keretében pénteken Müller Péter Sziámi és Bérczesi Róbert erre az alkalomra alakult SziámiKarma nevű produkciója érkezik, szombaton a 34. Sportgála után a Tánc világnapján táncházat ígér a Szalonna és Bandája, majd a Fajkusz Banda és a Sopron Táncegyüttes szórakoztatja a közönséget. Vasárnap Farkasházi Réka és a Tintanyúl várja a gyerekeket, a Halott Pénz énekese, Járai Márk pedig önálló programmal veszi birtokba a Fő téri színpadot. Eközben a WAMP dízájn vásár egész nap nyitva tart a téren, valamint a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet interaktív programokkal várja a kicsiket és nagyokat.

II. Telekom Podcast Fest

Tavaly a STRAND Fesztiválon indult, így idén már második alkalommal indul útjára a Telekom Podcast Fest. Ebben főszerep jut a soproni származású Abosi Barninak, aki két társával, Henry Kettnerrel és kivételesen Miskovits Marcival , vagyis a TRIÓ! csapatával nyitja meg a sorozatot a 150 éves Liszt központban.  „Nagy öröm és megtiszteltetés, hogy az induló SopronFestet egy olyan helyen képviselhetem, ahol valóban otthon vagyok. Ez pedig az online tér, ahol a következő hetekben lehetőségem nyílik majd bemutatni Sopront, vagyis a valódi otthonomat, a helyet, ahol felnőttem.” – fogalmazott a YouTuber, akit nemrég a negyedik „legértékesebb” influenszerként mutatott be a Forbes.

A II. Telekom Podcast Fest három helyszínen követhető. A Liszt Központban igazi sztárpardé várható. Istenes Bence és az IstenEstKadarkai Endre vendége Kajdi Csaba lesz, a K-OSZ TV és Miskovits Marci is szerepel a programban. A Búgócsiga Akusztik Garden a SopronFest egyik legfontosabb bázisa: több alkalommal jelentkezik itt a Sávlekötő – Lil Frakkal és vendégeivel, ugyanitt az MTPA MeetUP Podcast és a Hajógyár Podcast a hazai fesztiválok kulisszatitkait boncolgatja három napon át. A Kultúrpresszóban mások mellett a Concorde Podcast beszélgetéseit hallgathatjuk meg. Az élő podcastek legtöbbjét rögzítik, vagy élőben lesznek láthatók a YouTube-on.

SopronFest ART – kiállítások 10 helyszínen

Ünnepi program bármely város életében egy kiállítás. A SopronFest egyszerre tíz tárlattal várja a vendégeket! Az ART-programok fő helyszíne a 150 éves Liszt Központ, de a városban kávézókban, éttermekben, köztereken is lesz mit megcsodálni… Kiss Tibor, a Quimby frontembere évtizedek óta nem vállalkozott arra, hogy kiállítsa eddigi munkásságának fontos pillanatait, arra pedig pláne nem, hogy újakkal is megörvendeztesse híveit. Weiler Péter legújabb kiállítása Kár lett volna disszidálni címmel a művész 30 éves képzőművészeti útjának egyik legfontosabb kérdését dolgozza fel egy sajátos perspektívából. Sopronban a maradásról és kivándorlásról beszélni magától értetődő feladat. Weiler kiállításának gerincét Lobenwein Tamás fotóművész 1989-ben készült ikonikus fotói alapján készült festményei alkotják. Ugyanezen a napon és ugyancsak a „Lisztben” nyílik „a rendszerváltás fotósaként” jegyzett Lobenwein Tamás életmű kiállítása, aki májusban lenne 80 éves. A fotóművész közel két évtizede hagyott itt minket és hagyott hátra Sopron hétköz- és ünnepnapjait bemutató fotókat, a város polgárait megörökítő portrékat és a rendszerváltás legfontosabb pillanataiban készített történelmi jelentőségű sorozatokat, amelyek a világsajtót is bejárták.

Minden rajongó, de minden művész, szerző, előadó számtalan dalt, lemezt, zenekart tud felsorolni, amely valamiért igazán fontos számára. Az én lemezem sorozat keretében 30 magyar zenész mutatja be a „saját” lemezét, vagyis azt, amely igazán nagy hatással volt rá: Lukács Laci, Szikora Róbert, Marsalkó Dávid, vagy éppen Nagy Feró is szerepel a kiállításon.

Mindig izgalmas megidézni ma jól ismert városi helyszíneken, milyenek voltak ezek gyerekkorunkban, és mit láthattak a járókelők ugyanitt egy évszázaddal ezelőtt. A Sopron anno – Régmúlt idők szépségei – gyerekkorunk emlékei c. szabadtéri kiállításán a közkedvelt és díjnyertes hasonló nevű honlap archívumának anyagából válogatott kép-párok segítségével tehetünk múltidéző sétát a város meghatározott pontjain.

