Számos területen megújulás jellemzi az idei Szigetet, így a látványvilág, a vendéglátás, a fenntarthatóság terén vagy a kényelmi szolgáltatások sorában. Néhány programhelyszín helyet vált, néhány új köntöst kap. Ami marad, az a kihagyhatatlan Sziget-feeling és a programok változatossága, a műfaji sokszínűség jegyében.

„A Sziget a kezdetek óta folyamatosan szépült, fejlődött, évről évre különböző területeken hozott újításokat. Azonban – a két év kihagyás után – tavaly már annak is örültünk, hogy sikerült túlélni a – sokakat el is lehetetlenítő, több fronton támadó nehézségeket” – kezdte a 2023-as Sziget hagyományos „nagy” sajtótájékoztatóját Kádár Tamás , a fesztivál főszervezője. „Idén azonban újra fejlődési pályára állunk, ami számos területen markánsan érzékelhető lesz” – hozta a jó hírt a főszervező.

Kádár kiemelte, hogy lényegesen látványosabb lesz a Sziget, több helyszín új dizájnt kap, és a hang- és fénytechnikájuk is fejlődik. Visszatér a rendkívül népszerű és nemzetközi szinten is egyedi Art Of Freedom, lenyűgöző alkotásaival, látványos térinstallációk vizuális erejével színesítve a Sziget izgalmas világát. A Sziget immár ikonikusnak számító K- hídján 2022-ben felújítási munkákat végeztek, így idén már remélhetőleg lehetséges lesz, hogy a fővárossal egyeztetve, újra díszbe boruljon a Szabadság Szigetére vezető híd. Jelentős fejlesztés idén, hogy a vendégterekből eltűnnek a mobil WC-k, helyüket vízöblítéses konténerblokkok veszik át. Ezek a blokkok nem csupán funkciójukban nyújtanak magasabb szintű kényelmi szolgáltatást, de látványvilágukban is illeszkednek a Sziget színes forgatagába.

Sziget a vendéglátás terén is új arcát mutatja az idén. Kádár elmondta, hogy a fesztivál területén kialakított blokkokban, ú.n. food courtokban nagy hangsúlyt fektetnek a kényelmi szolgáltatásokra is. A gazdag hazai kínálat mellett – a hagyományos „fesztiválételeken” túl – a Sziget partnerei lesznek ismert és kedvelt éttermek és büfék is – bővül a nemzetközi kínálat, és a speciális étrendet követők is elérhetik a nekik megfelelő ételeket. A főszervező elmondta: úgy határozták meg az árakat, hogy a fesztivál nem lehet drágább a fővárosban megtalálható hasonló kínálatnál. „Mindemellett minden vendéglátóhelynek a kínálatában lennie kell minimum egy ú.n. „budget food”-nak, aminek maximalizált ára 2.500 Ft lesz” – mondta a főszervező. A food courtok üzemeltetésében kiemelt szempont a fenntarthatóság is: a vendéglátósok ennek megfelelően használhatnak étkészletet, csomagolóanyagot, alapanyagot és nagy figyelmet fordítanak az energiatakarékos megoldásokra és a hulladékgyűjtés módjára is.

Tovább folyik a fesztivál „zöldítése” más területeken is. Egyrészt minimalizálják a robbanómotoros közlekedési eszközök használatát, a legszükségesebb ilyen járműveken kívül a Szigeten dolgozók is csak elektromos vagy emberi erővel hajtott járművel közlekedhetnek. „Alapvetésünk, hogy a különböző járművek a lehető legkisebb mértékben zavarják a fesztiválozókat” – tette hozzá Kádár Tamás, ennek érdekében idén egy új közlekedési tervet is készítettek a Sziget idejére.

A környezetvédelemhez tartozik, hogy a III. kerülettel határos galériaerdő melletti részt – az ott lévő védett flóra miatt – idén is lezárják, igazodva a főváros és a WWF által végrehajtott természetvédelmi területté való átminősítéshez.

A fesztiválélmény javítása érdekében a tavalyi, szokatlan szárazság miatti szállópornak is „hadat üzen” a Sziget szervezőcsapata. Egyrészt már korábban visszazöldítették a Szigetet, a folyamatos locsolást „szürkevízzel”, azaz a Duna vizével oldják meg, és egy új pormentesítő kezelést alkalmaznak a fesztivál teljes területén, melynek lényege, hogy az eljárás a levegő páratartalmát felhasználva enyhén nedves réteget képez a talajon – ezzel megakadályozva, hogy por kerüljön a levegőbe.

A vendégélményt fokozzák a Szigeten kialakított VIP helyszínek, melynek élménye tavalytól a látogatók számára is elérhető. A megvásárolható VIP jegyek egyszerre 4 VIP-szektorba is belépést engednek, amiket a Nagyszínpad, a Mastercard FreeDome, a Ticketswap Colosseum és a Party Aréna mellett alakítanak ki.

Szintén a vendégélményt javítják a Sziget területén kialakított, különböző szolgáltatásokat nyújtó kempingek. Alapvetően a két napnál hosszabb időre érkezők a Sziget egész – erre engedélyezett – területén felállíthatják a sátraikat, de aki ennél többre vágyik, azt várja a Siesta Kemping a Sziget észak-nyugati részén, ahonnan csak egy lépés a Sziget Beach by Tanqueray, de árnyas helyszínt nyújt a bejárathoz közeli Park Kemping is. A fesztivál keleti területén terül el a Sziget Ville, telepített szállásokkal, a Karaván Kempingbe pedig saját lakókocsikkal lehet érkezni. A Podpadopolis egy különleges kempingfalu, amely a hagyományos sátrak egy kiváló alternatívája, különböző szolgáltatásokkal. A Szigeten a legkülönbözőbb előre telepített szállások vehetők igénybe, amelyek mind remek alternatívát kínálnak a magunkkal hozott (és sokszor a fesztivál területén hagyott) sátrak helyett.

Továbbra is a K-híd utáni belső területen lesz a Sziget bejárata és megmarad a tavaly bevezetett beengedő rendszer, illetve a kiengedés menete, melynek okán gyorsabb és biztonságosabb a nagy koncertekre érkezők távozása. „Tavaly három teltházas vagy közel teltházas napunk is volt, az akkor bevezetett rendszer jól vizsgázott. Idén szintén számítunk kiemelkedő napokra, immár a tavalyi pozitív tapasztalatok birtokában” – mondta a főszervező.

Greener Fesztivál

Az idei év egyik újdonsága, a már fentebb említett vendéglátás fenntarthatóságának fokozása. Alapvető cél, hogy kisebb karbonlábnyom mellett elkészülő ételeket kínáljanak a vendéglátóhelyek. Ennek érdekében a szervezők kampányt indítottak a vendéglátósok körében, aminek következtében a vendéglátó partnereink 80%-a legalább két vegetariánus főételt fog kínálni, sőt 40% feletti lesz a vöröshúst egyáltalán nem kínáló partnerek aránya. A kampány célja volt továbbá, hogy a vendéglátósok minél nagyobb arányban használjanak magyar élelmiszert. Bevezettek egy hét pontból álló fenntarthatósági kritériumrendszert is, amiből legalább két kritériumnak minden vendéglátósnak meg kell felelnie.

Tavaly a fesztivál teljes hulladékának 42 százalékát hasznosították újra, az idei cél, hogy ez a mennyiség legalább 50% legyen. Tovább folyik a munka a kempingezés hulladéktermelésének visszaszorításáért. Gyűjtik a fesztiválozók ezzel kapcsolatos videóüzenetben tett ígéreteit; sőt idén már külön kempingrészt is biztosítanak azoknak, akik hulladékmentes környezetben szeretnék tölteni az időt, és ezért vállalják az elköteleződést.

Három új, nagykapacitású ivóvíz állomást telepítenek a fesztiválon, ahol hűtött csapvizet tölthetnek a kulacsaikba a látogatók, ezzel is csökkentve a PET palackok számát, a DRINKiQ támogatásával.

