Michelisz Norbert a legsikeresebb magyar autóversenyző. Az 1984-es születésű pilóta 2019 után másodszor is elhódította a múlt év végén a legrangosabb túraautós sorozat világbajnoki címét. Azt azonban eddig nem sokan tudták róla, hogy az elektronikus zene is igazán közel áll hozzá. Néhány héttel ezelőtt pedig lencsevégre kapták, amikor Carl Cox-szal futott össze a boxutcában. Ez persze nem meglepő, hiszen a DJ-legendáról köztudott, hogy rajong a motorsportért. Olyannyira, hogy saját csapatot is alapított, a Carl Cox Motorsport 2013-ban kezdte meg működését és rövid időn belül több nemzetközi sikert is elértek már a versenyzői.
Kettőjüket azonban nem csak a versenyzés köti össze.Michelisz Norbert a 2000-es évek közepén rendszeresen látogatta azokat a partikat Magyarországon, ahol Carl Cox is zenélt. Így aztán igazán kedves pillanatoknak lehetünk szemtanúi, és természetesen a közös kép sem maradhatott el.
Május 18-án újra megnyílik a Viadukt-terasz a Pesti alsó rakpart Lánchíd és Erzsébet híd közötti…
A „The Samples: The Prodigy Marathon – Albums Edition” elnevezésű YouTube-videó a zenekar teljes diszkográfiáját…
Sept az egyik legismertebb lengyel dj / producer. Tavaly az INOTA Fesztiválon is színpadra lépett.…
A nyugdíjasotthonokban általában elég egyhangúan telnek a mindennapok. A belga Gent városa mellett található "De…
Márciusban debütált a legjelentősebb hazai tradicionàlis goatrance csapat, a Lunar 604 events új partysorozata a…
A Magyar rocktörténet című képregény első részének megjelenése után a Petőfi Kulturális Ügynökség támogatásával a…