Sopron városa mágikus hely, egy-egy soproni séta során, tisztán hallható, ahogy mesélnek a falak, a rozsdás kopogtató az ajtón, a kertek eldugott szobrai, a várfal maradványai vagy akár a sörgyári hidroglóbusz. Szabó Emese mobiltelefonnal készült spontán Soproni Meséi ezeket a történeteket örökíti meg, melyeket most először tár kiállítás formájában a látogatók elé.

A soproni Kultúrpresszó ad otthont a Főfoto Galéria – Hova lett? kiállításának a magyar poptörténelem legendás, de elfeledett lemezborítóiról. A lemezborító egy külön műfaj volt, egyfajta hivatkozási pontként meghatározta és irányította az együttesek imázsát, a borítón megjelent képekkel azonosítottak egy-egy zenei korszakot. A kiállítás nem titkolt szándéka felemelni ezeket a képeket a valódi műtárgyak közegébe.

Helyi alkotók is városszerte várják a képzőművészet szerelmeseit. Herczeg Anikó Fényterápia című kiállítása a Várkerület Galériában valódi „terápia” a szemnek és léleknek, a jel, a fény a tér és ezek összefüggéseinek boncolgatásával. Soproni Somlai Attila a múlt és jelenkor nagyjait, a Szellem óriásait idézi meg, idő és időtlenség témáit feszegetve a Deák Étteremben, a Museum Caféban pedig Baradács Anett színes festményeinek kiállítását tekinthetjük meg.  A SopronFest művészeti programjainak támogatója: az Index.

Bor & Gasztro

Sopron méltán híres arról, hogy „csak úgy” enni-inni is érdemes ellátogatni ide, hiszen igazán jó borok, soproni sörök, kávézók és éttermek várják a helyieket és a turistákat. A SopronFest idején közülük sokan speciális menüt, kedvezményeket kínálnak a karszalagosoknak. Különleges programmal készül az Erhardt Étterem, ahol április 29-én ebédre a Michelin csillagos séf, Rácz Jenő készül ünnepi menüsorral, amelyre előzetesen lehet csak helyet foglalni. Az Európa-hírű Harrer Csokoládéműhelyben miközben megismerhetjük a csokoládékészítés édesen titkos világát, meg is kóstolhatjuk kedvenceinket, közösen a One Eleven Roastry-vel pedig csoki és kávé kóstolón is részt vehetünk.

Bojtorina Étterem koncertekkel és latin tánc esttel vár, míg az El Gusto terasza egy kis fesztivállá alakul egész héten különleges gasztro programokkal, beszélgetésekkel és zenével. A nyitott pincék napja keretében bortúrák indulnak a sopron környéki pincészetek szervezésében, a Vinodom pedig szőlős-kertmozival, és cuveé készítő workhoppal várja a boros programok iránt érdeklődőket. De érdemes betérni a Koffer Bor&Bár, a Deák Étterem és Hotel Sopron teraszára, mert mindenhol vár pár program, némi kedvesség és meglepetés.

Soproni Egyetem

A Soproni Egyetem nem csak névadója az első SopronFest diákbérletének, hanem egyik fő szervezője és színtere is lesz a helyi eseményeknek. Prof. Dr. Fábián Attila rektor szerint a város önmagában is ecsetre kívánkozik, a Soproni Egyetem pedig egyre trendibb a hazai felsőoktatási palettán. „Ezt az üzenetet már csak keretbe kellett foglalnunk – ez lesz a SopronJÓLfest, az Egyetem 10 napos programsorozata. A jövőre fogékony, sokszínű, természet- és kultúrabarát egyetem vagyunk, és ezt szeretnénk szerte a városban megmutatni mindenkinek.”

Az események egyik fő helyszíne az egyetemi campust övező 100 éves Botanikus kert, ahol minden nap délután más-más témájú magyar és angol nyelvű vezetéssel indul a „Sétálj a kertben!”. Április 23-án a Könyv Napján helyi és országos partnerek bevonásával szerveződik az „Olvass a kertben!”, április 29-én pedig egy olyan családi napra hívják a soproniakat, ahol az Egyetem jelmondatának megfelelően mindent újrahasznosít: „Természetesen Veled!” A SopronFest utolsó hétvégjén a Ligneumban újonnan kialakított Botanika kávézó várja a fesztiválozókat: regeneráló kávéval, zenével és zöld üzenetekkel.