A Diageo és a Sziget idén is közösen hívja fel a figyelmet a tudatos, felelős alkoholfogyasztás fontosságára a DRINKiQ alkoholedukációs programmal, amelynek üzeneteivel a Sziget alkalmazásában, a Fesztivál Túlélési Kalauzban, továbbá a helyszínen hat különböző dizájnnal, üzenettel ellátott re:poharakon, és már az ívóvízpontokon is találkozhatnak a bulizók. A DRINKiQ.com oldalon egy kvíz mellett önértékelési tesztet és alkohollal kapcsolatos tényeket, hasznos információkat találhatnak a látogatók.

És idén – kísérleti jelleggel – külön karbon kompenzációs programot indítanak a fesztiválra repülővel érkezők számára. Az a cél, hogy pár éven belül a repülős utak nagy része kompenzálva legyen.

Nagy zenei helyszínek

A nagy zenei helyszínekről Csiszár Virág, a Sziget booking menedzsere számolt be. A lista már majdnem teljes, lássuk mit nyújt zenei téren az idei fesztivál a látogatóknak!

A booking menedzser elöljáróban elmondta, hogy az előadók, zenekarok meghívásánál idén is a hagyományos elvet követték, tehát a fellépők között megtalálunk nagy világsztárokat, befutott neveket, itthon még nem látott előadókat, friss, izgalmas, feltörekvő tehetségeket is.

Nagyszínpad felhozatalával kapcsolatban Virág elmondta, hogy a hat nap alatt hét headliner szintű fellépőt is sikerült idén meghívni. Ők a Florence + the Machine az első naponmajd sorban az Imagine Dragons, David Guetta, a Mumford & Sons. Hétfőre két „főfellépő” is jut, név szerint Lorde és Macklemore, majd a Sziget zárónapján korunk egyik legnagyobb sztárja, az Oscar-, Golden Globe-, és sokszoros Grammy-díjas Billie Eilish lép fel – először Magyarországon.

Tovább sorolva a Nagyszínpad programját, a Sziget első napján itt lép fel Sam Fender, Foals, Son Mieux. Másnap a nemzetközi sorban jön Yungblud, Easy Life. Szombatra érkezik Niall Horan és Mimi Webb. Vasárnap lép fel Arlo Parks és az AJR. Hétfőn a headlinerek előtt lesz Caroline Polachek és Lazza. Sziget utolsó napján pedig jön girl In red és Yung Lean.

Csiszár Virág már tavaly jelezte, hogy a Nagyszínpadon olyan hazai fellépőknek adnak helyet, melyek egyedi, máshol nem látható produkciókkal készülnek a Szigetre, akár lökést adva ezzel a zenészek nemzetközi karrierjének is. Ennek jegyében idén a Nagyszínpadon lép fel a Halott Pénz, Carson Coma és Dzsudló. A booking menedzser hozzátette, hogy hazai zenei fellépők természetesen nagy számban ott lesznek a Sziget több helyszínén is. „Csak az úgynevezett „nagy” helyszíneken – a Nagyszínpad mellett az Arénában, a Colosseumban, a Freedome-ban – majd’ félszáz hazai zenei formációnak biztosítunk fellépési lehetőséget, nem beszélve a további helyszíneinkről.

AZ EDM epicentruma idén is a Party Aréna, ahol naponta különböző nagy partybrand-ek mutatkoznak be. Az első nap a Q-Dance társaságé, akik az elektronikus zene keményebb stílusaira, főleg a hardstyle-ra, a hardcore-ra és a hard trance-re helyezik a hangsúlyt. Először csatlakozik a Szigethez az Awakenings. A techno partikat és fesztiválokat szervező holland csapat nevéhez fűződik például a világ legnagyobb techno rendezvénye, az Awakenings Summer Festival. Az univerzum legnagyobb drum&Bass és dubstep partijaként elhíresült Rampage szintén helyet kap az idei augusztusi bulifolyamban és ugyanazon a napon mutatkozik be a Next Level. A house területén már ismert előadók és feltörekvő tehetségek terepe lesz a Szigeten is a Higher Ground. Be Massive mára meghatározó színfoltja a hazai party világnak, nemzetközi előadókat is felsorakoztatva. Vintage Culture néven ismert, brazil DJ és lemezproducer indította útjára a Born Of Music Addiction partysorozatot, ami most a Szigetre is megérkezik. Csiszár Virág a Party Aréna hatnapos programjából néhány nevet is kiemelt, így mások mellett itt fellép majd Adam Beyer, Reinier Zonneveld, Diplo, Tale Of Us valamint a Brazíliából érkező előadók a BOMA napra, név szerint Maz, Ashibah, Mochakk és Vintage Culture.

Az alternatív elektronikus zene legjobbjait gyűjti egybe a Sziget – ókori amfiteátrumokat idéző – buliszínpada, a TicketSwap Colosseum, mely tavaly újragondolva és exkluzív külsőbe öltöztetve tért vissza. Az idén tovább szépülő, látványos dizájnelemeivel lenyűgöző és minden igényt kielégítő hang- és fénytechnikával felszerelt helyszín sztársátra több mint 60 előadót vonultat föl a 6 nap alatt. Köztük lesz a Herrensauna XXL, négy nagy DJ-t összefogó formációja, de jön majd az ausztrál gyökerű, Londonban élő Mall Grab, a meghatározó jelentőségű techno DJ és producer, Jeff Mills, az egyik legismertebb német house és techno DJ és producer, Dixon, az olasz elektronikus tánczenei DJ, Dj Tennis. Szintén a Colosseum vendége lesz a német elektronikus zene egyik legkiemelkedőbb előadója, a háromszoros DJ Awards-nyertes, Sven Väth, a techno egyik leggyorsabban feltörekvő DJ-je, Kobosil valamint a zenéjével az érzelmekre ható francia techno producer, I Hate Models.

Az alternatív zenei irányzatokat tömörítő FreeDome presented by Mastercard nagysátrában is sorjáznak már a nevek. Itt lép fel, mások mellett, az angol producer, zenész, DJ, Bonobo, a szintén angol hip-hoper, Loyle Carner, az elsősorban mély és progresszív house zenét előadó Ben Böhmer, az angol indie pop zenekar, a The xx tagjaként is ismert Jamie xx. Jön továbbá a német elektronikus zenei szupercsoport, a Moderat, a Nothing but Thieves angol rockbanda, a francia-amerikai elektronikus zenei projekt, az M83, valamint a punk vonalat hozza az Amyl And The Sniffers. Itt lesz továbbá SG Lewis angol énekes-dalszerző, zenész, az angol poszt-punk zenei duó, a Sleaford Mods és az Amerikából érkező rapper/énekesnő 070 Shake. És persze itt is lesznek magyar fellépők, itt lép fel Krúbi, Jazzbois és az Ivan & The Parazol.

Kardos József programigazgató a további zenei és a rendkívül változatos nem zenei programokról beszélt:

Love Revolution Special a Nagyszínpadon

Idén is visszatér a Nagyszínpadra a Love Revolution Special , hogy az átállások közti szünetben minden nap 10 percben olyan előadásokkal és rövid felszólalásokkal színesítse a programot, melyek a körülöttünk zajló társadalmi változásokra, valamint az ezzel kapcsolatos kollektív felelősségre igyekeznek felhívni a figyelmet. A kiemelt témák ezúttal is világszerte relevánsak: a környezetvédelem, az emberi jogok, az egyenjogúság és a béke fontosságára reflektálnak. A meghívott hazai és nemzetközi vendégek mellett ismét színpadra lép a Superar gyermekkórus, hogy közös éneklésre buzdítsa a közönséget.

Európa Színpad

Az Európa Színpad új helyen, de változatlan lelkesedéssel és színes programkínálattal várja a látogatókat. A színpadon olyan – nem csak európai – formációk lépnek fel, akikről a szervezők úgy gondolják, hogy egy-két éven belül helyet kaphatnak a fesztivál nagyobb színpadainak programjában is. A színpad fő célja a még nem befutott, de minőségileg jó és újszerű zenekarok bemutatása. Fontos változás, hogy a programhelyszín idén átkerül egy nagyobb rétre, mert a tapasztalatok alapján a koncertek sokkal több embert vonzottak, mint ahányan kényelmesen elfértek a színpad előző helyén.

