Egy legendás előadó távozott, 49 éves korában elhunyt Thomas Brückner, akit Tomcraft ismert a világ.
A szomorú hírről a családja számolt be: „Fájó szívvel értesítjük, hogy tegnap, 2024. július 15-én elhunyt szeretett édesapánk és férjünk. Örökké a szívünkben fogunk hordozni és szeretni fogunk, amíg újra nem találkozunk” – írták a mai Facebook-bejegyzésben. Halálának okát nem hozták nyilvánosságra.
A müncheni DJ és producer elsősorban a progressive house és trance műfajokban vált ismertté, 1996-ban találkozott Eniac-kal. Szintén német producertársával több slágert is készítettek, mint például a ‘Viva’ és a ‘Prosac’, melyekkel hatalmas sikereket értek el a 2000-es évek elején.
Tomcraft 2002-ben jelentette meg legismertebb szerzeményét. A „Loneliness” az egész világot letarolta, egy évvel később az Egyesült Királyság slágerlistáinak élére került. Tomcraft összesen négy nagylemezt adott ki, mindössze hat éven belül.
Karrierje során Tomcraft 1,3 millió fős közönség előtt lépett fel a berlini Love Parade-on 2003-ban, dj-ként beutazta az egész világot, zenélt Brazíliában, Japánban, Dél-Afrikában, és a budapesti Mayday-en is.
2005-ben indította el Craft Music névre hallgató kiadóját, ami techno, electro és house zenékre fókuszált, és olyan művészek kiadványait jelentette meg, mint például Spektre és Jimmy Pop.
Westbam, a másik német producerlegenda így emlékezett meg róla Facebookon: „Két hete játszottunk együtt Rügenben. Nagyszerű szettet hozott össze. Ott ültem és végighallgattam az elejétől a végéig, amit ritkán teszek.”
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
Comments are closed for this post.