A belvárosban április 21-30 között zajlik a SopronJÓLfest, ahol a macskaköves utcák földszinti ablakaiban az Egyetem művésztanárainak és hallgatóinak munkáiból látható majd rendhagyó tárlat, amihez térképes kincskereső játék is csatlakozik. Az Esterházy palotában délelőttönként a diákcsoportokat várják, kora esténként pedig „Ecseteljünk!” címmel hirdetnek programokat, ahol a képzőművészet, a zene, a gasztronómia és a felsőoktatás színei keverednek majd. Ugyanitt láthatják az Egyetem által meghirdetett jótékonysági képárverésre felajánlott műveket is: a befolyt összegből az őszi szemeszterben falusi kis óvodákba visznek művészeti nevelési programot a pedagógiai és a művészeti karok közreműködésével. A lővereki fesztiválhelyszínen az Alkalmazott Művészeti Intézet egy közösségi festésre invitálja a közönséget – nyomatékosítva, hogy a Soproni Egyetem szeretne maradandó és emlékezetes nyomot hagyni a SopronFesten.

Túrák, kirándulások, városszerte

A SopronFest jó alkalom arra, hogy felfedezzük, megismerjük a Leghűségesebb várost és környékét. A Trabant Túrán mi magunk is trabanttal indulhatunk a történelem nyomába, érintve a rendszerváltás legfontosabb helyszíneit, a hírhedt kőhidai börtönt vagy a Páneurópai Piknik emlékparkot. Pritz Péter a Csillagok Városa túra keretében olyan Sopronban járt világsztárokról mesél, akik mind örök emléket hagytak a városban.

Ajándék jár annak, aki a Bringázz Sopron Egyesület interaktív nyomozós játékát megoldja. A Visit Sopron által szervezett LEGek városa séta során ismert és kevésbé ismert legek tárulnak fel a belvárosban, míg a Misztikus Sopron vezetett sétán megismerhetjük a város rejtett oldalát is. De részt vehetünk tavaszi erdő takarítással egybekötött túrán a Soproni Vándorok Túraegylet szervezésében, vagy tárlatvezetésen a Kárpáti Malomban.

Színház és irodalom

A SopronFest ideje alatt híres kortárs magyar írók, költők érkeznek a városba, hiszen a Líra Irodalmi Terasz a Kultúrpesszóba költözik. Igen izgalmasnak ígérkezik Szabó T. Anna és Dragomán György közös estje, meghallgathatjuk Vámos MiklóstTóth Krisztinával Csepelyi Andrienn beszélget A majom szeme című regényéről, Rakovszky Zsuzsával pedig Szegő János beszélget Az idők jelei című könyvéről

Nem érdemes kihagyni a Búgócsigában Kiss V. Balázs – Illúziók testközelből című bűvész előadását, amelynek láttán garantáltan leesik az állunk. A Búgócsigába látogat a Momentán Társulat is a RögvEST interaktív improvizációs show-val, tele nevetéssel, fordulatokkal és váratlan megoldásokkal.

Cézár Pince gasztroszínház előadásokkal készül, míg a Soproni Borlovagok és Borbarátoknak köszönhetően a SopronFest idejére megnyitja kapuit a Rejpál ház, ahol bemutatják a Bor és borostyánkő – római kori Sopronról szóló előadást, de ugyanitt részt vehetünk a könnyedebb Fröccs és stand up című programon is.

Városszerte

Interaktív előadások és beszélgetések keretében ismerkedhetünk élménypedagógiai módszerekkel vagy akár a szenvedélybetegségek jellemzőivel az Ökumenikus Segélyszervezet Szociális és Fejlesztő központjában. A Soproni Tusita buddhista templom meditációs gyakorlatokkal, csendfürdővel, hangutazással, jógával és film klubbal várja azokat, akik lelkileg és testileg feltöltődésre vágynak. A Fertő-Hanság Nemzeti Parkban mintegy 150 éve kialakított gazdasági központ, a Lászlómajor az élővilágot és a régi mesterségeket bemutató kiállításokkal vár.

Zöld Kezek Egyesület több helyszínen is a fenntarthatóság témaköréhez köthető programokat szervez, míg a Fagus Hotelben színes programokkal várja a kicsiket és nagyokat: sztárfellépők, bűvész, interaktív animációs programok és különleges gasztro élmények várhatók.

Április 22-30. között városszerte éttermek, kávézók, cukrászdák, látogatóközpontok és üzletek várják a SopronFest karszalaggal rendelkezőket különleges ajánlatokkal és kedvezményekkel, érdemes tehát figyelni a térképünket.

Bővebb infó és részletes program: https://sopronfest.hu/

Borítókép: csodalatosmagyarorszag.hu