Néhány fontos fellépő, akiket idén a színpadon láthat a közönség: végre megvalósul a finn rapper Asa Masa és az olasz rapper Mezzosangue, illetve a lett Shishi koncertje, ami tavaly betegség miatt maradt el. Láthatjuk még a harmadik album megjelenése után járó angol, indie rockot játszó Amber Run triót. A nagyon fiatal, de annál sikeresebb olasz Stain The Canvas metál zenekar már többször járt Budapesten, de most először jönnek a Szigetre és lelkesen készülnek, hogy előadják közös dalukat az amerikai Call Me Karizma-val, aki szintén aznap lép fel európai fesztivál-turnéja keretén belül. Itt lesz az észt elektronikus indie popper NOËP, a különleges produkcióval érkező spanyol Queralt Lahoz, az egyre nagyobb sikereket elérő belga The Haunted Youth, az ír kocsmazenét játszó The Mary Wallopers és az angol pop énekes Adam French is, míg a programot utolsó este a hazai Sziámi AndFriends zárja.

dropYard powered by BOLT

Sziget tavaly nagy sikerrel debütált új helyszíne a dropYard, ami az urban style-t képviseli a fesztiválon. Itt találhatók a break, a hip-hop és a rap stílusok legizgalmasabb előadói a világ szinte minden szegletéből.  Hasonlóan a tavalyi évhez, ezúttal is a tánc és a mozgás uralja a színpad programját a délelőtti és a kora délutáni órákban, hogy aztán az este és az éjszaka az izgalmasabbnál izgalmasabb koncertekről szóljon.

Mivel a break műfaj a 2024-es Olimpián debütál Párizsban, a dropYardon is kiemelt figyelmet fordítanak a szervezők a stílus bemutatására. A program ezúttal is a reggeli “BREAK YOGA”-val indul, melyet workshopok, fellépések és táncpárbajok követnek. A sok külföldi csapat mellett a hazai táncosok is teret és lehetőséget kapnak a bizonyításra. A Cypher Town szervezésében elindult egy kvalifikációs folyamat is, ahol a legtehetségesebbek a Sziget közönsége előtt mutathatják be tudásukat. A hip-hop kultúrában a táncosok mellett a DJ-k szerepe is vitathatatlan, éppen ezért a szervezők több nemzetközi és hazai DJ-t is meghívtak közreműködőként a nappali programok táncpárbajaihoz. A nappali workshopok különböző tematikával várják a Szitizeneket, akik így akár hat különböző stílus alapjait is elsajátíthatják. Ismét lesz breaking workshop, azon belül: footwork, powermove, toprock stb., illetve több más stílus is, mint például a house vagy a hip-hop. A táncpárbaj ismét teret ad a Szitizeneknek is, így bárki leadhatja nevezési szándékát és versenghet a meghívott fellépőkkel. Az ALL STARS battle, ahol a legnagyobb nevek mérkőznek meg egymással, idén is a szombati napon lesz megtartva a késő délutáni órákban.

A koncertprogramban továbbra sem a legnagyobb sztárokra kell számítani, itt inkább csemegézni lehet a sok, itthon talán még ismeretlennek számító fellépő között, akik bizonyára idén is nagy tömegeket fognak megmozgatni.

Az éjszakai DJ-szettek a színpad zenei stílusához passzolnak, kiegészítve olyan új kezdeményezésekkel, mint például a Hollandiából indult új őrület, a memetechno.

Az esti fellépők közül az ukrán Alyona Alyona korábban is fellépett már a Szigeten, de azóta is töretlen sikerrel turnézik világszerte. Bizzey jelenleg Hollandia No 1. rappere, aki élő fellépése után közvetlenül, LEYO néven DJ-szettel is készül. Nagyon várjuk az angol Ayrtn és a szintén angol, rövidesen remek új albumát megjelentető Proph fellépését. Franciaországot a 47TER és Josman képviseli, ráadásul ugyanazon a napon lépnek fel. Távol-Keletről érkezik az őrült show-val készülő koreai Balming Tiger, a japán Kazuo & Taha és a kínai Alice Longyu Gao. Hazai fellépőink, akikhez mind csatlakoznak vendégek, ’featek’: 6363 & Lil Frakk, Co Lee, Sisi, Beton.Hofi, On The Low: Ekhoe, PowerPuff, AKC Misi, Kisé.

Global Village

A Global Village színpadára ezúttal is a világzene legjobbjai kaptak meghívást a Balkántól Dél-Amerikáig, Malitól Koreáig és Indiától a Közel-Keletig. A programban helyi sajátosságok, egyedi ritmusok, nyelvek és hangszerek sokasága található meg, miközben a zenei stílusok sora a hagyományos hangzásvilágtól egészen az elektronikus zenéig terjed. Napközben zenei workshopok várják a látogatókat, de természetesen a koncertek sem maradnak el, így bármely napszakban lehet játszani, zenélni és táncolni.

A budapesti Stéfania Allstars salsa órájával indul a bemelegítés, majd kalipszó zenére lehet tovább táncolni a Kanadában élő trinidadi Kobo Town, a mexikói cumbia punk stílust képviselő Band Son Rompe Pera, illetve a magyar fiatalok kedvence, a Bohemian Betyars folk-ska-punk slágereire.

A Global Village programja világkörüli utazásra csábít. Az odesszai Kommuna Lux és a kanadai székhelyű ukrán Balaklava Blues projekt szabad dallamaival, Norvégiából a feltörekvő progresszív folk banda, a Gangar, míg Szlovákiából Varkocs hív etno-punk dorombjával felfedezőútra. Marcela cigány énekesnő párizsi együttese, a német Lakvar multikulti bandája, valamint a francia-görög Deli Teli zenei koktélja, amely ötvözi a 60-as évek rock’n’rollját és a hagyományos görög tsiftetelit, mutatja be a nemzetek diverzitását. Az angol The Langan Band új páneurópai albumával rukkol elő, amelyet a kelta és cigány stílusok ihlettek. Réunion szigetéről érkezik Ti’Kaniki, de lesz lehetőség az észt duó, Puuluup őrült produkcióján tombolni vagy a görög etno ska-rock előadó, Koza Mostra koncertjén pogózni. Az örömteli belga fúvószenekar, az Orchestre International du Vetex is szeretettel várja majd az érdeklődőket. Ha pedig Vinicio Capossela neve elsőre nem lenne ismerős, elég hinni az olasz fesztiválozóknak, akik biztosan nem fogják kihagyni a fellépését. Több művészi együttműködés is megvalósul a Szigeten, ilyen például a francia Alright Mela kollaborációja a pakisztáni qawwali énekessel, Shahzad Santoo Khannal, vagy az Al-Qasar amerikai-francia-libanoni-örmény kollektívája, akik visszatérve a gyökereikhez “arab fuzzt” játszanak. Közel-Keletről érkezik a Besh o droM-on felnövekvő új izraeli balkán-klezmer banda, a Pulkes-t, akárcsak a jól ismert anna RF keleti elektro-etnikai reggae dallamaival. A hazai fellépők közül a Manaky reggae zenekara és MORDÁI etno-dark-rock bandája látogat el a fesztiválra. Többféle afrikai zenei stílust is hallgathatnak a látogatók, a Madalitso Band roots duó Malawiba kalauzol, Bamako forró éjszakáit idézi a táncos Bamba Wassoulou Groove, de nem szabad megfeledkezni a Maliból érkező Djely Tapa díváról sem, aki egy karizmatikus fellépéssel lep meg mindenkit. Lass, az „új Youssou N’Dour” Szenegálba repíti a látogatókat, a BCUC segítségével pedig Dél-Afrikába kirándulhatnak az érdeklődők.

És hogy ne csak a zenéről szóljon a helyszín: Indiából érkezik a Circus Raj lélegzetelállító produkciója, hogy akrobatákkal, zenészekkel, kötéltáncosokkal és egy fakírral nyűgözzék le a közönséget. A merészség, a dráma, a tradicionális dallamok és a bravúrok színes ötvözete ez a show! A francia Archibald Caramantran társulat Congo Massa óriásbábjai is táncra hívnak, egy zsiráf, egy zebra és két gyönyörű madár kíséretében.

