A napokban ünnepeltük Andy Weatherall születésének 60. évfordulóját! Az angol legenda sajnos nem érhette meg ezt a kerek dátumot, ugyanis 2020. februárjában (alig néhány héttel a világjárvány kitörése előtt) eltávozott az élők sorából. Ő azon DJ-k táborát erősíti, akikre még évtizedek múlva is egészen biztosan emlékezni fogunk!
Az 1963-as születésű zenész pályafutása még a 80-as években indult Danny Rampling klubjában, a Shoom falai között. Andy nem csak DJ-ként, hanem producerként is letette a névjegyét. Több nagysikerű album is napvilágot látott a kezei alatt, mellette pedig olyan előadóknak készített remixeket, mint például a New Order, Björk és a My Bloody Valentine. Weatherall egyik fő védjegyének számított, hogy hagyományos szerkezetű rockdalokat alakított át klubokban is lejátszható house-himnuszokká. Nevéhez köthető a Fabric mixsorozatának 19-es epizódja is.
Az Anima Sound System új dala pedig duplán aktuális, ugyanis a szombathelyi illetőségű zenekar 1993-ban alakult meg, vagyis idén ünnepli fennállásának 30. évfordulóját! A Prieger Zsolt vezette formáció pillanatok alatt országos elismertségre tett szert. Zenéjük semmihez sem fogható itthon, hiszen hangzásviláguk egyedi keveréke a kelet-európai népzenének és a modern elektronikus zenének. Nem árulunk el nagy meglepetést azzal, hogy Andy Weratherall élete és munkássága mindig is példaként és inspirációként szolgált a zenekar későbbi munkásságának idején is.
Az Anima Sound System első idei dala a Andy Weatherall You Carry My Soul címet viseli. A zenekar ezzel a dallal kíván tisztelegni az angol legenda előtt!
Aki pedig mindezt élőben is szeretné hallani, annak már nem kell sokáig várnia, hiszen április 29-én az A38-on koncertezik az Anima.
Esemény: https://www.facebook.com/events/221246210469458
Óriásit megy Raul Young idén (is)! Ha lehet ilyet mondani, minden kétséget kizárólag ő az…
Július 12-én és 13-án reggelig tartó újhullámos techno és határfeszegető elektronika költözik a tavaly az…
Lassan végérvényesen beköszönt a nyári szezon. Az egyik szemünk örül, a másik viszont sír. Nagyon…
A Kerekdomb Fesztivál szeptember 13. és 15. között összművészeti programokkal, különféle borkóstolókkal és dűlőtúrával várja…
Idén is lehet rendelkezni a személyi jövedelemadó 1+1%-áról legkésőbb 2024. május 21-ig, az szja-bevallástól függetlenül…
Május 18-án újra megnyílik a Viadukt-terasz a Pesti alsó rakpart Lánchíd és Erzsébet híd közötti…