Mindig nagy örömmel és büszkeséggel tölt el bennünket, amikor egy hazai illetőségű kiadó nemzetközi sikereiről számolhatunk be. A Nexus Recordings alig fél éve kezdte meg a működését, azóta pedig rendre a Beatport toplistáin tanyáznak a kiadványai.

A Nexus Recordings-ot 2023 novemberében alapította Gabriel Dancer, valamint producer társa, Tourneo. Az első negyedévben Beatport Hype Tech House és Hype Electro Pop kategóriában az első 50 közé verekedte be magát a kiadó, és hat hónap után is stabilan tartják helyüket a Top 100-ban.

2023-ból a jelenbe

Sűrű a naptár. Hetente jelenik meg új zene single vagy EP formájában, havonta egy válogatás EP, nyáron pedig az első albummal lépnek a piacra. Nem csoda, sokan szeretnének részesei lenni a Nexus Recordings csapatának, aki heti szinten több száz (de olyan is előfordult már, hogy 1000 feletti) demot hallgatnak át a srácok. Az általuk képviselt producerek pedig szinte a teljes földgömböt lefedik, Sydney-től egészen Los Angeles-ig. A kiadó egyik alap küldetése a tehetséggondozás, melynek keretén belül egyre több magyar producernek biztosítanak lehetőséget a piacra lépésre.

A kiadó igyekszik több lábon állni, éppen ezért indult útjára márciusban a Nexus Recordings Radio Show, ami jelen pillanatban több mint 10 ország, 20 online és FM rádiójában kap megjelenési lehetőséget hétről-hétre (pl. USA, Spanyolország, Brazília, Olaszország vagy az Egyesült Királyság). A műsor terjesztését a Syndicast végzi, aki olyan nemzetközileg elismert top nevek műsorait menedzselik, mint például David Guetta,Tiesto, Robin Schulz, Eelke Kleijn, Chris Liebing, David Morales, David Penn, The Cube Guys, Ramon Tapia és még sorolhatnánk.

Ugyanakkor a kiadó az offline térben is jelen van. Június 22-én kerül megrendezésre a soron következő esemény, a NEXUS FLOWer Power a MOBY Budapestben, ahol a kiváló house / tech house dallamok és a feszes droppok építkezése mellett, extra figyelmet fordítanak a vendégélményre is. A szemeket extra virágos klub dekoráció, buborékok, táncos lányok és látványos fénytechnika, míg a füleket a Martin Audio kristálytisztán szóló hangrendszere fogja elkápráztatni. 

A headliner szerepét Artichokes, az olasz dj / producer páros fogja betölteni. Kattints a Spoty-ra és csekkold le a munkásságukat ITT! 

A hazai fellépők közül jelen lesz Antique, az egyre nagyobb sikereket elérő House Piknik rezidense; Deaf Jules, aki gyakori vendég az Akvárium pultjában, hamarosan pedig a Sziget – Elrow színpadán is hallhatjuk warm up-olni; továbbá szintén a fellépők listáját gyarapítja Noven, Two Of You és Gabriel Dancer.

Esemény: https://www.facebook.com/events/s/0622-nexus-flower-power-pres-b/1196920715083988/

Dancer & more

Gabriel Dancer nyerte el 2023-ban a Magyar DJ és Producer egyesület díját “az év áttörése” kategóriában. Az utóbbi években az összes zenéje a Beatport Top 100-as listáján landolt. Legutóbbi kollaborációjának eredménye – amit a brazil Lucci Minati-val közösen hozott létre – több kategóriában is No.1 volt legutóbb a Beatporton. A közös munka eredményét legutóbb pedig R3WIRE, a James Hype-ot is foglalkoztató Stereo Hype főnöke szupportálta live műsorában. Gabriel Dancer következő megjelenése július végén lát napvilágot a Black Lizard gondozásában, ami az elmúlt évek egyik legjelentősebb tech house kiadójának számít. Jelenleg is készül több zene Artichokes-szel közösen, köztük egy DJ S.K.T remix, ami a Jamie Jones nevét is jegyző HELIX kiadón érkezik ősszel. Megtudtuk, hogy olyan live mix videó elkészületein is munkálatok folynak, ami nem csak az országban páratlan, de garantáltan behálózza majd a világot a TikTokon is. Hogy pontosan miről is lesz szó, hamarosan kiderül!