Tribute Színpad presented by AMC

A Tribute Színpad idén is a megszokott formájában tér vissza, és minden este tizenegy órától két produkcióval várja az örökzöld slágerek rajongóit. A legnagyobb kedvenceket ebben az évben a Nirvana by Lugosi Dani & Takács Vilkó, az ACid/DC (ACDC tribute), a Blue Cold Jalapenos (Red Hot Chilli Peppers tribute), a Foo Lighters (Foo Fighters tribute), az olasz Eurosmith  (Aerosmith tribute), a holland Bald As Love (Jimmy Hendrix tribute), és a Small Things (Blink 182 tribute) szolgáltatják, de színpadra lép a Peter Andorai & The Graceband (Elvis tribute), a Don’t Stop The Queen (Queen tribute), az MJ HiStory (Michael Jackson tribute) Hollandiából, valamint a töretlen sikert arató ABBA Tribute Show is. Szombaton hagyományteremtő módon egész este a jövő generációja képviselteti magát, ugyanis ekkor csap a húrok közé a hazai Street Sixteen.

Sztereo Színpad

A Sztereo Színpad – a sokféleképpen hívott, volt Retro Színpad – idén megújul, új néven, új helyszínen, nagyobb tánctérrel és szélesebb programkínálattal várja a fesztiválozókat. Délutánonként az érdeklődők K-POP és egyéb tánc workshopokon sajátíthatják el a salsa, a brazil szamba, a funky, a testdobolás, a boogie-woogie és a bachata alapjait. Este pedig a már megszokott örökzöld slágerek legnagyobb hazai előadói mellett aktuális kedvencek is színpadra lépnek, szombaton pedig a német Bellini eleveníti fel a ‘90-es évek latin pop slágereit többek között a ‘Samba de Janeiro’ című számmal. A hazai vonalat az Animal Cannibals, a Bon-BonVarga ViktorCsordás TibiKrisz Rudi és L.L. Junior képviseli, az ikonikus hazai női előadók közül pedig Szandi és Zoltán Erika buzdítja táncra a közönséget. A látogatók meghallgathatják a televízióból megismert előadók számait is, fellép például az X-Faktorban bemutatkozó Kiss Kevin, AleeNemazalány-Sofi, AK26 és a legutóbbi győztes, Berni-Sólyom Bernadett is. Az idén nagy sikert arató, Zámbó Jimmy kultuszát feldolgozó sorozat filmzenéjét éneklő Peter Šrámek is színesíti a programot, de nem hiányozhat a felsorolásból a NECC Party sem, melyen ezúttal is a múlt legnagyobb slágerei csendülnek fel.

Music Box

Idén az ArtZone-on belül kap helyet a Music Box színpada, mely délután fél három és este fél nyolc között várja a singer-songwriter műfaj kedvelőit, élükön olyan előadókkal, mint a milliók által ismert Charlie Cunningham az Egyesült Királyságból, vagy az izlandi hangzásvilág kedvelőinek figyelmébe ajánlott Jófríður Ákadóttir aka JFDR, a díjnyertes film, a Backyard Village társ-zeneszerzője.

A hazai vonalat erősíti többek közt Cz.K. Sebő, Boebeck, Kolibri, Vavra Bence, O’Sullivan és Henri Gonzo, csakúgy, mint a Margaret Island ritkán látott akusztikus formációja. Nóvé Soma, aki nevéhez számos zenekar fűződik, ezúttal rendhagyó akusztikus koncerttel készül kedvenc népdalaiból válogatva. De fellép még itt Sallai Laci, Juhász Zoli, valamint a Kikeltető tehetségkutató verseny egyik díjazottja is.

A színpad igazi nemzetközi programmal várja a látogatókat, hiszen többek között fellép az Egyesült Királyságból érkező Mychelle, valamint Blair Dave, az ausztrál Jack Botts és honfitársai, a The Dreggs, a francia Joe Bel, az ukrán Promsonya, akárcsak a német Amistat vagy épp a román Andrei Irimia is, Jorge Luis Pacheco pedig Kubából érkezik a Music Box színpadára.

Sziget Beach by Tanqeray – Everness Chill Garden

A tavalyi sikeres együttműködés után idén is a Tanqueray lesz a Sziget Fesztivál gin partnere, exkluzív márkahelyszínnel, a Sziget Beach by Tanqueray-jel. 2023-ban is beach bárral és számos meglepetés programmal várják a fesztiválozókat a Sziget északi csücskében. Újdonság lesz az alkoholmentes Tanqueray 0.0%, így a sofőröknek sem kell gin tonic nélkül maradniuk. Továbbá a Tanqueray Rangpur Lime, ami egy friss citrusos karakterű gin a zamatos mandarin, gyömbér és babérlevél ízjegyeivel.

A tudatosság, a feltöltődés és a közösségi lét élvezetének tere lesz az idei Everness Chill Garden helyszín. Az Evernessia színpadon a nappali órákban a tudatosság, a fenntarthatóság és az önfejlesztés témakörébe tartozó előadásokkal és kerekasztal-beszélgetésekkel várják az érdeklődőket a szervezők, este pedig a hangulathoz illő koncertek lesznek nemzetközi és magyar formációkkal.

Többek között olyan zenekarok látogatnak el hozzánk, mint a Curawaka Brazíliából, a Cosmyte és David Lesage Franciaországból vagy az Organica Elemental Svájcból. A koncertek után a hazai chill DJ-k legjobbjai játszanak majd hajnalig, mint Dynamic IllusionQuantum ProgressEl Poncho és Pangani Ausztriából.

A Sutra színpadon minden a mozgás körül forog majd, számos jógafajtát és önismereti táncot kipróbálhatnak az ide érkezők, mint például az acro jóga, a tantra flow vagy az astanga jóga. Zenei workshopokon lehet ismerkedni a csodálatos handpannal, a didzseriduval vagy akár a tradicionális magyar hangszerrel, a dorombbal.

A Miraculum közösségi terében a főszerep az alkotásé, a játéké, az izgalmas workshopoké és a minőségi együttlété. Az Everness helyszínt jó szívvel ajánljuk mindenkinek, aki ki szeretne szakadni egy kicsit a fesztivál forgatagából és feltöltődésre vágyik.

LightStage

A LightStage napközben fiatal és tehetséges, feltörekvő és már elismert zenészek koncertjeivel, este pedig változatos DJ-szettekkel várja a látogatókat. A helyszín egyben egy kényelmes, árnyas pihenőhely is, ahol a Szitizenek remek koncerteket hallgatva készülhetnek az estére, vagy magával ragadó ritmusokra rophatják egy igazán különleges atmoszférájú tánctéren. Idén fellép például Nick Welsh, aka King Hammond, a brit ska ikonikus alakja, aki Lee Scratch Perry -vel nyert Grammy-díjat; az eklektikus jazz és hip-hop szextett, az olasz Studio Murena; és a fiatal madridi popcsillag, África Adalia is.  A régmúlt riviérájára repít az olasz szenzáció, a romagnai hagyományos tánczenét, a lisco-t punkkal és elektronikával ötvöző Extraliscio.

Nem zenei programok

Cirque du Sziget

A Szitizenek egyik legkedveltebb programhelyszíne, a Cirque du Sziget a már megszokott helyén, de ha lehet, még több és még színesebb kínálattal vár mindenkit. Az 1000 férőhelyes nagy cirkuszi sátorban és a külső szabadtéri helyszíneken kora délutántól késő éjszakáig folyamatosan váltják egymást az izgalmasabbnál izgalmasabb produkciók. A sátorban négy társulat előadása lesz látható minden nap.

Sziget és a Cirkusziskolák Nemzetközi Szövetsége (FEDEC) közötti együttműködésnek köszönhetően idén két cirkusziskola növendékei is bemutatkozási lehetőséget kapnak a fesztiválon. A tavaly elmaradt guineai Amoukanama Circus FA című produkciója a külső színpadon lesz látható minden nap. Mivel tavaly beválogatták őket az America’s Got Talent programjába, ezért idén tesznek eleget a Sziget meghívásának. A másik cirkusziskola, a Baross Imre Artistaképző János vitéz adaptációja pedig a sátor programját nyitja minden nap.

