Hatodik éve, hogy megjelent a budapesti éjszakában a klasszik egyetemi bulik alternatívájaként az Erasmus Dark Rave, amely május 20-án zárja az idei szezonját a főváros egyik legújabb underground helyszínén, a Black Hallban.

Számtalan érdekes szereplője van a budapesti elektronikus zenei színtérnek, amelyek közül talán az egyik legizgalmasabb az Erasmus Dark Rave. Az itteni külföldi egyetemisták által gründolt sorozat eleinte az underground zenei vonalak iránt fogékony hallgatók számára jött létre eleinte, akik kevéssé voltak vevők a klasszikus értelemben vett egyetemi bulikra.

A történet azonban túlnőtt önmagán, és a sorozat idővel kilépett az egyetemek rendezvénytermeiből, hogy a hazai techno újgenerációs tagjait preferálva bevegye a város legmenőbb klubjait.

Mindennek már hatodik éve, amelynek idei szezonját május 20-án fogják zárni a Black Hallban, Budapest legújabb klubjában – méghozzá a hazai indusztriális vonal keménymagjával.

A szezonzáró ezúttal is helyi előadókból merít. Az esemény headlinere Man + Machine lesz, aki régóta jól ismert előadója a hazai technónak. Ő maga saját bevallása szerint is a posztindusztrializmus, a cyberpunk, és a futurizmus megszállottja, akinek jellegzetes indusztriális hangzását sodró vokálok és erőteljes fémszag jellemzi, melyekben szabadon keveredik EBM, techno, post-punk, valamint a metal különböző vállfajai. Kívánnivalót pedig produceri tevékenységében sem hagy maga után, hiszen több kollaborációs megjelenése is volt az OMEN Recordings-nál, nemrég adta ki a berlini Diffuse Reality az egyik single-jét, amelyre a korábban Prince hangmérnökeként dolgozó, illetve a Depeche Mode előzenekaraként turnézó Black Asteroid készített remixet, legutóbb pedig a Brutal Forms kiadó válogatáslemezén jelent meg egy masszív darabbal, amelyen a szintén hazai Rot is szerepel.

Izgalmas egybeesés, hogy Rot lesz az este másik meghívott vendég a rezidensek mellett, akinek label-je, a Pure Hate hamar a hazai underground egyik kedvenc rendezvénysorozatává vált, amely kiadóként is egyre látványosabb sikereket ér el itthon, valamint a nemzetközi színtéren egyaránt. Stílusát tekintve Rot is a metallal szegélyezett karcos ipari vonalról érkezik a Black Hall-ba. Ahogy korábban a Primate-nek is elmondta: „Mivel metalon nőttem fel mindig is szerettem a keményebb hangzású, fémes dolgokat. Miután Budapestre költöztem az első erősebb buli amire elmentem épp BRVTAL volt Niki Istreffivel és rögtön beleszerettem a hangzásba, az emberekbe, és magába a közegbe is.” (Talán a csillagok különös együtt állása, hogy az volt Man + Machine egyik első fellépése is egyébként az azóta sajnos már bezárt Lärmben.) 

Rot és Man + Machine mellett pedig ott lesz Nakrasia, aki a Kink bulikból ismert Barbaddal fog b2b-ezni; szintén b2b szettet fog adni az esemény egyik kitalálója, CRB, mégpedig Cry Laterrel együtt; a női frontot pedig Rozalina fogja erősíteni, aki az EDR legutóbbi eseményein komoly pozitív visszhangot kiváltó warmup szetteket játszott és a legújabb feltörekvők egyik ígéretes szereplője.