Minden progressive house rajongó számára pirosbetűs ünnep jön el szombat éjszaka, ugyanis egy hármas szövetség összefonódásából a stílus izraeli és kolumbiai nagyágyúja fog az Akváriumba érkezni!
Ez lesz egyébként a Cruisin hivatalos afterpartija. A nappali hajós bulira már rég elfogytak a jegyek, így aki esetleg lemaradt volna, annak sem kell aggódnia azon, hogy ki kell hagynia Guy J játékát.
Guy J a hazai közönség kedvence. Az izraeli csodagyereket hamar felfedezte magának a Bedrock Records, 22 évesen már önálló albummal büszkélkedhetett a John Digweed-által vezetett kiadó címkéje alatt. Saját szerzeményeit sorra jelentették meg a progressive house legnívósabbnak számító kiadói, mint pl. a Sudbeat, Proton Music, Deep Records, Turbo és a Manual Music. Nem sokkal később pedig megalapította sajátját is, a Lost & Found-ot. Guy J azon ritka előadók egyike, akik producerként és DJ-ként is képesek voltak a csúcsra jutni!
Kamilo Sanclemente már a 90-es években közeli kapcsolatba került az elektronikus zenével, az első saját szerzeményeit 25 évvel ezelőtt írta. Röviddel ezután pedig már dj-ként is kipróbálta magát, miközben ő felelt Kolumbia egyik legfontosabb rádióállomásának elektronikus zenei szekciójáért. 2010 környékén jött el számára az igazi szintugrás, ekkorra már Hernan Cattaneo-tól Nick Warren-ig a szakma legnagyobb alakjai kezdték el játszani a zenéit. Kamilo karrierje azóta is rendületlenül tör előre, saját zenéi rendszeresen a Beatport sikerlistáit ostromolják. DJ-ként beutazta már egész Dél-Amerikát, járt Ázsiában, és több alkalommal turnézott már Európában is. Tavaly pedig a hazai közönség előtt is bemutatkozhatott a Prime FM meghívására.
A szombat esti progressive house ünnep a Cruisin x Prime FM x Progresivna Suza hármas egyesített erejével kerül megrendezésre.
A nappali hajós buli méltó folytatásaként 23:00-tól az Akvárium Klub Kis Halljában várunk titeket ezen a felejthetetlen éjszakán, egészen reggel 06:00-ig.
Az esemény méltó fel- és levezetésérõl a Progresivna Suza képviseletében MIGAZZ, illetve a Prime FM házigazdái RICH / HUNTER / CHRISTIAN GAINER fognak gondoskodni!
Esemény: https://www.facebook.com/events/1344625952878643
Jegyek: https://cooltix.hu/event/667afd4405ed7e8319aadf34
Comments are closed for this post.