Az ukrajnai háború elől a helyi cirkusziskolák hallgatói részben Budapestre, illetve részben Prágába menekültek. A prágai Cirk La Putyka társulat vállalta a hozzájuk menekült fiatal akrobaták és növendékek művészeti képzését. A Boom Vol. 2. című előadásban cseh és ukrán fiatalok közösen lépnek színpadra, szakmai tudásuk bemutatása mellett pedig személyes történeteiket, tapasztalataikat is megosztják a nézőkkel.

A kanadai Cirque Alfonse társulatát nem kell bemutatni a Sziget közönségének, hiszen harmadszor térnek vissza a fesztivál színpadára. A családi formációban három generáció tagjai lépnek fel együtt, a nagypapától az unokákig, és legújabb, Animal című darabjukban is a rájuk jellemző humorral és természetességgel bűvölnek el mindenkit.

A sátor programját minden éjszaka a világhírű ausztrál társulat, a Circa zárja a Humans 2.0 előadásával. A társulat vezetője, Yaron Lifschitz az emberi test vélt korlátait megcáfolva hozza ki a maximumot az akrobatákból. Könnyed és mégis lírai előadásmódjukat látva senkiben sem maradnak kételyek, hogy miért ők a világ egyik legfelkapottabb kortárs cirkusztársulata.

A sátorban futó előadások közötti idősávokban a külső színpadé a főszerep. Idén többek között fellép a francia Das Arnak társulat három női akrobatája, akik az ősi kínai technika, a hajon függés műfaját mutatják be. Ugyanitt lesz látható az argentin manoAmano társulat kínai rudas előadása is. Talán az egyik leglátványosabb előadás idén a marokkói Cirque Colokolo Chouf Le Ciel című produkciója lesz, amelyben az akrobatika mellett a zsonglőrködés és a hip-hop tánc is fontos szerepet kap tradicionális és elektronikus zenei kísérettel. A külső színpad programját minden éjszaka az elmaradhatatlan tűzshow zárja a legjobb magyar tűzzsonglőrök kifejezetten a Szigetre készülő előadásával.

Theatre-and-Dance Field

A tavaly megújult színházi helyszín két szabadtéri színpaddal és sok-sok egyéb, a színházi réten megvalósuló programmal várja a kortárstánc és színház iránt érdeklődő fesztiválozókat. 12 különböző országból érkeznek produkciók – többek között kubai, mozambiki, svájci, magyar, francia és olasz előadók lépnek fel minden nap déltől egészen a késő esti órákig.

Három alkalommal látható a holland Panama Pictures lélegzetelállító Into thin air című, a kortárstáncot és a cirkuszt ötvöző produkciója – a három akrobata szinte a levegőben úszva, repülve hazudtolja meg a gravitációt. A baszk Hika Teatro 10 fiatal táncosa a helyi tradicionális mozgásnyelvet ötvözi a hip-hoppal, miközben a tinédzserek saját problémáikról beszélnek tabuk nélkül, elképesztő őszinteséggel. A fiatal svájci Collectif Ouinch Ouinch társulat Happy Hype című előadása az elmúlt egy évben számos színház és fesztivál közönségét hódította meg, idén nyáron pedig a Szigeten mutatják be őrült előadásukat, melybe a közönség is bekapcsolódhat. A kubai Company Rosario Cárdenas és a Momentos társulatok koprodukciójában készült Brutal című előadás koreográfusa az a Nelson Reguera, akit a magyar közönség a Frenák Pál Társulat táncosaként ismerhetett meg. Fantasztikus táncosokat és dinamikus, kiváló minőségű kortárstáncot láthatunk tőlük két estén át. A berlini Frantics Dance Company Last Space című produkciójában a táncosok saját személyes, mély történeteikbe, a tudatalattijukba engednek bepillantást a breaktánc és a kortárstánc nyelvén.

A baszk Ertza társulat Otempodiz című kortárstánc produkciója két világ találkozása: egy baszk koreográfus és két mozambiki táncos különböző megközelítése az időről a mozgás nyelvén. A darabban a nyugati és az afrikai gondolkodásmód ütköztetése és összeolvadása látható. A fesztiválon látható még a spanyol Led Silhouette és Marcos Morau Los Perros című duója, illetve az olasz Spellbound Contemporary Ballet két izgalmas koreográfiája is. Természetesen a hazai tehetségek sem hiányozhatnak a programból, többek között fellép Juhász Kata, Pataky Klári és Váth Máté is.

A francia Compagnie Dyptik társulat visszatérő vendége a helyszínnek. A táncosok öt délutánon át egy épített fémszerkezetet használva színpadként, kortárs és hip-hop elemeket ötvözve mutatnak be meghökkentő bravúrokat. Az előadásuk egy palesztin menekülttáborban tartott workshop alapján született, és az ott szerzett tapasztalatokat veszi alapul. A késő esti órákban minden este az angol Requardt & Rosenberg művészpáros Future Cargo című produkcióját lehet majd látni a színházi réten. Az előadás érdekessége, hogy a nézők a zenét egy fejhallgatón keresztül hallhatják, miközben a fellépők egy hatalmas kamion platóján elevenítenek meg egy science fiction-szerű világot, ahol a tánc, a látvány és a hangok összessége kápráztat el mindenkit.

Ahogy a visszatérő látogatók már megszokhatták és megszerették: a Sleeping Beauty Project alvó installációja délutánonként egész héten nyitva áll a pihenésre vágyó Szigetlakók számára, akik egy vezetett alváson vehetnek részt.

Ebben az évben érdemes éjszaka is ellátogatni a helyszínre, hiszen két fényinstalláció is a fények varázslatos birodalmába repíti a nézőket. A portugál Telmo Ribeiro Clouds in Garden elnevezésű installációja lézerek és füst segítségével varázsolja misztikussá a területet, azt az érzést keltve, hogy a fesztiválozók épp egy színpompás felhőn haladnak át. A résztvevők mozdulataikkal maguk is alakíthatják a felhők alakját, elmosva a határokat a valóság és az illúzió között. A magyar művész, Gévai Bálint Glowing Leaves című munkája különleges vetítési technikát alkalmazva kalauzolja az érdeklődőket egy rendhagyó kiállításra, ahol folyamatosan változnak a képek, és ahol maguk a környező fák és levelek szolgálnak festővászonként.

Vándor Vurstli

A Szigeten minden korosztály megtalálja a számára érdekes programokat. Kitűnő példa erre a Vándor Vurstli, ahol a nagyszülőktől kezdve az egészen kicsi gyermekekig mindenki egyformán számíthat érdekes meglepetésekre.

A Karzat Színház múltidéző házi vidámparkja a magyar vásári szórakoztatás városligeti hagyományainak őrzőjeként változatlan jókedvvel és varázslatos játékokkal várja a játékos lelkű Szigetlakókat a fesztivál minden napján. Felsorakozik számos célbadobó, -lövő és -találó játékszerkezet, amik együttesen biztosítják a közönség szórakoztatását.

A játékok mellett vendégfellépők is színesítik a helyszín programját. Itt lesz az argentin Eitis Magia, aki egyszemélyes produkciójával és fantasztikus bűvésztrükkjeivel ejti ámulatba a közönséget, de a Troula Street Theatre tréfás spanyol vándorfogorvosa is végiggurul a Szigeten a múlt századot idéző járművén. Visszatér a The Gipsy Marionettist olasz bábművész legkedvesebb marionettjei társaságában, akárcsak a katalán Sienta la Cabeza társulat, akik extravagáns frizurák készítésével lepik meg a bátor jelentkezőket és a közönséget.

Bűvész, bábszínház, jósok és jövendőmondók, zsonglőrök, artisták és mindezek megkoronázásaképpen Németország legkisebb óriáskereke várja már megszokott helyén a lelkes törzsvendégeket és a csodálkozó újoncokat, esténként pedig a magyar táncházmozgalom zenekarai adják egymásnak a színpadot és a táncparkettet.

Sétáló utcaszínházak

Nem túlzás azt állítani, hogy a Sziget talán legnagyobb színpada a sétáló utcaszínházaké, mivel a fesztivál egész területén felbukkanhatnak a produkcióik. Hét fantasztikus előadás várja a Szigetlakókat, amelyek a látvány és a meglepetés mellett a közös élményekre helyezik a hangsúlyt, hiszen a társulatok vagy éppen az általuk bemutatott varázslatos lények kapcsolatba lépnek a látogatókkal, sokszor éppen akkor, amikor a legkevésbé számítanak rá.

