Mit ahogyan arról néhány héttel ezelőtt már beszámoltunk, John Digweed egy hazai producer szerzeményével zárta az aktuális Tranzistion mixét. Az angol DJ legendának úgy tűnik, hogy igazán elnyerte a tetszését Daesmith munkássága, hiszen két héttel később egy újabb szerzeményét is lejátszotta!
John Digweed nevéhez fűződik az egyik legrégebb óta futó mixsorozat, hiszen a Transitions lassan már az ezredik epizódjánál jár! A koncepció lényege, hogy az angol DJ legenda hétről-hétre új szelekcióval jelentkezik, illetve egy vendég DJ-t is fel szokott kérni. Így összesen 2 db, egyenként nagyjából 60 perces mix szokott készülni.
A július 1-én publikált mixben John Digweed összesen 10 zenét játszott le, köztük olyan nagy nevek alkotásait, mint például Omid 16B és Todd Terje. A legérdekesebb számunkra azonban a 6-os track. A „Reality is not important” című szerzemény ugyanis egy hazai producer, Daesmith munkáját dicséri!
Daesmith nevét valószínűleg nem szükséges bemutatni a progressive house hazai rajongóinak körében, hiszen közel két évtizedes pályafutása során olyan neves klubok rezidenseként zenélt, mint például a Pacha Budapest, Home Club és Dokk. De zenélt már Lengyelországban, Vietnamban és Svájcban, néhány évvel ezelőtt az alpesi országba helyezte át lakhelyét. Daesmith produceri munkáit és DJ-szettjeit finoman kidolgozott textúrák jellemzik, miközben lüktető groove-ok adják meg a kellő energiát.
John Digweed nem első ízben mutat be hazai szerzeményt, a Transitions korábbi epizódjaiban Tóth Andris, Monofade, Souveq és Nor-B zenéi is helyet kaptak már korábban. A „Reality is not important” – akárcsak a Tranzistion 983-as epizódjának zárótrackjeként felcsendülő „Oysters is Casablanca” – augusztus 23-án fog megjelenni a Stripped Digital gondozásában.
Daesmith-nek pedig gratulálunk a megjelenéshez és a lejátszáshoz, csak így tovább! Ha kíváncsiak vagytok a munkásságára, akkor az alábbi felületeken tudjátok őt követni:
https://www.facebook.com/daesmithofficial
https://soundcloud.com/daesmithofficial
Tracklist:
01. DAVI – Timekeeper
02. DAVI – Apocalypse
03. Maxlow ft. Motor City Strings – Shooting For Saturn
04. Remcord – High Society
05. Murat Uncuoglu – Terms And Conditions
06. Daesmith – Reality Is Not Important
07. Gáme (MX) – Mantra 0
8. Sven Väth – We Are (Jonathan Kaspar Remix)
09. Greta Levska – Streets (Dachshund Remix)
10. Dave Hornby – Not Missing Out
Comments are closed for this post.