A Grape Festival Szlovákia egyik legnagyobb szabadtéri zenei eseménye, aminek jelenlegi helyszíne a trencséni repülőtér. 2010-ben rendezték meg először, a fesztivál programjában egyaránt szerepel alternatív zene, rock, pop, tánczene, világzene, house, techno, drum & bass, illetve hip-hop is.
Az idei Grape Festival alkalmából olyan neveket hívtak meg a szervezők, mint például Charlotte de Witte és Tom Odell. Augusztus 10-én Konstantin Sibold, Henri Bergmann és Dyzen is színpadra lépett, előttük pedig több hazai illetőségű név is szerepet kapott Sobek és Mulya, valamint Denes Toth személyében.
A felvidéki származású DJ / producer hidat képez a magyar és a szlovák elektronikus zenei szcéna között. Rendszeresen fellép világszerte jegyzett nagy nevek társaságában, és állandó résztvevője a legnagyobb magyar és szlovák fesztiváloknak.
Tavaly indította el saját kiadóját. A Moodyverse célja, hogy nemzetközileg is meghatározó branddé váljon a melodic / indie dance piacon. Az eddig megjelent EP-k azt mutatják, hogy jó úton haladnak, hiszen a Moodyverse által kiadott zenéket a stílus legnagyobbjai, mint például Tale Of Us, Mathame, vagy éppen Innellea pörgetik előszeretettel.
Denes Toth Grape Festival-on elkövetett szettjének különlegessége, hogy a másfél órás mixben felcsendülő zenék mintegy fele saját szerzemény, illetve a Moodyverse gondozásában már megjelent, vagy később megjelenő track.
A zenék hallgatása közben pedig elmerülhetünk a a látványvilágban is, a Youtube-ra feltöltött felvétel tanulsága szerint ugyanis nem spóroltak dekorációs elemekkel a Grape Festival szervezői.
Moodyverse, csak így tovább!
Comments are closed for this post.