A holland Close-Act Saurus című produkciójában 5 méter magas sárkányszerű lények elevenednek meg a nézők szeme láttára. Az előadás során az ősi lények a közönség közt barangolnak és játszadoznak, miközben vezetőjük próbálja kordában tartani őket. A Spanyolországból érkező Sagals d’Osona 90 fős csapata a lenyűgöző katalán népszokást, a castellert hozza el a Szigetre, így a fesztivál során több alkalommal is emberi torony épül a legváratlanabb helyeken. A hagyományokat és a bátorságot, a csapatmunka erejét középpontba helyező bemutatók során a castellerek több mint 200 éves hagyományával ismerkedhet meg a közönség. A belga Fanfakids együttes olyan gyerekekből és tinédzserekből áll, akik a brüsszeli városrész, a főként bevándorlók által lakott Molenbeek sajátos, városi zenei keverékével hozzák lázba a hallgatóságot. A Deabru Beltzak, a baszk ütősök csoportja visszatér Akerrel, a boszorkányok szövetségének ördögével. A Les Tambours de Feu című előadásukban az ősi pogány szertartásokat idéző dobok ritmusa, valamint a hangszerekről és a zenészekről fellőtt tűzijáték kihagyhatatlan élmény. A francia Mécanique Vivante két futurisztikus járművön érkezik egy színpompás Szirén Zenekarral, míg a Paris Benares társulat is visszatér a Szigetre, ezúttal egy hatalmas fekete lovat hoznak, melynek megjelenése és mozdulatai nagyon is valósághűek, gigantikus mérete viszont már inkább a csodák világába kalauzolja a nézőket. Végül, de nem utolsó sorban az izraeli Asphalt Theatre a képzeletbeli Chorbastanból hozza el nekünk vonuló előadását, ahol a zene rengeteg tréfával, örömmel, komédiával és akrobatikával is párosul.

Élőszobrok

Immár negyedik alkalommal, mégis megújult formában mutatkoznak be az élőszobrok a Sziget Fesztiválon. A nyílt felhívásra jelentkező produkciók mellett a szakma két elismert képviselője a holland Élőszobor Világbajnokság és a portugál Staticman-Living Statues Masters ügynökség is delegál művészeket a fesztiválra, ezzel is emelve a színvonalat. Összesen 12 produkció lesz látható a fesztivál első 5 napján délután 16.30-20.00 óra között, a már megszokott helyszínen, a Cirque du Sziget és a Vándor Vurstli mellett található közlekedő út mentén.

Külön említést érdemel a kétszeres világbajnok, a német JOHNman interaktív produkciója, illetve a portugál Staticman, aki mozdulatlanság világrekordját is tartja több, mint 20 órával.

A mozdulatlanság művészei érdekes kontrasztot mutatnak a Sziget nyüzsgő forgatagával szemben és kedvelt programjai a napközben kikapcsolódást kereső Szigetlakóknak.

Think for Tomorrow

Átalakul a világunk, válságok és lehetőségek váltják egymást, a fiataloknak pedig olyan kihívásokra kell válaszokat találniuk, amelyekkel a korábbi generációk nem szembesültek. Hogyan tudjuk az olykor elavultnak ható szokásokat meghaladni, és az intézményeket megújítani? Jól működnek társadalmaink? Meddig tart az egyén felelőssége? A Think for Tomorrow helyszín égető társadalmi kérdéseket dolgoz fel a fiatalok szempontjából, a fiatalok bevonásával. A helyszín újdonság a Sziget Fesztivál programkínálatában, amely a Milestone Institute és a Future: Hungary együttműködésében valósul meg, amelyek középiskolás és egyetemista fiatalokkal dolgoznak azért, hogy egy olyan haladó szellemű és összetartó közösséget hozzanak létre, amely egy jobb, 21. században is versenyképes Magyarország megteremtésért küzd. A szervezők hisznek az esélyegyenlőségen alapuló progresszív társadalomban, a másokra való nyitottság, a felelősségvállalás és a szolidaritás értékei által meghatározott közösségi érzékben. A helyszín programja is ennek a filozófiának a jegyében kezdeményez vitákat a társadalmi folyamatok és az egyén kapcsolatáról.

Minden nap más-más égető témát (klímaváltozás, Mi jön a kapitalizmus után?, identitáspolitika, mentális egészség, oktatás jövője, menekültkérdés) kínál megvitatásra és kreatív feldolgozásra.

Challenge the Speaker programban a Szigetlátogatók az előadókat kérdezhetik, a látogatók kezébe kerül a diskurzus irányítása. Ezt követően a különböző álláspontokat és megközelítéseket képviselő meghívott vendégek egy asztalhoz ülnek, és ütköztetik nézőpontjaikat. A képekben gondolkodó látogatókat workshopokkal várják, ahol a művészet eszközeivel fejezhetik ki gondolataikat a napi témákról. A programok természetesen angolul kerülnek megrendezésre.

SZECESSZIÓS DETOX az Iparművészeti Múzeummal 

A budapesti Ráth György-villa szecessziós kiállításainak pazar műtárgyaival ismerkedhetnek meg az éjszakai pörgés után nyugalomra és feltöltődésre vágyók az Iparművészeti Múzeum helyszínén, a fesztivál minden délutánján. Bizsergető atmoszféra, szellemi táplálék és kijózanító ébredés vár mindenkit a hajnalig tartó partyk után. Múlt századi hangulatok Bécsből, Párizsból, Londonból, s persze Pestről a Szigeten. Másnap, ahogy azt az #artnouveau elképzelte…

Idén a Ráth-villa misztikus hölgyvendégei elevenednek meg a Sziget múzeumi helyszínén: Rippl-Rónai Vörösruhás nője bújik elő a gesztenyefák lombjai közül, vagy a látogatók együtt járhatják Párizs egykor legismertebb táncosnője, Loie Fuller fátyoltáncát, és Miss Wendy is újra felbukkanhat az alkalmi szanatóriumban, a Boldog Békeidők Szigetén.

GameLandHub 

A Game Land Hub (GLH) helyszínen mindenki megtalálhatja a számára megfelelő kikapcsolódást, hiszen a sátorban 6 helyszínen élhetik át a látogatók a flow-élményt. A Rubik-kocka egy olyan klasszikus, amely összehozza az embereket az egész világon. A fesztivál ideje alatt a látogatók megtanulhatják a játék trükkjeit és tippeket kaphatnak a helyszín játékmestereitől.

party-társasjátékok legfrissebb és legnépszerűbb formái változatos és vidám időtöltést biztosítanak. A Board Game Cafe játékmesterei többek között olyan klasszikus és új társasjátékokkal várják a játékos kedvű látogatókat, mint a Can’t Stop, az Othello, a Dobble, a Dark Stories és az Unstable Unicorns.

sakk iránt érdeklődőket (legyen szó kezdő vagy professzionális játékosokról) is szeretettel várják a helyszínen. Izgalmas mérkőzésekkel és workshopokkal szintén helyet kap a programban a látogatók nagy kedvence, a póker.

digitális játékok rajongóinak sem kell szomorkodniuk, hiszen több PS4 és Xbox konzol is várja az érdeklődőket, akik sok egyéni és páros játék közül válogathatnak, beleértve az örökzöldnek számító FIFA-t is.

Az asztali foci, más nevén csocsó már több éve a fesztiválok elengedhetetlen kelléke. A Szigeten egyéni és csapatversenyeken is összemérhetik tudásukat a látogatók, illetve oktatásokon is részt vehetnek, ha még tökéletesítenék a tudásukat a megmérettetés előtt.

Magic Mirror 

A Magic Mirror már több mint két évtizede ünnepli a szeretetet, az örömöt és egymás elfogadását. Ez az a hely, ahol a látogatók átadhatják magukat a pillanatnak, felfedezhetik belső énjüket és megtudhatnak mindent az LMBTQ+ közösségről, amit eddig sosem mertek megkérdezni. A programban magával ragadó filmvetítésektől kezdve panelbeszélgetéseken, workshopokon és angol nyelvű stand-up comedyn át a koncertekig megtalálható minden, ami a Közösséget igazán sokszínűvé teszi. A mára már legendássá vált bulik pedig tökéletes lehetőséget kínálnak arra, hogy a Szigetlakók áttáncolják az éjszakát, új barátokat szerezzenek, szerelembe essenek és elengedjék magukat ebben a nyitott és elfogadó közegben.

A már hagyományosnak tekinthető filmprogramban helyet kapott idén a pakisztáni Joyland c. film főszereplője, aki önmagát merészen felvállalva transz nőként tör utat művészetének egy rendkívül konzervatív országban. Hozzá hasonló utat jár be a spanyol énekesnő, LaSol is, aki most megjelent és igencsak táncosra sikeredett nagylemezét mutatja be a Magic-ben, de az önmaguk igazságáért küzdő művészek között köszönthetjük a balti tematikus éjszakánkon fellépő észt Köstert is, aki nem hajlandó elfogadni a bináris korlátokat, és annál sokkal nagyobb egyéni szabadságért kiált.

Igen mély társadalomkritikát mutat be a katalán Lluís Garau Flesh című performansza, amelyben az előadó táncos-koreográfus a darab valós idejében kapcsolódik fel szexchat-oldalakra, és mutatja meg a meleg közösség egy részének mindennapjait. Még egy katalán vendége lesz a sátornak, nevezetesen a queer elméleteket gyakorlatiasan is megragadó Na Pai , aki két workshoppal segít eligazodni a különféle életmódok és kapcsolati formák között: a non-monogámiáról és a „szexuális tőkéről” szóló workshopjai egészen meglepő perspektívába állítják a kapcsolati formákat – legyenek bármilyen irányultságúak.

Az egymáshoz kapcsolódás alternatíváiért azonban még a szomszédba sem kell menni: a fiatal magyar koreográfus, Kovács Domokos Tryangle című előadása – amelyben a Sziget koprodukciós partnerként is részt vesz – azt vizsgálja, hogyan befolyásolják a tradicionális férfi-női szerepek egy párkapcsolat dinamikáját, mennyire predesztinálják a kapcsolati erőviszonyokat a társadalom által elvárt, hagyományos szerepkörök. Részben hasonló kérdésekkel és a tánc egy egészen más formájában foglalkozik a világhírű izraeli duó, Yossi Berg és Oded Graf darabja, a When Love Walked In , amely a gyökeres különbséget vizsgálja aközött, ahogyan a nyugati kultúra tanítja számunkra a szerelmet, és amit a valóságban megélünk. Hasonló lehetőségeket keres teljesen más kifejezésmódon és dinamikán keresztül a pécsi Savage Works légi akrobatikát kortárstánccal vegyítő Flip It című előadása is, amely a kapcsolódási formák különféle lehetőségeit kutatja lenyűgözően látványos formában.

A szerelemkép persze nem csak a táncban jelenik majd meg: az évről-évre egyre sikeresebb Mirror Talks beszélgetések is kitérnek rá (The Construction of LoveSex & Drugs & Alcohol), ám szélesebb értelemben vett társadalmi kérdések is napirendre kerülnek, így például a nyugat- és kelet-európai Pride-ok közötti különbségekről is szó lesz (East of Pride ), no meg persze arról, hogy mi mindent jelent a gender, és mekkora jelentősége van a mai világban – nem csak az LMBTQ+ kultúrán belül… A gender jelentőségét – és elhanyagolhatóságát – rendkívül jól képes megragadni a magyar Amadea is, aki a szabadtéri színpadon vet fel üdítő megközelítéseket az androgünökkel kapcsolatban.

A Magic Mirror ad otthont a már sok éve sikerrel működő angol nyelvű stand-up comedy programnak, a Sziget Comedy-nek. Továbbra is Dave Thompson a program házigazdája, aki Tinky Winkyt játszotta a Teletubbiesban és már hatodik éve minden este két-két meghívott humoristát lát vendégül a Sziget Comedy színpadán. Idén nyáron kilenc országból érkeznek stand-up előadók, többek között Bangladesből, Japánból, Indiából, Magyarországról, Finnországból, Új-Zélandról és Németországból.

A külső színpad főként a workshopokat szolgálja: itt tartja majd voguing workshopját a spanyol Raisha Cosima, aki már-már családtagja a Magic csapatának. Hazai viszonyok között is van azonban kitől leckéket venni: Balogh Bence csapata urban dance órákat tart majd, ha pedig a látogatóknak nem elég a saját testük a mozgáshoz, hullahoppot ragadhatnak az ausztrál Chris Gogler óráján!

A Magic legismertebb oldala az éjszakai bulik világa. A legnagyobb várakozást a naponta 23 órakor bemutatott main show szokta jelenteni, ahol megint valami egészen újjal rukkolnak elő a szervezők. Ezúttal a brit Queenz nyűgözi le a látogatókat, amelynek királynői egyszerre fogják kitáncoltatni és kiénekeltetni mindenkiből még a lelket is az elmúlt évek legnagyobb melegslágereinek ritmusára.

Az éjszakai sávban lesz látható az amerikai Cakes Da Killa, aki jó ideje borzolja a kedélyeket. Szókimondó szövegeivel, az r’n’b-t house ritmusokkal vegyítő dallamai már évekkel ezelőtt a fekete melegközösség élére repítették, nemrég megjelent új albuma pedig még markánsabban villantja fel a rap, a melegjogok és az amerikai feketék egyenjogúsági küzdelmeinek világát. Idén is felvonul a budapesti szcéna egy része. Jelen lesznek például az állandóan megújuló budapesti Alterego Klub DJ-i Lady Dömper és udvarhölgyei kíséretében. Ellátogat a fesztiválra egy csipetnyi Berlin is Katya Kóvnak és a rendszeres Berghain-vendég Snax és ND Baumecker közös csapatának, a Sneckernek köszönhetően, akiket elkísér majd a budapesti Mirrorman is. Az Európa-szerte emlegetett, egyébként máltai illetőségű Lollipoptól számíthat mindenki egy újabb fergeteges bulira, vendégeik, a bécsi Queens Brunch dívái pedig tovább emelik az est fényét. A dívák egyébként szombaton és vasárnap „serving drag & drama” felkiáltással már délben is brunch-buliba invitálják a Szitizeneket mennyei étteremmé varázsolva a Magic Mirror sátrát. Külön napot szentel a helyszín a balti államok rejtett kincseinek. A litván film (Sangaile nyara) vetítése után estére egy különleges balti drag bál áll össze, többek között a litván Miss Plastica és a lett Metra Saberova részvételével, éjszaka pedig Baltic Beats jelszóval játszik néhány jelentős balti dj, producer és performer: a litván Gemayel, az észt Köster és a lett Ksenia Kamikaza személyében.

Mindig fontos szempont volt a Magic Mirror szemében a női egyenjogúság. Ezt idén úgy is képviselik, hogy a sor elejére hívják a nőket – a Femmes to the Front bulin keresztül a budapesti szcéna kiváló női dj-it mutatják be: Kali, Vatsanah és Lau nevét nemigen kell magyarázni a hazai house, techno és általában az elektronikához kötődő közönség számára. A záróbulin végül a lányok és a fiúk is képviseltetik majd magukat. A Brazíliában egyre keresettebb Kalina után a Budapesten évek óta feltartózhatatlan Garçons zárja majd a magic-es bulik sorát.

ArtZone 

Az ArtZone helyszín a Medence Csoport szervezésében idén is a Sziget Fesztivál egyik legszerethetőbb helyszíne lesz, ahol a különböző művészeti ágak jeles képviselői interaktív programokkal várják a látogatókat a fesztivál teljes időtartama alatt minden nap, déltől egészen este 8 óráig. Napjainkban a kikapcsolódás mellett talán még fontosabb szerephez jut a minőségi feltöltődés, ezzel együtt pedig egyre növekvő igény mutatkozik azokra a társadalmi kezdeményezésekre, amelyek segítenek újra a jelenben lenni. A szervezők az interaktív programok és a már megszokott professzionális megvalósítás mellett fontosnak tartják azt is, hogy nyugodt és elfogadó légkörben adjanak teret a látogatók képzelőerejének, ezzel is igazodva a fesztivál szellemiségéhez és fő gondolataihoz.

Az egésznapos interaktív programok és a Sziget teljes ideje alatt megtekinthető installációk mellett az ArtZone egyik fontos missziója lesz az „upcycling”, vagy más néven értéknövelő újrahasznosítás, amely napjaink képző- és iparművészetének egyik megkerülhetetlen mozgatórugója és inspirációs forrása az újrahasznosítás („recycling”) mellett.

A közreműködő művészek között olyan hazai képzőművészekre számíthatnak a látogatók, mint Mindák Gergely és Zeus Salas, de Nagy Géza szobrászművész szoborkiállítása is biztosan sokak kedvencévé válik majd. A képzőművészet mellett a fotóművészetből is kaphatnak ízelítőt az érdeklődők a Café Analóg portréfotózás workshopján, de készíthetnek kollázsokat a Kurszán Kollázs Műhellyel és lampionokat is a Lampion NeoLux Csoporttal.

START Galéria Random Rajzkörén a Szigetlakók Fekete Angelika festőművész segítségével fedezhetik fel a bennük rejlő művészt, hiszen “Rajzolni mindenki tud!”-, ahogy az esemény mottója is tartja. A zene szerelmeseire is gondoltak a szervezők, őket saját, személyre szabott hangszer készítésére invitálja a Kecskeméti Leskowsky Hangszergyűjtemény csapata, de a gyermeki énüknek kedvezve közösségi LEGO építésben is részt vehetnek, ahol garantáltan örömteli, mosolygós pillanatokkal gazdagodhatnak.

Before I Die

Candy Chang nemzetközi hírű amerikai designer-művész. Munkáival arra törekszik, hogy közösségi erővé változtassa az egyéni gondolatokat. Az egyik legismertebb, világméretűvé vált street art projektje a Before I Die fal. Ennek a kezdeményezésnek is a legfontosabb feladata a közösségi aktivitás növelése. A cél az egyéni izoláció határainak átlépése. A fal lehetőséget teremt, hogy az egyes emberek megosszák egymással vágyaikat, reményeiket, félelmeiket és történeteiket.  Ez az interaktív, nyitott, művészeti projekt várja azokat az érdeklődőket minden nap 12:00-22:00 óra között, akik megosztanák gondolataikat vagy éppen újakat keresnének. Idén az egész fal a látogatók rendelkezésére áll, hogy kifejezzék, mi az, amire vágynak életük során. A Sziget közössége a hét folyamán gondolataival építheti ezt a végtelen bakancslistát. A “Before I Die” fal az évek alatt már körbeutazta az egész világot, most pedig ismét a fesztivál és a Banner Casting közös projektjeként érkezik a Szigetre.

Ji Csing Labirintus

Rövidebb kihagyás után idén visszatér a méltán népszerű, az Élőkép Színház által megálmodott nyolcszögletű labirintus, amely az ősi kínai javaskönyv, a Ji Csing, azaz a Változások könyvének üzeneteit kelti életre egy önismereti részvételi színházi előadás keretében.

A labirintus és annak középtere a nyolcszögletű pákua kerék felnagyított modellje. A látogatók nyolcasával lépnek be a labirintusba, majd – életük aktuális kérdésére fókuszálva – a pákua kerék segítségével kipörgetik maguknak azt a két háromvonalas jelet, melyeket a labirintusban bolyongva, az azoknak megfelelő szereplőkkel interakcióba lépve tudnak önmagukra vonatkoztatni és megfejteni. A játék időben megegyező hosszúságú négy szakaszra osztható, minden újabb időszakaszban újabb nyolc látogató lép be és lép ki a rendszerből. Az adott időszakaszok cselekményei egymásra épülnek, egyúttal összefonódnak, vagyis a különböző szakaszokban lévő játékosok egymással találkoznak és kapcsolódnak.

Mivel a labirintus befogadóképessége korlátozott, ezért a folyamatos működés és a sorban állás elkerülése érdekében előzetesen lehet és kell majd regisztrálni erre az egyébként ingyenes programra.

Sport Zone by Jana

A világ minden kontinensén, minden országában az élet fontos eleme és állandó szereplője a mozgás, a sport. Az emberek kortól és nemtől függetlenül időt és energiát fektetnek abba, hogy egészségesek és napról-napra fittebbek legyenek. A Sziget más, mint a többi fesztivál, itt, amikor felkel a nap, az élet folytatódik tovább, színes nappali programokkal, szórakozási és kulturális lehetőségekkel és természetesen a Sporthelyszín nyitásával. A Sport Zone minden nap reggel tíztől este hétig tart nyitva, így napközben bármikor be lehet térni, ha valaki alaposan át akarja mozgatni magát, vagy éppen valamilyen labdajátékot szeretne játszani a többiekkel. Többek között röplabda, streetball, tollaslabda és persze a pingpongasztalok várják az érdeklődőket. Ha valaki inkább lazítana és kevésbé megterhelő foglalatosság után nézne, akkor keresse a csocsóasztalokat és darts táblákat. Minden sporthoz lehet kölcsönözni eszközöket, ütőket, labdákat, természetesen ingyen, egy fényképes igazolvánnyal. A helyszín értékes nyereményekért bajnokságokat is szervez minden nap a különböző sportágakban.

Civil Sziget 

A Civil Sziget a fesztivál egyik legszínesebb, legérdekesebb színfoltja, egy találkozóhely, ahol a fiatalok az őket leginkább érdeklő témákban – környezetvédelem, emberi- és kisebbségi jogok, külföldi tanulás és munkavállalás, drogproblémák, egészséges életmód – kaphatnak információt, szolgáltatást, segítséget és csatlakozhatnak is a kitelepülő szervezetek munkájához. A szervezők minden évben pályázatot írnak ki a Civil Szigeten való megjelenésre. Idén május 17-ig lehet pályázni, a kiírás megtalálható a fesztivál weboldalán.

XS Land

Sziget interaktív élményparkjában több, fogyatékosügyi érdekvédelmi szervezet közreműködésével, az általuk kifejlesztett és működtetett játékok segítségével mutatják be a szervezők a fogyatékos emberek mindennapjainak kihívásait. Személyes élményeken keresztül, játékos, szórakoztató formában szeretnék elérni a fogyatékos személyekkel szembeni társadalmi attitűdváltást. Az élménypark mellett működő Easy XS Camping pedig könnyű hozzáférést biztosít a fesztiválozáshoz különböző kemping- és egyéb szolgáltatásaival azoknak a látogatóknak, akiknek speciális segítségre van szükségük a kikapcsolódáshoz. A kemping kapacitásai korlátozottak, ezért regisztrálni kell. A kempingben akadálymentes WC, akadálymentes fürdőkonténer is található.

Ukrán fellépők

A szervezők a tavalyi évhez hasonlóan idén is kiállnak az ukrán nép mellett és szeretnék őket támogatásukról és együttérzésükről biztosítani. Ennek kifejezéseképpen a Nagyszínpad egyik Love Revolution Special programja is őket helyezi előtérbe, de szinte minden színpadon találhatnak a látogatók ukrán fellépőket a fesztivál ideje alatt. A Cirque du Sziget helyszínen a prágai Cirk La Putyka társulat Boom Vol. 2. című előadása lesz látható a fesztivál minden napján, amelyben cseh és ukrán fiatalok közösen lépnek színpadra, szakmai tudásuk bemutatása mellett pedig személyes történeteiket, tapasztalataikat is megosztják a nézőkkel. A Kommuna Lux klezmer és gengszterfolk dalaival, míg a Balaklava Blues a hagyományos és elektronikus műfajokat keverve lép fel a Global Village színpadán. A dropYard színpadán Alyona Alyona és PVNCH képviseli a hip-hop és rap stílust. Cepasa hangszeres és világzenei elemeket is tartalmazó elektronikus zenéivel varázsolja el a közönséget. A Music Box helyszínen Promsonya-val ismerkedhetnek meg a látogatók, míg az ukrán Pride alapítója és vezetője, Sofiia Lapina az idei Magic Mirror Talks egyik résztvevője lesz.